A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

7. 248. sír 7. Grab 248. 7. La tombe № 248. 7. Могила № 248. kációban, sem a veszprémi múzeum dokumentációs anyagában, melyet 1963^ban hónapokon át tanulmányoztam, nincsen nyoma olyan adatnak, mely a 196. sír közelében vízmosásról szólna.

17 A temető ezen részét csak a kavicskitermelés bolygatta meg. Rhé Gyula térképén a kavicsbányászás, nem pedig a vízmosás határvonala van berajzolva (6. kép). Ugyanezen térképen az is megállapítható, hogy a 196. sír nem esik a temető szélére, hanem hogy ezt a sírt csak a kavicsbányászás közelítette meg. Nem vízmosás, hanem még talajvíz sem volt e helyen, mert a kavicsbányászás területén talált és a 196. sírral nyugat felé szomszédos 233. sír még így is 2 m mély volt és tovább nyugat felé Rhé Gyulának sikerült még egy megbolygatott további sírt is találni: A 227. sírt (L.: 6. képet). Abból a körülményből, hogy ez utóbbi sír körvonalait nem lehet pontosan megállapítani, arra lehet következtetni, hogy a kavicsbányászás a síralakot már eltüntette, a csontokat is elérte és megbolygatta. Szerencsére a csontváz töredékei között még egy germán csatot sikerült megmenteni (21. kép 1). A 227. és 233. sírok azt bizonyítják, hogy a kavicsbányászás helyén sírok sorakoztak több sorban, csak a kevésbé mély sírok a kitermeléssel elpusztultak. A 196. sírt tehát semmiesetre sem lehet a temető szélén levő, izolált sírnak tekinteni. Bóna István azt akarta bebizonyítani, hogy a 196. sírt a langobárd megszállás idején (568 előtt )ásták meg, és hogy a nagy fibulák (15. kép 1, 2) a 6. század elején készültek.

18 Ennek érdekében a sírhoz tartozó csontfésű ősgermán II. stílusú állati éjét a rekonstrukciós rajzán nem tüntette fel

19 s ezzel a II. stílust a sírlelettel kapcsolatban az időmeghatározó elemek sorából kihagyta. A 196. sír kormeghatározó adatait vizsgáljuk meg most közelebbről. Bóna nem vette figyelembe, hogy a fibulák a temetés idején öreg, restaurált és újra megrongálódott darabok voltak. Mindkét darab kengyele a hosszú használat alatt erősen megkopott, megvékonyodott és eltörött. A kengyel eredetileg sem lehetett rajtuk vastag öntésű, ezért tették rá a kereszt-alakú erősítő 8. 252 sír. 8. Grab 252. 8. La tombe № 252. 8. Могила № 252. pántot. A restaurálásnál kemény-forrasztásról szó sem lehetett, mert a kövek, a niellók és az aranyozás a kemény-forrasztáshoz szükséges hőt nem bírták volna és elpusztultak volna. A pótlandó kengyelt ezüst hiányában vaslemezből készítették el. A megerősítő eredeti kereszt-alakú pántot megtartották, az aljára forrasztott szegecseket a vaslemezbe fúrt lyukakon átvezetve nitteléssel fixálták. Ezután a vaslemezt gömbfejű szegekkel a fibulába és a fibulafej csonkjához szegecselték. A két fibula pótolt vaskengyele az ezüst pántokkal együtt ma már nincsen meg (háborús károk). A ma meglevő lábak és fejrészek azonban így is mutatják a restaurálás nyomait és az egyéb korhatározó adatokat. 85