A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története

állapított egységárak mellett a munkálatokat ellátni."

97 Miután Csomay Kálmánnal az építkezést semmiképpen nem lehetett folytatni, 1916—18 között az államépítészeti hivatal irányítása alatt igen lassú ütemben, 1—2 munkással dolgozva végeztették el egyrészt a végleges tetőszenkezet, másrészt a betonfödémek és a lépcsőház munkáit. A meg-megszakadó építkezés meglehetősen drága s ugyanakkor silány minőségű volt. Utóbbi magyarázata egyrészt az anyaghiány, másrészt a tervszerűtlenül folyó munika (minden esztendőben tetemes költséget tett ki az előző tél rongálásainak javítása). Azt, hogy a toldozgató-foldozgató építkezés milyen többlet költséget igényelt, arra a múzeumépítés kivonatos pénzügyi elszámolásai is fényt vetnek. Vizsgáljuk meg először az építéshez biztosított fedezeteket. Mint már jeleztük, az államsegély összege 1908—18. között, évi 5000 koronás részletekben folyósítva, összesen 55 000 K-t tett ki. Ehhez járult 1918-ban a VKM 25 000 K-ás berendezési államsegélye, amit szintén az építkezési munkákra használtak fel.

98 A belügyminiszter 1912—14. között, évi 10 000 K-ás részletekben összesen 30 000 K-át biztosított a múzeum építésére. Más, ígért adományok azonban nem futottak be, így a város 25 000 K-ja a cseretelek árkülönbözetéért, Franki Henrik 30 000 K-ás adománya. A 110 000 koronához a vármegye időről-időre, különböző alapjaiból hitelezett bizonyos összegeket, így a rendelkezési alapból 1914-ben és 1917-ben 60 000, a tiszti nyugdíjalapból 1914-ben 15 000 s a székházépítési alapból 1915-ben és 1918-ban összesen 15 000 K-t. Fedezetül természetesen a 120 000 K-ás államsegély hátralevő része szolgált. Már 1916 őszén kérte ugyan az alispán, hogy a segély hátralevő összegét, 80 000 К-Л egyösszegben fizessék ki, azonban az ügy még 1918 végién sem nyert elintézést.

99 Ezenkívül kb. 12 600 K-át tett ki az építés alaptőkéjének kamatjaiból, illetőleg a múzeumegylet kisebb hozzáj árulásaiból származó öszszeg.

100 10 év alatt tehát 212 600 korona folyt be az építkezési alapba. Ebből 1918 végéig 190 000 koronát fel is használtak a munkára. A tervező, Medgyaszay István kb. 4—5, az eredeti kivitelező kb. 16 ezer koronát kapott, 170 000-et pedig az államépítészeti hivatalnak utalt ki az alispán.

101 Még ha figyelembe vesszük is az anyagárak, munkabérek emelkedését a háború alatt, akkor is elgondolkoztató, hogy Csomay eredeti költségvetését figyelembe véve kb 80 000 koronára tehető munkát kétszerte nagyabb költséggel végeztettek el. A részletes elszámolásokat a múzeum nem kapta meg s az, más iratokkal együtt a megye levéltárában elpusztult. Így ma már nem ellenőrizhető, hogy a kétségkívül hibásan végzett építkezés mennyiben a kivitelezők, mennyiben az őket irányítók rovására írható. Annyit azonban talán feltételezhetünk, hogy az építőmester leszereltetése talán nem is volt a vármegyének olyan túlságosan szívügye.

102 Az építkezés megkezdése óta eltelt öt esztendő s már valamennyi számításba vehető pénzforrás kimerítése után a múzeumépület félig készült el. Hiányoztak az alábbi munkák: a helyiségek padlózása, ajtók, ablakok mázolása és üvegezése, belső festés, a központi fűtés, a víz- és villanyszerelő munka, az épület körüli külső földmunkák, hogy csak a jelentősebbeket említsük.

103 Mindezek elvégeztetésére, a Csomay és Medgyaszay költségvetésében kb 62 000 K-ra becsült munkára az egyre jobban erősödő infláció anyag és munkabér tekintetében megállíthatatlan mértékére tekintettel 1922 elején hozzávetőlegesen 1 200 000 koronára lett volna szükség.

104 A múzeum építése körüli nehézségek bizonyára nemcsak az érdekelt hivatalos szervek előtt voltak ismeretesek, hiszen a helybeliek szemmel kísérhették az épület sorsát. Lackónak a sajtóban megjelent híradásai is többízfoen felhívták az ügyre a figyelmet.

105 így tehát egyáltalában nem csodálhatjuk, hogy a Tanácsköztársaság idején a direktórium ebben a kérdésben is segíteni kívánt. Pedig, hogy erre a piarista pap^múzeumigazgatótól megkeresést nem kapott, az nagyon valószínű. Sem Laczkó, sem Rhé Gyula nem rokonszenveztek a proletárdiktatúrával, de tudomásunk szerint, ellene sem tettek semmit. Elfogadták a köztulajdonba vett s a múzeumba letett néhány műtárgyat, a Tanácsköztársaság bukása után még azt is megkísérelték, hogy ezeket tulajdonosaik továbbra is a múzeumban hagyják.

106 S ha maguk nem is kezdeményezték, bizonyára örömmel vették tudomásul a direktórium határozatát, mellyel az 100 000 koronát engedélyezett a múzeumópítkezésre. Ez az összeg azonban felhasználásra nem került. S ennek oka az Államépítészeti Hivatal szabotálása volt. A MKOF 1920-ban felvilágosítást kért arra nézve, hogy mi lett az összeg sorsa?

107 Laczkó válasza szerint az összeget ki is utaltak, de az ÁÉH nem vette azt igénybe. Molterer jelentése rávilágít az ügy tudatos szabotálására is: „ az államépítészeti hivatalnak nehezen sikerült ajánlatok bekérése és egyéb hosszabb levelezéssel és jelentésekkel a 'múzeum-építkezést a teljesített munkával arányban nem álló nagy költségektől, illetőleg adósságtól megóvni."

108 Végeredményben tehát 1919-ben a múzeum épí5 65