A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

In memoriam: Darnay-Dornyay Béla – Gutheil Jenő – Iványi Béla – Pongrácz József

In memóriám 1963/64. telén, alig néhány hónap leforgása alatt három, tudományos működése révén közismert idős helytörténészt ragadott el körünkből a halál. Másfél esztendővel később, 1965 áprilisában követte őket a kortárs negyedik. Hosszú, eredményekben gazdag életük, többévtizedes, fáradhatatlan tevékenységük során nemcsak megyénkbein, de az ország határain túl is ismerték nevüket. Közülük az egyik Veszprém, a másik Pápa városáért, gazdag hagyományainak összegyűjtéséért, megmentéséért élt, amellett Az elmúlt századok kutatói amellett, hogy szaktudósok voltak, többé-kevésbé polihisztoroknak is mondhatók, s ha másutt nem is, útleírásaik színes soraiból (mert utazni szerettek) minduntalan kivilágosodik a minden iránt való érdeklődés. Gondoljunk csak Kitaibel Pál hidrológus ma már kultúrtörténeti értékű útinaplójára (Diaria itinerum, 1769— 99), vagy akár az itt járt kiváló orvostudós, Richard Bright könyvének (Travels from Vienna etc. 1818) Balaton környékét elevenen megfestő részleteire. Ilyesfajta polihisztor hajlamú, fáradhatatlan, hangyaszorgalmú, nyughatatlan utazó volt Dornyay Béla, akinek halálával az elmúlt századok polihisztorainak egyik utolsó képviselőiét vesztettük el. Voltaképpen geológusnak indult és mint fiatal tudós, gimnáziumi tanár, máris maradandó értékű eredményt ért el, amikor nagynevű bécsi geológusokkal szembefordulva, a Rózsahegy környéki hegyekben a triászt kimutatta (Rózsahegy földtani viszonyai, 1913). Munkássága további folyamán a geológiától ugyan eltávolodik, azonban később is minden művében érezhető a geológus képzettség. Lehetséges, hogy ha eredeti tudományágához hű marad, további értékes felfedezéseket tesz. Mindenesetre a természettudomány realista szemlélete végig megmarad egész működési területén, a dolgokat mindketten egyházaiknak is megbecsült szolgálói voltak. S míg az ő tevékenységük az egyházi szolgálat és a múlt emlékeinek felkutatása között oszlott meg, a másik két tudós az egyetemi, illetőleg gimnáziumi oktatás mellett foglalkozott a tudománnyal, utolsó évtizedeiket Keszthely környékén eltöltve. Eredményekben gazdag életpályájuk befejeztével kötelességünknek tartjuk a róluk való megemlékezést, a rájuk emlékeztetést. elsősorban ebből a szempontból figyeli meg és írja le. Tulajdonképpen minden érdekli, ami környezetében a múlt emlékeként megmaradt, kezdve a sok millió éves kövületektől, növénytani ritkaságoktól, római fibulákon, középkori várromokon, metszeteken keresztül az újkori parasztkultúra termékeiig. Fáradhatatlan buzgalommal gyűjti a természettudományi, régészeti, néprajzi tárgyakalt, az ezekre vonatkozó adatokat, levéltári kutatásokat végez. S mert nyughatatlan természete több felé sodorja, mindenütt, ahol mint gimnáziumi tanár működik, végül Keszthelyen, ahol végre múzeumi alkalmaztatást nyer, múzeumszervezéssel foglalkozik, gyűjteményeket létesít, s az illető városok múltjával kapcsolatban számos cikket, tanulmányt jelentet meg. (1910—12 között Rózsahegyen, 1912—18 között Veszprémben, 1918—23 között Magyaróváron és Budapesten, 1923—40 között Salgótarjánban tanít. Megszervezi a Liptó-Vármegyei és a Tata-Tóvárosi Múzeumot, 1912—18 között a veszprémi múzeum őre. 1940-ben a keszthelyi Balatoni Múzeumba kerül, 1941—48 között, nyugdíjazásáig, igazgatójaként működik.) Munkássága sokoldalú, egyformán ír Fellner Jakab tatai építőművészről, régi tatai várképekről, balatoni halászcéhről, Beudant francia 7 Darnay—Dornyay Béla (1867-1965)