A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Kisvarga Lajos: Sármellék gazdasági fejlődése 1731–1850 között

száSit nem is számítva, még számatlan dolog, foglalkozás nyújt ja a megélhetési alapon felül a gazdasági megerősödés, megizmosodás lehetőségét. A negyed jobbágy telkeket irtásföldek egészítik ki, helyesebben növelik komoly gazdaságokká. Az irtásföldek átlagos nagysága a 20—22 hold körül mozog. De nem ritkaság, hogy egy negyedtelkes jobbágy gazdaságához 36—42 hold irtásföld is tartozik. Az irtásföldeik határa lefelé a 10—12 hold körül van. Egyetlen esetben találunk egy négyholdas irtványt, a következő legalacsonyabb értékű irtvány 7 hold. Ezek szerint az irtásföldek a legtöbb esetben a jobbágytelki állomány többszörösét teszik ki. Az emlegetett oklevél a jobbágytelket „járt földek"-ként emlegeti. Az irtvány természetesen nem csatolható véglegesen a jobbágy telekhez. Néhány évig azonban, ellenszolgáltatás nélkül, a jobbágy jövedelmi forrását képezi, kezdve a fa kitermelésével és értékesítésével. Az 1730—1750-es években kb. 35—40 család élhetett Sármelléken. Ez a kis szám magyarázza meg annak okát, hogy a földesurak miért kénytelenek elnézni jobbágyaik állandó gyarapodását. Igaz, hogy az erdők letárolása, felszántása, ill. termőfölddé tétele óriási erőfeszítéseket követelt a jobbágyok részéről, de jövedelemhez is juttatta őket, míg a földesúri kapzsiság le nem csapott rájuk. Az irtásföldeken főleg gabonatermeléssel foglalkoznak. A gabona egy részét a kanizsai piacon értékesítik, nagyobb részét azonban állataikkal etetik meg és az állanevelésből tesznek szert nagy jövedelemre. A gabona állatokkal való feletetése gazdaságosabb ebben az időben, mint piacra való szállítása, mert az állat a maga lábán megy el a piacra, ill. vásárra, azonkívül a lovakkal, marhákkal, ha kell, éveket lehet várni egy-egy konjunkturális helyzet kialakulásáig. Ezenkívül több vásárt is meg lehet látogatni különösebb gond nélkül. Közben a szarvasmarhák egy része: a tehenek még a család élelmezéséhez is hozzájárulnak a tejtermékkel. A jobbágyok saját maguk és állataik, főleg sertésállományuk táplálására használják fel a tejet. így nagyszerű sertésállománnyal rendelkeznek, melyet állandóan a makikos erdőkben legeltetnek, ill. makkoltatnak. A vaj, a sajt és a túró nagy mennyiségben áll rendelkezésükre. Sármellék lakossága rohamosan szaporodik. A munkábaállítás (nehéz fizikai munkáról van szó!) 20. éven felül kezdődik. Addig csak az állatok őrzését, legeltetését látják el a fiatalok. Még ma is emlegetik az öregek, hogy a múlt század végén is ilyen volt a fiatalság helyzete. Hozzáteszik mint érdekességet, hogy bocskorban, vászoningben és gatyában legeltettek az erdei tisztásokon, parlagokon és egyebütt. Az állattenyésztésnél a nyári legeltetés mellett nagy gondot kellett fordítaniuk a téli, istállóban való tartásra, abrakolásra. Az abrakolás elengedhetetlen volt, ha azt akarták, hogy állataik a kevés jobbminőségű szálastakarmány mellett szükségszerűen alkalmazott silányabb szálastakarmányon (sásas széna) tönkre ne menjenek. Jobbminőségű rét, vagyis kaszáló nem volt elegendő. A falu határában mind nyugatról, mind keletről hatalmas mocsarak és nyíltvizek terültek el. Az 1750-es évekből származó adatok szerint kevés kaszáló áll a jobbágyok rendelkezésére. A réteket nem holdakban mérik, hanem „szekér szám", és így 3—4, 5—6 stb. szekeres réteket emlegetnek az egykorú fo rások. Találkozunk olyan jobbágygazdaságokkal, melyekhez 10—12 szekér szénát adó rét tartozik, mint pl. Szabó Mátyás, Pál és Sándor özvegye gazdasága, melyhez 10, Szemes Mihályé, melyhez 12 szekér szénát adó rét tartozik. Ezek a legnagyobb számok, amelyekkel a rétekkel kapcsolatban találkozunk Első pillanatban azt hinné az ember, hogy a rétek nagyságával van kapcsolatban az irtásföldek nagysága, de alaposan megvizsgálva az 1750-es jobbágytelkek nagyságát és azok tartozékait, azt látjuk, hogy nincsen pontos arány sem a „járt földek" (jobbágytelkek) nagysága, sem az irtásföldek és rétek nagysága között. A „járt földek" általában 3—6 holdig terjednek, az irtásföldek nagyságát pedig az egyes családok munkabíró tagjainak száma, azok szorgalma, de nem utolsósorban a szegényebb emberek, főleg zsellérek munkaerejének igénybevétele, kihasználása, ill. kihasználási foka határozza meg. A rétekkel kapcsolatban meg kell említeni, hogy igen sok jobbágy egyáltalán nem kapott kaszálót, vagy csak igen kicsit kapott. Az ilyenek kevesebb állatot itudnak tartani, és ez természetesen befolyásolja a művelés alá fogható terület nagyságát, az egyes családok gazdasági téren való megizmosodásának vagy elszegényedésének lehetőségét. A kicsi rétekkel rendelkezők a lápokon takarítottak téli takarmányt állataik részére. A silányabb minőségű lápi széna mellett igen fontos lett volna az abrakolás, de éppen a szegényeknek nem állt módjában abrakolni állataikat a téli hónapokban, hiszen kevesebb és gyengébb igaerővel rendelkezvén, földet is kevesebbet foghattak művelés alá, mint a jobb igaerővel rendelkező gazdagak. A szükségletek ki45