A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Kisvarga Lajos: Sármellék gazdasági fejlődése 1731–1850 között

mint olyanokra, melyekből a későbbiek során bonyodalom támadt. A szerződést a szentgyörgyvári plébános készítette el három — már fentebb említett — földesúr aláírásával. A szerződés tíz pontja elég jó körülményeket biztosított a Sármellékre letelepülő jobbágyak számára. Ezt a tényt a későbbi, gazdasági téren való megizmosodásuk is bizonyítja. A szerződésben megjelölt kötelezettségek jóval kevesebb terhet rónak az új Sármellék jobbágyaira, mint amennyi a szomszédos községek jobbágyainak kötelezettsége, és ugyanakkor sokkal jobb életlehetőségeket, jogokat biztosít a szerződés számukra. A szerződés évi 3 ft földbér fizetésére kötelezi a jobbágyokat. Enneik ideje: Szent György napja. A földeket, melyeknek termővé tétele sok munkába kerülhetett, tized fizetése fejében adják át a parasztoknak. A gabona összehordása és kicséplése szintén kötelességük, de ezért fizet a földesúr. A szerződés 3. pontja a „hosszufór" (hosszúfuvar) kötelezettségre utal, amikor azt mondja, hogy a tized gabonának elszállítása „... a hova kívántatik, szolgálattyok lészen." A sertések makkoltatásáért tizedet szednek a földesurak. Ez a kötelezettség nem volt olyan súlyos, mint az első pillanatban látszik, ha meggondoljuk — és ezt a későbbi adóösszeírások is bizonyítják —, hogy a jobbágyok sohasem vallották be pontosan sertésállományukat. Érdekes, hogy a conscriptiokban minden jobbágycsaládnak csak egy disznójáról esik szó. Ezek a képtelenül kis számok nem tükrözik a valóságot. Az akkori nagy cserfaerdők és tölgyesek igen sok sertés eltartását biztosították. Gondoljunk csak a Cseraljai dűlőre vagy a cseli (cseri) keresztre, amelyek a Tüskevár utcanévvel együtt a faluig benyúló nagy erdők egykori léte mellett tanúskodnak. A sertéstenyésztés komoly jövedelmi forrás volt a sármelléki jobbágyoknak, ugyanígy a szarvasimarhatenyésztés is. Jövedelmi forrást jelentett a község, de egyben a földesurak számára is a bor kimérése és a mészárszék megnyitása. Igen nagy jelentőségű a halászás, csikászás és rákászás megengedése. A hal, a rák és a csík abban az időben igen fontos népeledel vidékünkön. És amint látjuk, semmiféle korlátozás nincs a vizek használatában, hiszen a Kisbalaton és Zala vizén egyaránt halászhatnak és rákászhatnak. A feltétel csupán annyi, hogy csütörtökön a földesurak részére halásszanak, vagyis biztosítsák pénteki napokon a halat a földesúri asztalokra. Ez a kötelezettség nem súlyos, és' általában a többiek sem azok. Abban az időben oly bősége volt a halnak, hogy könnyűszerrel teljesíthették halászati kötelezettségeiket. Itt a földesurakat sem vezérli még az üzleti szempont. A majorsági gazdálkodásra gondolnak a földesurak, amikor a szerződés 8. pontját így fogalmazzák meg: „Ezen jószágnak határán magunk részére mikor kívántató lészen egy-egy darab gabona földet és egy darab kaszálót reserváltunk." Jellemző, hogy nem határozza meg a szerződés a földesurak részére visszatartandó földek és rétek nagyságát, mert így kevésbé érvényesülhettek volna a földesurak későbbi földelrabló, majorságaikat kibővítő kísérletei a jobbágyok rovására. Így azonban éppen a szerződésre hivatkozva foszthatták meg jobbágyaikat földjeiktől, ha arra a földesuraknak megjött az étvágya. A követség, levelezés és a vadászás is jobbágyi kötelezettség. E kötelezettségek nem jelenthettek komoly terhet a közösségre, hiszen a levelezés és a követségbe való menés csak egy-egy embert vett igénybe, azt is csak alkalomszerűen, miiként a vadászás, bár az utóbbihoz több emberre volt szükség. Végül a 10. pontban a jobbágyok szabad költözködéséről intézkedik a szerződés. A tehermentes, minden kötelezettségének elegettevő jobbágy szabadon költözködhe tik. Sármellék község szerződéses jobbágyai 1731-ben új és küzdelmes, de ugyanakkor reményekben gazdag életet kezdenek azon a földön, mely közel két évszázadon át szinte teljesen lakatlan volt. Egy 175C-es oklevél szerint, melyet alább csaknem teljes egészében közlök, a mi parasztjaink negyedtelkesek csupán, vagyis 5—6 hold földet kapnak (általában!) földesuraiktól jobbágy te lekként a házhelyeken, réteken és a kerti földeken kívül. A földek természetesen nem kh-ban értendők, hanem annak kb. a felét kitevő 3 pozsonyi mérős holdakban. A földekhez tartozó rétek nagyságát „szekér széna szám" mérik. Egy-egy jobbágy gazdaságához általában 4—5 szekér szénát adó rét tartozott. A kb. 4000—5000 négyszögölet kitevő jobbágytelek nem nagy. Egy nagyobb család (8—10 fő) eltartására nem elég még a mai termelési viszonyok mellett sem. Természetesen az 1730—50-es években még kevésbé biztosította egy-egy jobbágy-család megélhetését, ha mindenből még a földesúri járandóságokat, vagyis a jobbágyszolgáltatásokat is leszámítjuk. — Egy jobbágycsalád jövedelmét, létfenntartását azonban nemcsak a jobbágytelek biztosította. Nálunk igen sokféle megélhetési lehetőség volt a XVIII. században is. A halászást-vadá44