A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat

elismerni, hogy „ez az úr szónokolt elegánsain, fi.no­Iman, anélkül, hogy valakit sértett volna,,", Annál inkább igyekezett elverni a Veszprémi Hírlap a port a rendezőkön, akiket „az ismeretlen­ség mélységes szürkeségéből kikívánkozó kultúr boyok" névvel illet s alattomossággal és rosszhisze­műséggel vádolja őket, mert a délutáni munkáselő­adásra úgy „kunyerálták" el a termet az állami is­kola igazgatójától, hogy annak fogalma sem volt, mi készül ott, hiszen ez a felelős személy „távol áll attól, hogy csak a legcsekélyebb közösséget is vál­laljon a világosság ily fajta terjesztőivel." Fentebb már ismertettük a Modern Dunántúl szerkesztőinek, éppen az őket ért támadások által is rájuk kényszerített szerkesztésbeli radikalizáló­dásról tanúskodó nyilatkozatait. Ezek ismétlése fe­lesleges, csak emlékeztetünk arra, hogy ezeket a pyilatikozatokat éppen a lap megindulására reagáló ellenséges és támadó hangú kritikai megnyilvánulá­sok váltották ki. Az idézett kritikák és támadások mellett még más „retorziók" is érték a lapot. így például a Balatoni Szövetség megtiltotta a Modern Dunántúlt propagáló plakátoknak a fürdőhelyeken való kiragasztását. 78 A lap szerkesztésében az ere­deti programhoz képest bekövetkezett változások s azok bejelentése ki is merítette a szerkesztőség te­vékenységét a támadások elhárítása tekintetében. így polémiáról nem, csak egyoladlú, ízetlenségig menő csipkelődésekről tanúskodnak a helyi sajtó megnyilvánulásai egészen az utolsó, nagy vihart fel­kavaró előadásokig. Az első előadás kiváltotta tá­madásokra azonban már válaszolni kellett. Ez a Modern D unántúl legutolsó megjelent számában, mértéktartó módon meg is történt. 7!l Számunkra kü­lönösen a Veszprémi Hírlap most ismertetett cik­kére adott válasz a jelentős. Próder elismerését nyilvánítja az újságnak, azzal, hogy kultúrboyok­nak titulálták őket, „áldoztak igazi hivatásuknak: a keresztelésnek és ezzel bevezettek egy új nevet a kalendáriumba." önérzetesen elhárítja a rosszhiszeműség vádját a munkáselőadással kapcsolatban a rendezőség nevé­ben. Készségesen engedték át a termet, az előadás ellen nem emelt kifogást sem a kereskedelmi iskola tantestülete, sem a rendőrség kiküldött tisztviselője. „A munkásság élvezettel, figyelemmel hallgatta vé­gig a kereteket és malasztígéreteket nélkülöző, de tudományos értékben sokat adó előadást, nem volt zavargás, nem. volt izgatás." Végül a Veszprémi Hírlap személyeskedő kitéte­leire ad korrekt választ. Közli, hogy ugyanez az újság őt 1910 augusztusában még segédszerkesztő­nek kívánta szerződtetni. „Én tehát akkor még te­hetséges ember, tisztességes ember voltam az ő sze­mükben és ők nyújtották nekem az alkalmat arra, hogy az ismeretlenség homályából a napfényre jus­sak. Azóta csak néhány hónap múlt el. Ez alatt az idő alatt nem loptam, nem gyilkoltam, nem sik­kasztottam, szüleimet tiszteltem, másnak feleségét bűnre nem csábítottam, nem oroztam, felebarátom­nak semminemű jószágát bűnre nem kívántam, sem n törvényszék és járásbíróság előtt bűnvádi, sem a közigazgatási hatóság előtt kihágási eljárás nem folyt le ellenem. Mégis sikerült kétes exisztenciának lennem..." — írja. A Modern Dunántúl második előadóestjéről már csak a kritikus Veszprémi Hírlap-beli tudósítást is­merjük. Luttor kényszeredetten ismeri be, hogy a „modernkedők", „szabadgondolkodók" elértek némi közönségsikert: „szállingóznak kereskedők, ügynö­kök, ügyvédek, ügyvédjelöltek. Mert manapság di­vat gondolkodni..." Bár Ludvigh és Hangay Sán­dor hangját („visszatartott fuvola szólam"), ruháza­ta!; („korom fekete csakornyakkendő, tehát modern művész")., még testalakatát („hosszú haj, tehát zrini, beteges vézna test, tehát művész") is tüzetes bírálat tárgyává tette, Hangay előadásához mégis gratulálni volt kénytelen: „Beszélt a magyar lyra fejlődéséről, folyékony szép stylusban, elegánsan, magyarul." Vésztjóslóan zárul azonban a tudósítás: „Valaki — az ,ő' hívük — távozás közben azt mondta: ez az est a szabadgondolkozó estélyek zárópontja volt. A mondatot középen •megszakítani modern dolog és sokszor ajánlatos is. Tisztelt szabadalmazott gondol­kozók, maradjanak csak önök a sejtetés terén." Nyilvánvaló, hogy a Modern Dunántúl sorsát véglegesen ezek az előadások pecsételték meg. Saj­nos, ismeretlen előttünk, hogyan sikerült „tapinta­tosan" végét vetni illetékesek „közbenjárásával" a radikális polgári szellem további veszprémi meg­nyilvánulásaiinak. Illetőleg, mint már Próder élet­pályájának vázolásánál említettük, a szerkesztőtár­sak egyikének „lekenyerezésével" — hivatalnoki al­jas felajánlásával — bizonyára sikerült a két jó­barátot egymással szembefordítani. Mert annak, hogy Próder László biztos exisztenciához, előbb gya­kornoki, majd rendőrfogalmazói álláshoz jutott a városnál, megvoltak a feltételei. Ennek jeleként 1911 januárjában egy napon jelent meg a három le: tekintélyesebb veszprémi újságban Próder nyilat­iatikozata, melyben a Modern Dunántúl szerkesztő­157

Next

/
Thumbnails
Contents