A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Mihalik Sándor: A Winschügel család szerepe a magyar kerámiagyártásban

Amióta í 768-ban Josiah Wedgwood kikísérletezte és felfedezte a róla elnevezett kőedényt, az egész világ keramikusai hódoló tekintettel figyelték az Anglia középső részében, a stattfoirdi grófságban tevékenykedő Wedgwoodot. Ámulva látták, hogy a fazekasok által ősi múltba tűnt idők óta kedvelt és gyakorolt, többszínű massza egybegyúrásokkal vagy folyatással előállított márványnak vagy achátnak nevezett edények terén is milyen meglepő újdonságokat, új eredményeket tud elérni s a fehér, barna kék színű márványozott áruit milyen zsenialitással teszi a természetes achat és az antik klasszikus vázák anyagához hasonlatossá. Ezenkívül olyan márványozással is díszít egyes edényeket, amelyek a könyvkötők előzékpapírjaira emlékeztetnek. Nemsokára, már 1769 táján az ókori közeikeleti tájak fekete edényeire emlékeztető szénfekete gyártmányaival lepi meg a világot. Ö saját maga nevezte el „Black bazaltes", fekete bazaltáruknak ezeket, de keménységük miatt használta rájuk a „black porcelaine" elnevezést is. Keramikus kortársai között lábra kapott a „black Egyptian" megjelölés is. A XVIII. század hetvenes évei közepén kezdte forgalmazni jáspis áruit, melyek nevét szintén ő maga adta a „Jasper-Ware" megjelöléssel. Ennek anyagát fémoxidokkal lilásvörösre, kékre, sárgára, zöldre színesítette. Wedgwood maga a kéket kedvelte, felületüket pedig reliefes fehér figurákkal, jelenetekkel, kompozíciókkal díszítette. Lehetséges, hogy Engelhartszellben Windschügelék nem voltak teljes szolgai követők és így nem csupán a Wedgwood-masszák alapján gyártottak. Az is feltehető, hogy amiként Josiah Wedgwood nemcsak a kőedény korszerű új matériáját (anyagát) tudta végleg kialakítani, hanem a kifejezés megjelenítő formavilágát is, éppen úgy, ehhez hasonlatosan Windschügeléknek is voltak ilyenfajta törekvéseik és az engelhartszelli kőedények is csak részben vették át, csak egyrészük követte az ezüst, porcelán vagy az üvegedények alakjait, vagy a Wedgwood által létrehozott formákat. Nincs rá bizonyíték, de feltételezhető, hogy Windschügelék gyártmányainak zöme a saját anyagát kifejező, olyan termékek voltak, amelyek az új kőedény formáiban öltöttek testet. Természetes, Wedgwood nagy tanításának; az anyag, a kifejező forma és a stílus hármas egységének tökéletes betartásával és érvényesítésével. Hisz ez volt a kor kerámiai nagy alaptörvénye. Nem szigetelődött el a Wedgwood-féle műhelyekben. Elterjedt, éppen úgy, miként Wedgwood minden nagy felfedezése és új eredménye is villámgyorsan érvényesült nemcsak az angliai, hanem szerteszét ezerféle, minden egyes, megújhodni, korszerűsödni vágyó európai műhelyben. Ennek következtében igen röpke idő múlva, még a XVIII. század hatvanas éveiben, tehát majdnem a legszorosabb egyidejűségben John Turner „Jasper" és „Bazalt Waren"-jei már csak igen kevéssel maradnak el Wedgwood készítményei mögött. Elijah Mayer is, éppen a közelben, Hanleyben éppen úgy, mint G. Greenwood Fentonban, korai, hű követője a fekete bazaltnak. De áradtak és özönlöttek az eredeti Wedgwood készítményeken kívül a márványos és bazalt áruk a Yorkshirei grófságban fekvő Leeds-ből is. A gyár német, francia, spanyol listái nyújtanak tájékoztatót arról, hogy mekkora mennyiségben gyártották ezeket az európai piac számára. Lemérhetően jelzik, mennyire kedvelték Európában a Leedsben készített dolgokat. Ha magát az európai kontinenst tekintjük, szembeötlik, hogy a XVIII. század végén már Orleansban is gyártanak jáspis, márvány és kőedényeket. NémeLországban a hetvenes-nyolcvanas években térnek át a kőedényre és a legelső alapításúnak vélt Cassel-i kőedénygyárban a Louis XVI. korban szintén „Agate-Ware, Achat, Porphyr, Jaspis, Serpentin, und andere Steinarten nahzubilden" dolgokat készítenek. A messzi északon, fenn a poroszországi Königsbergben 1776—1785 között már a Collin gyár is gyártott fekete bazalt imitációkat.

5 így készültek —• szerteszét — a márványhoz, az achat és más kövekhez, kőzetekhez hasonlító, egyre megtévesztőbben hasonló díszvázák, nagy edények, a XVIII. század második felében egyre gyorsulóbb tempóban. Kobalttal, mangánnal, fémoxidokkal színezték és festették a masszákat és magukat a készítményeket. A kőedénykészítésben a „Färbung der Masse" még virágkorát éli, amikor Windschügel 1790-ben felbukkan előttük. Bő tere, alkalma, módja volt meríteni, példákat venni az angliai és a kontinens kőedénygyárainak óriási készítménytömegéből. Windschügel is, mint jó arcanista, mesterségét remekül értő szakember, bizonyára saját maga leleményessége és ötletessége révén is több újítást, módosítást vezethetett be, új eljárásokkal javíthatott, gazdagíthatta a kőedénygyártást és készítést. Máskülönben nem hirdethette volna 1790-ben engelhartszelli gyára készítményeit azzal, hogy azok egy ré71