A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Kisvarga Lajos: Sármellék gazdasági fejlődése 1731–1850 között

húzta a rövidebbet, mint Festetics Pál vagy akár a többi sármelléki földesúr. A jobbágyság rendelkezésére álló földterület öszszezsugorításának első módja az irtványok elvétele volt. Ez már az 1770-es éveikben megkezdődik. Az 1754-es években a legkisebb irtványok is a 7 hold körül vannak, tehát meghaladják a „járt földek" nagyságát, a legnagyobb irtvány a 42 hold, az átlagos pedig a 20 hold körül mozog. Az irtásföldeket általában visszaszedték a földesurak jobbágyaiktól, és azokat majorsági gazdaságaikhoz csatolták. Sármellék esetében nem tudom kimutatni, hogy az irtványok elrablása milyen ütemben történt, de ha a ..járt földek"-nél is állandó és nagyméretű megcsonkításokkal találkozunk, akkor egészen bizonyos, hogy az irtványok még gyorsabb ütemben zsugorodnak össze. Egy ideig még természetesen megvan az újabb irtványok létesítésének lehetősége, de az újonnan szerzett irtványokra is ugyanaz a sors vár, ami a régebben szerzetteket már elérte. A Sármellékre vonatkozó adóösszeírások rendelkezésünkre állnak 1776—1846-ig. Ezek az adóösszeírások nagyon beszédesek. Kitűnik ezekből, hogy a jobbágy telkek nagysága az 1776-os évig nem csökken, annak ellenére, hogy a lakosság száma erősen megnövekszik. Az 1754-es 30—40 jobbágycsaláddal szemben 1776-ban 63 jobbágycsalád, 23 házas zsellér- és 10 hazátlan zsellércsalád él a községben. Ezeken kívül még idegeneknek, így zalaváriaknak (Miklós István, Peti István, Miklós Márton, Papp Imre, Fors János, Csiszter Mihály) is és egy felsőzsidi embernek (Németh Péter) is van birtoka Sármelléken. Az idegenek többnyire réteket és szőlőket tartanak kezükben községünk területén, földet nagyon ritkán. A sármelléki jobbágyok, házas- és hazátlan zsellérek számának és azok birtokállomán.yának alakulását a mellékelt statisztikai számok, melyeket az egykorú adóösszeírásokból vettem, hűen tükrözik. Ezek alapián megállapítható, hogy a jobbágyok telki állománya 1778-ig nem igen változik. 63 telkes jobbágy, 27 házas zsellér, 10 hazátlan zsellér, 10 szolga és 2 szolgáló él a faluban az 1778-as esztendőben. A parasztság soraiban is, még a telkes jobbágyok soraiban is differenciáltság mutatkozik. Vannak sokan olyanok, akik 10—14 holdas telekkel rendelkeznek és van két pár ökrük is, mások viszont 4—4 holdon gazdálkodnak csupán, és egy pár ökrük van. A házas zsellérek, igaerővel nemigen rendelkezvén, 1—2 holdat tudnak csak megművelni, a hazátlanoknak pedig a legtöbb esetben semmijük, — még sertésállományuk sincsen. Ezek a falu legelesettebbjei, —' és számuk nem kevés. A házas-, hazátlan-zsellérek, a szolgák és szolgálók együttesen 49 családot számlálnak 1778-ban, akkor, amikor a telkes jobbágyok száma 63. A telkes jobbágyok és a zsellérek stb. számaránya a bizonyítéka annak, hogy a földfoglalási és gazdasági lehetőség megszűnt az 1760-as években. A jobbágyok száma nem változik, és 1846-ra is csak 54-re (9-cel kevesebbre) csökken a számuk, mint volt 1778-ban és előtte 1776-ban. A házas zsellérek száma pedig 23-ról 21-re olvad, míg a hazátlanok száma 10-ről 21-re növekszik. Ezek a tények az elszegényedés jelei. Ugyancsak az elszegényedés jelének kell vennünk a szolgák és szolgálók eltűnését. Ez utóbbi amellett tanúskodik, hogy a jobbmódú gazdák is szegényednek, és így nincsen szükségük, ill. tehetségük szolgák tartására. A jobbágytelki állományok összezsugorodásának ütemét leginkább az adóösszeírások mutatják. (Itt az útványokról nem beszélünk!) Ezek szerint a község jobbágyainak kezelésében volt 1776-ban 562 és 1/2 hold szántó, 1777-ben 553 és 5Д2 hold, 1778-ban 554 és 3/4 hold, 1787-ben 491 és 1/2 hold, 1799-ben 483 és 1/2 hold, 1811-ben 484 hold, 1820—21-ben 411 hold, 1828-ban 336 hold, 1841-ben 254 és 5/8 hold és 1845—46-ban 258 hold. Ha az 1776-os és az 1845—46-os jobbágytelki földeket összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a szántóföldek nagysága az 1776-os esztendőtől az 1845—46-os esztendőig az 562 és 1/2 holdról 258 holdra csökken. Ezekből az adatokból világosain látnunk kell, hogy nem a jobbágyok természetes szaporodásában kell keresnünk az egyes jobbágytelkek összezsugorodásának okát, hanem a majorsági gazdálkodás növekedésében, a földesurak fcldrabló tevékenységében, melyet erősen ösztönöz a napóleoni háborúk korában kialakuló konjunkturális helyzet. Ugyanilyen arányú a jobbágyok kezelésében levő rétek összezsugorodása is. Csupán a szőlőknél nem tapasztalható nagyobb ingadozás a terület nagyságában. A szőlők 1776-ban 211 kapaaljnyit tesznek ki, a későbbiekben csekély ingadozás tapasztalható, de 1845—46-ban ismét 211 kapaalj nyi a szőlőik területe. Érdekes, hogy a jobbágyság életlehetőségeinek korlátozása az 1790-es években kezdődik meg erőteljesebben, és utána csak fokozódik. Feltétlen öszszefüggést kell látnunk a napóleoni háborúk és a majorsági gazdálkodás fokozódása között. Ezen a téren természetesen nem a kisnemesek, hanem az őket is bekebelezéssel fenyegető Festeticsek járnak az élen. - ... 52