A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)
Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története
kai 54 , inkább arra utal, hogy „... néhány tekintélyes veszprémi polgár elismerő nyilatkozatát" hallotta cikkéről, ezek alapján úgy véli, javaslata még mindig a legalkalmasabb arra, hogy ne fosszák meg „a piachiányban szenvedő várost legalkalmasabb térségétől." Mihamar világossá vált azonban, hogy a vitában a múzeumépület csupán alkalmas eszköz a „tekintélyes polgárok" és a nehéz anyagi helyzetben élő, folyton szegényedő veszprémi kisiparosok—kereskedők közötti érdekellentétek kimélyítésére. Arról volt ugyanis szó, hogy a város két hagyományos vásártere, a táborállásii és a búzapiaci, nemcsak az állat- és gabonapiac lebonyolítására szolgált, hanem a környékibeli, de a helybeli, e terek környékén lakó kisiparosok, kiskereskedők üzletkötő helye is volt. A város kedvezőtlen terepviszonyai, de a történelem során elszenvedett pusztítások is lehetetlenné tették eddig a városközpont kialakulását. Óváry Ferenc a belvárosban élő gazdag kereskedőréteg támogatásával „városszépészeti", de még inkább kereskedelmi okokból törekedett a volt kaszinó szomszédságában állott jónéhány épület kisajátításával és lebontásával korszerű piactér kialakítására. Haszna ebből természetszerűleg az újonnan kialakított s most már rendszeres heti piachellyé vált tér környékén lakó kereskedőknek volt. ök a piactér további bővítését kívánták, tehát a kaszinóépület lebontását. Az ellenzék szívesen vette volna ugyanitt a múzeum felépítését, mert ez egyszer s mindenkorra gátat vetett volna a kereskedelmi centrum további fejlesztésének, hiszen P. M. elképzelése szerint az épület környékét parkosítani is kell majd, vagyis: várható az itteni piac visszafejlesztése. P. M. cikkére tehát most már élesebben reagálnak az érintettek. 55 A régi, dísztelen épület azonnali eltüntetését követelik, mert az mái* közegészségügyi szempontból sem tűrhető meg tovább. A patkányok invázióját, a koleraveszélyt s a forgalom életveszélyes mértékét említik fő indokul. 5*