A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)
Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat
megtartotta a modern líráról szóló előadását. Az előadásról már csak a többi helyi lap reflexiójából értesülünk, mivel a Modern Dunántúl utolsó száma december 1-én jelent meg. Bizonyos, hogy a lap megszűnésének egyik nyomós oka éppen az imént ismertetett előadások s a továbbiak „veszélye" volt. Megállapítható ez abból a sajtókampányból, melyet a helyi sajtó december elején újított fel a Modern Dunántúl ellen. Így, végezetül ismertetjüik a lap és szerkesztőinek tevékenységével kapcsolatos helyi reflexiókat, melyek szép számmal láttak napvilágot 1910 utolsó hónapjaiban s a jelek szerint közüggyé tették a városban a Modern Dunántúl működését. Hozzávetőlegesen mintegy 15 bírálat jelent meg a Modern Dunántúlról, ezek felét az előadások keltette „felháborodás" szülte. Az öt veszprémi újság közül, világnézeti beállítottságúak, de szerkesztőik intelligenciája alapján is, más és más modorban vette fel a harcot a lappal négy. (Egyedül a liberális Veszprémi Napló tartózkodott bármiféle véleménynyilvánítástól.) A klerikális Veszprémi Hírlap, mint a legtekintélyesebb orgánum, felismerte a kezdeményezés valamennyi, ellenük irányuló veszélyét, ennek megfelelően, mértéktartó, de gyilkos es fenyegető hangú kritikákat, személyeskedő megjegyzéseket közölt a lapról, illetve a szerkesztőkről. 7:i ízetlen, értetlenségről tanúskodó, antiszemita élcelődéssel „intézi el" a nyíltan dzsentri-lapnak hirdetett Veszprémi Üjság laptársát, annak minden megnyilvánulására a maga alpári módján reflektálva. 7 '' A sajtópöreiről és zsarolási ügyeiről hírhedt lapszerkesztő szinte teljesen maga itta újságjában, a Népakaratban még útszélibb módon kommentálja a lap megjelenését, majd előadásait. 73 Végül a megye félhivatalos lapjának számító Veszprém-vármegye с lapot említjük, melynek hanevétele korrekt és Fényes előadásának kritikáját képes elvi síkon adni. 7C Térjünk vissza azonban a Veszprémi Hírlap kritikai megnyilvánulásaira. Az első szám megjelenését követően terjedelmes cikkben elemzi „Figyelő" — valószínűleg Luttor Ferenc teológiai tanár — a Modern Dunántúlt, s végül a keresztény erkölcs és világnézet alapján állva teljesen elveti. A cikk bevezetésében a kritikus ugyan elismeri az újító törekvések létjogosultságát: „Így például elismerem a művészi szecesszió jogosultságát és bizonyos érdemeit, elismerem Ady Endre bizonyos érdemeit, elismerem bizonyos jogtanok újjászervezőinek érdemeit. De mihelyt ez az újító törekvés a szertelenségbe, a túlzásba csap; mihelyt évezredek, sőt évszázadok tiszteletével igazolt szent hagyományokat kezd sérteni, mihelyt szembe kezd kerülni azokkal az eszmékkel és tanokkal, melyeket pl. a kereszténység hirdet... abban a percben megvonom tőle az elismerést...". A bíráló közli, hogy várakozással, jóakarattal vette kezébe a lapot, azt remélve, hogy ,... . a társadalmi problémák megoldásához az egyedül jogosult keresztény világnézet szellemében fognak hozzá járulni..." a szerkesztők. Csalódott, hiszen nem kaptak a Modern Dunántúlban mást, mint .,pornográf iát és finomított Népszavát." Elítéli, erkölcstelenség vádját hangoztatva a szépirodalmi rovat tartalmát, elsősorban azonban Zigány Zoltán , programadó tanulmányára reflektál. Részletek idézése után megállapítja: „...a Modern Dunántúl kilógatta a lólábat, kimutatta a fogafehérjét. Neki a keresztény kath. erkölcstan ámítás." Vizsgálódásait így összegezi: „...kimondom, hogy ez a lap veszedelmes, ezt a lapot (ha így folytatja) tisztességes családok nem tarthatják, ezt a lapot jó keresztények nem támogathatják, 1., mert szabadgondolkodó, szociáldemokrata, vallástalan és erkölcstelen tanokat hirdet, 2., mert némely közleményei sértik a közszemérmet és igen közel állnak a pornográfiához, 3., mert éppen ezek miatt nem tartom jogosultnak arra. hogy azt hirdesse, hogy ő a kultúra terjesztője akar lenni." Közli, hogy mindez nemcsak az 6. nemcsak a papok véleménye, hanem művelt hölgyeké és uraké is, „akik éppen nem mondhatók bigottnak." Végül ezt írja: „tiltakozunk az ellen, hogy ezt az álkultúrát nekünk hirdesse és ennek az álkultúrának dunántúli központjává Veszprémet tegye." A megsemmisítő kritika közzétételével a Veszprémi Hírlap igyekszik ügyet sem vetni a további számokra, egy szerkesztői üzenetben csipkedi csak meg a lapot, annak a reményének adva kifejezést, hogy megjelenését már beszüntették. 77 Ismét csak az előadások kapcsán ássa ki a Veszprémi Hírlap ? csatabárdot, ezúttal a tárgyilagosságra való törekvés látszatát el-elvetve. Elsőízben Fényes Samu előadására terjeszti ki figyelmét s szellemeskedő szójátéksziporkával élcelődik azon, hogy a szabadgondolíkodás világító fáklyáját Fényes-пек hívják, „akihez szól. akit megérint, akire ránéz, az mind világít, mert fényes, ós miért Fényes, hát azért, mert Samu." Az előadót ennél jobban megsérteni, sem vele vitázni nem kívánnak, hiszen már azt is kénytelenek voltak 156
