A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Veszprém, 1965)

Herényi István: Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója

kiadott rendelet. Ez a rendelet szünetté meg a salétromkészítőknek azt a korábbi jogosítványát, hogy bárkinek a földjén — a birtokos akarata ellenére is —• áshassanak salétromot. A salétromosok kiváltságainak az eltörlése talán azért érinteitte Székelyt olyan kellemesen, mert földjein salétrom felbukkanását észlelhette. Gazdasági vonatkozásaiban azonban kétségtelenül a tagosítás okozta a legtöbb keserűséget Székelynek. I I I | ! | A tagosítás ugyan már 1836 óta törvény volt, gyakorlati végrehajtása azonban évtizedeken át késlelkedett. Az általános birtokrendezéssel kapcsolatban 1850-től kezdve fokozatosan megindultak országszerte a tagosítási eljárások. Csöglén 1852 elején indult meg a tagosítási eljárás. Csögle, Egeralja és Adorjánháza tagosítása történt egyszerre és egyidőben. A tagosítást társadalmi megmozdulás előzte meg. Különösen Adorjáni Szakái Sándor és Csöglei Bartza Lajos szorgalmazták az eljárás elrendelését. Iveket hordattak szét a faluban és aláírásokat gyűjtöttek a tagosítás mellett. Az íveket jóformán az egész falu aláírta. Ezt követően Bartza és az akkori bíró. Nemes Biró Sándor bementek Pápára és a református kollégiumtól a meginduláshoz szükséges költségekre 300 forint kölcsönt vettek fel. Pár hét múlva a három község lakói kihozatták a kerületi főnököt Adorjánházára és ott megkísérelték az ellenzéket, s annak vezérét, Székely Jánost, valamint néhány társát a tagosítás szükségszerűségéről meggyőzni. Ez a megbeszélés azonban teljesen sikertelen volt. 1852 augusztus 16-án Középiszkázon jötek össze a három község megbízottai Papp János házánál, és még aznap megkötötték a tagosításra vonatkozó szerződést. A következő évben megkezdték a három falu határának mérnöki felmérését, ősszel pedig megkezdődött az egyes ingatlanok felbecsülése. Csögle részéről Balog Ádám és Nagy Ferenc, Egeraljáról Ferentzi Pál és Búzás Péter, Adorjánházáról Dömjén János és Dömjén Márton lettek a becsléssel megbízva, s ezektől a hatósági esküt Koller Ignátz a hatóság részéről kivette. Az első osztályú szántó négyszögöle 6 Ft 20 krajcár, a második osztály 4 Ft 30 krajcár, a harmadik osztály 2 Ft 20 krajcár, az első osztályú legelő 2 Ft 20 krajcár, a második osztály 1 Ft 20 krajcár, a Marcalmente 6 krajcár volt. À becslési eljárás befejezése után újabb gyűlést hívtak egybe és ott mindenki megtehette észrevételeit. A becslési eljárás eredményét változatlan tartalommal a jelenlevők elfogadták. 1854-ben újból megjelent Koller Ignátz kiküldött tagosítási bíró, aki a tagosítás szerinti elhelyezést és az ingatlanok kiválasztását megerősítette. Itt döntötték el hosszabb vita után az adorjánházi reiormátus pap, illetve egyház papi földjeinek sorsát is. • A tagosítás azonban még sem mehetett simán, mert Székely János biztatására többen ellenezték a már elkészített terv szerinti felosztását. Különösen kifogásolták, hogy a szántók mellé, minden öt holdra nem osztottak egy hold rétet is. A vita eldöntésére még Séy főbíró is kiszállt, és a hivatalos tervezet mellett törve lándzsát, az ellenkezőket ott a helyszínen letorkolta. Ezután rövidesen megkezdődött a tagosítotl, földek mérnöki átadása. A tagosítás 1855. évre teljesen befejeződött. A 2880 katasztrális hold területű csöglei határt művelődési ágak szerint akként osztották szét, hogy 1209 hold szántó, 774 hold rét, 686 hold legelő, 29 hold erdő és 182 hold egyéb földterület jutott Csögle lakosságának. A földterületek aránya lényegesen nem változott, legfeljebb kisebb — becslésből eredő — hibák merültek fel. A birtokelosztás lényegileg változatlan maradt azzal a különbséggel, hogy a falu lakosságának birtokai a három fő művelési ág szerint három tagra oszlottak. Ez a tagosítás tehát csak az elaprózott birtokállapotot szüntette meg és tette lehetővé a belterjesebb, szervezettebb gazdálkodást. A lakosság vagyoni állapotában azonban változás jóformán nem következett be. Az erdő és egyéb művelési ágba tartozó földterület olyan csekély volt, hogy annak az elosztása a lakosság birtokállapotát lényegesen nem érintette. Tíz év múlva már a tagosítás utolsó sérelmei megszűntek. 7. Székely János állatállományáról annyit tudunk, hogy sok szarvasmarhája, disznaja volt. Foglalkozott lótenyésztéssel és méhészettel is. Állatállományának a számát csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. Legnagyobb volt a marhaállománya, mintegy^ 30 darabra becsülhetjük, disznót is tartott évenként 7—8 darabot. Négy lova és pár cs-ikaja is volt az istállóban, s pár kaptár méhese a kertben. Ha pedig összehasonlítjuk Székely János birtokának nagyságát az állatállomány nagyságával, akkor a következő megállapításokat tehetjük. A mai mezőgazdasági ismereteink szerint ideális állapotnak 106