A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Farkas Gábor: Földosztás, házhely- és határviták Sümegcsehi községben (1945–1948)
olyan tervezetet, amely szerint a KFB korábbi elgondolását úgy módosítsák, hogy a kerti földeket házhely gyanánt juttassák a tulajdonosoknak és néhány éven belül kötelezzék őket a házak felépítésére. Ez annál inkább reálisnak látszott, mivel korábban ezek a gazdák is mint házhelyigénylők lépteik fel. Ezzel lehetőség nyílna arra, hogy a község keleti részében a birtokosok kerti földjeivel szemben levő földeket házhelynek kiosztanák, ahol 17—20 házat is lehetne felépíteni. Ez azonban csak tervezet maradt, mivel a birtokosoknak eszük ágában sem volt a kerti területeken házakat emelni. ,i,! 1948-ban az elöljáróság fontossági sorrendben megkezdte a házhelyek juttatását. Ennek műszaki munkálatait a volt KFB rutinos tagjaira bízták, akik páratlan gyorsasággal, szinte néhány nap alatt elkészítették a parcellázási tervezetet, majd kimérték azokat. Ekkor 40 földműves, két tisztviselő, két iparos házhelyet kapott. Ezeket a rendelkezésre álló és nem vitás területeken, valamint az 1920 után juttatott, de mindeddig be nem épített házhelyeken osztották. Tizennyolc házhelyet csak eszmeileg osztottak fel, amelyből 4 házhely közérdekű hely gyanánt került felosztásra. Az utóbbiakat az újházhelyi út keleti oldalán mérték ki. 67 Az új tulajdonosok egy része már 1948-ban megkezdte az építkezést és 15 év alatt beépítették a községben levő foghíjas telkeiket, valamint a Kápolna-tag és a sümegi út északi oldalát. Az elmúlt 15 esztendő alatt az is bebizonyosodott, hogy a házhelyigénylés idején a reális igény valóban 30 körül volt. Ezért 1950-ben az Űjházhelyi út keleti oldalán kiosztott területeket visszajuttatták eredeti tulajdonosaiknak, akik egyébként ezeket a mezőgazdasági ingatlanokat eddig is ideiglenesen művelték. Sümegcsehi községben a földhözjuttatás és házhelykiosztás csak 1948 őszén zárult le. Bár a Népi Bizottság a következő évben még foglalkozott a juttatás körül támadt vitákkal, de azok már számottevőknek sern nevezhetők. 63 Amikor a Zala vármegyei Államépítészetd Hivatal két katasztrális hold területű útőri ületményföldet kért, a községi Népi Bizottság alapos megfontolás után is csak 20C0 négyszögöl szántóföldet tudott juttatni, két parcellában, mivel a földalap ezzel kimerült. 1949-ben már nincs felosztható terület Sümegcsehi község határában.'" 1 Farkas Gábor