A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Szerkesztő: Közleményeink 3. kötete elé

Közleményeink 3. kötete elé A Veszprém megyei múzeumi szervezet tudomá­nyos kiadványsorozatának megindításakor jeleztük, hogy a kötetek a helytörténet egészen tág fogalom­körébe tartozó, valamennyi, e tárgykörbe vágó témát feldolgozó tanulmány számára nyitva álla­nak. Ezáltal — Közleményeink első két számának tartalma a bizonyíték rá — az egyes kutatók érdek­lődési körének megfelelően igyekeztünk helyet biz­tosítani a hozzánk beküldött kéziratoknak, így az egyes tudományszakokba vágó értekezések széles skálát ölelnek fel. Természetszerű azonban, hogy Közleményeink egyes köteteinek szerkesztésénél esetenként változ­tatásokra is szükség van. Egy idő múlva az eddig, megfelelő közlési lehetőség híjján feltorlódott tanul­mányok közzététele befejeződik. Módunk lesz nem­csak a közlés, hanem a kutatás menetének irányí­tására is. Ennek következményeként a sorozat egyes kötetei nem mindig fognak ennyire sokrétű anyagot tartalmazni. Alkalmanként, ha kisebb ter­jedelemben is, de csak egy-egy tudományág műve­lőinek zártabb témakörű tanulmánysorozatát tartal­mazhatja egy-egy kötet. így tervezzük a természet­tudomány, a régészet, a néprajz, a művészettörténet stb. művelői által feldolgozandó, előre meghatáro­zott tematikájú speciális kötetek kiadását. Jórészt ilyen megfontolások alapján állítottuk össze Közleményeink 3. számának anyagát. Hazánk, ezen belül megyénk felszabadulásának 20. évfordu­lója alkalmat adott az 1945 óta eltelt időszak helyi vonatkozású részfeldolgozásainak publikálására. Ugyanakkor okvetlenül ebbe a kötetbe kívánkoztak a felszabadulást megelőző korszakok történelmi ta­nulságokkal is járó folyamatainak, jelenségeinek feltárását tartalmazó cikkek. Végül is más történeti jellegű, szinte kizárólag írott forrásokra támaszkodó tanulmányok közzétételével terebélyesedett ki a je­len kötet tematikája. Éppen sorozatunk nem rendszeres, időhöz kötött megjelentetése tette lehetővé, hogy az 1965. évben a 3. kötet mellett napvilágot láthat, ugyanezen év­ben még a 4. kötet is, amelynek összetétele előre­láthatólag hasonló lesz az 1—2. kötetekéhez. A szerkesztő

Next

/
Thumbnails
Contents