A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Mihalik Sándor: A Winschügel család szerepe a magyar kerámiagyártásban
Carl August Windschügelire Engelhartszellben ismét rábukkanunk, már a bajor földet, Németország területét is elhagyta. A Duna ausztriai felső folyásánál, Passau közelében, a bajor és osztrák határ találkozási pontjával szemben, a nagy folyam jobbpartján fekvő Engelhartszellben — Johann Klobszkyval és más társakkal együttesen — birtokosa az „Engelhartszell in Oesterreich ob der Enns"-ben levő császári királyi privilegizált „Steingut Geschirr Fabrique"-nak. Ezt a gyárat mindezideig csak úgy ismertük, mint a bécsi porcelángyárnak a passaui kaolint biztosító XVIII. századvégi fióktelepét. Meglepő tehát, hogy — íme — 1790-ben már virágzó, bizakodással teli gyár volt. Alapítása, kiépülése még a nyolcvanas években történhetett, hiszen 1790-ben már mint jó 1 felerősödött üzem remélte felvirágzását. A hatóságokhoz benyújtott beadványaiban és hirdetményeiben Windschügel maga tesz említést arról, hogy „ganz besonderen Steinarten"-ből, vagyis egészen különleges kőfajták keverékéből és összeolvasztásából állítják elő edényeiket és ezek a készítmények már akkoriban, 1790 táján, nagy tetszést arattak, széles körben ismeretesek, „a magas uraságok" már osztatlan megelégedéssel használják. A gyár bécsi lerakatának röplapszerű, nyomtatott, reánk maradt árjegyzék-hirdetményéből- értesülünk arról, hogy az „Untern Dachlauben"-ben, a Kék Sündisznónál (Blauer Igl), az 571. szám alatt gyárának nemcsak az egyszerű angol kőedény-készítményeit árulják, hanem a szokásos ovális és kerek levesestálakon és tálakon, harangtálakon, salátás tálakon, tálcás mártás csészéken, leves- és edénytányérokon, háromlábú sótartókon, mustárés tormatartókon, tojáspoharakon, valamint ovális és kerek csemegetartón, vajtartókon, fagylaltoscsészéken, üveg- és hűtőedényeken, puncsfazékon. lábasokon és serpenyőkön, vermuth korsókon, kávésés tejes-, teáskannákon, cukortartón, mosdókészleten, tejikiöntő lábasokon, tojásserpenyön, ételtartó és ételhordó edényeken, pomádétégelyeken, írókészleten, asztali- és éjjeli lámpákon, ovális, valamint kerek éjjeli-edényeken kívül márványból és különböző kőfajtákból a következő készítményei is vannak: Kávés- és tejeskannák, teásfiaskó, kávéspoharak és csészék, kredenc tálcák, oszlopokkal és puttókkal (gyermekekkel) ellátott írókészletek, fehér márvány írókészlet, kis asztallapok, nagyobb és kisebb botgombok, ovális tübákos szelencék, gyermekekkel díszített nagy (27 forintos) vázak, kecskefejjel ékített, 13 forint 20 krajcárba kerülő nagy vázák, szintén nagyméretű (9 forintos) szatirfejes vázák, 9 forintos római nagy vázák, redőgirlandos (6 forintos), babérkoszorus (4 forint 30 krajcáros), virágszálakkal ékített (4 forint 30 krajcár), agát í4 forint 30 krajcár) és gyöngyökkel ékített (4 forint) vázák. Az engelhartszelli kőedénygyár piacszerzési terjeszkedési tervei között — a bécsi lerakat sikerei alapján — Windschügel figyelme mind határozottabban kezdett a magyarföldi értékesítés felé irányulni. Végre, 1790 közepén, tetté vált a sok terv. Különleges kőfajták összeolvasztásából készült edényeik Pesten való árusítására és raktározására a Bécsben már meglevő lerakatuk mintájára Pesten is lerakat engedélyezését kérelmezik. Folyamodványukkal egyidejűleg Írét kávéscsészét is küldtek, hogy ezek alapján a városi tanácsbelieknek készítményeikről fogalmuk és elképzelésük legyen. A mintapéldányok egyike „olvasztott kovából", a másik márványból készült. Miként beadványukban kifejtették, vörös és kék színben is készítenek ilyeneket. Pest város tanácsa meglepő gyorsasággal döntött ügyükben. Rövid úton azzal utasította el őket, hogy a magyarországi belföldi hazai gyárak a közönség ilyen irányú igényeit ki tudják elégíteni.'' Nemsokára, 1790 augusztus 7-én kérelmüket, munkálkodásaikat, készítményeiket jobban megvilágító beadvánnyal fordulnak a tanácshoz. Mellékelik nyomtatott árjegyzék-hirdetményüket is és így próbálják megértetni a tanáccsal, hogy a belföldi gyártmányoknál nemcsak tetszetősebbek, minőségileg jobbak a készítményeik, hanem azok igen jelentősek is, minthogy nemcsak itt, hanem egész Európában még sohasem látott találmányokkal készültek ezek az edények és dísziműtárgyak, nem is átfestettek azok, hanem kova és különböző más kövek (márvány, szép más kőfajták) anyagából összeállítottak és fekete biszkvit, jáspis, porfir, zafir, lapislazuli hatásúak/ Az árjegyzék-hirdetményben (a Preis-Tabelleben) felsorolt készítmények és a hirdetmény bevezető részében megjelölt gyártási fajták sokasága nagy gyár képét tárja elénk. A gyártmány-fajták nevei világosítanak fel arról, hogy a kova, márvány és másfajta kövekből készült fekete biszkvit, jáspis, porfir, zafir, lapislazulik lényegében mindazok, amelyekkel Josiah Wedgwood ajándékozta meg a korát, vagy amelyeknek felfejlesztésére az ő munkásságának gyümölcse.