A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Éri István: A veszprémi múzeumépület építésének története

zák a vármegyei múzeum szabályrendeletét és biztosítják a működésihez szükséges anyagiakat, míg végül 1904-ben a megyeháza második emeletén tíz tereimben és a hozzájuk vezető folyosón már hozzáférhető, megtekinthető is a múzeum. Nincs most alkalmunk a szervezéssel, a gyűjtés-gyarapítás módjával és mindennek anyagi vonatkozásaival foglalkoznunk. Tárgyunkhoz csupán annak ismertetése tartozik, hogyan halmozódott össze néhány esztendő alatt Laczkó és Rhé páratlan ügybuzgalma következményekónt a mindössze 400 m

2 alapterületű első, ideiglenes otthonban, a mennyiségében és kvalitásában egyaránt számottevő múzeumi gyűjtemény. A tárgyi anyag 1905-ben még csak 17 100 db-ot tett ki. Ez 1906-ban (amikor az önálló épület gondolata először kap hangot) már 44 879-re ugrott. 1914-re, amikor az önálló épület alapkövét letették, a gyűjtemény már 67 057 db-ot számlált. Ha nem is hasonló ütemben, de számottevően gyarapodott a könyvtári anyag is: 1905-ben imég csak 5 300, 1906ban 8 226, 19144>en 13 902 kötetre rúgott. A gyűjtemény ilyen nagyarányú gyarapodása hamarosan komoly gondokat okozott. Laczkó Dezső a múzeum anyagának elhelyezésénél, figyelembe véve más múzeumok példáját, elsősorban a szekszárdi múzeumét

8

, a tárgyak tematikus csoportosítására törekedett. Ennek megfelelően készíttette el az egyes termek bútorzatát is.

9 Kiállítás s egyúttal raktár céljára összesen tíz helyiséget biztosítottak: kettőt a könyvtár (ebből később egy az iroda célját is szolgálta), egyet a természettudományi, kettőt az ősrégészeti-római, egyet a magyar történelmi, egyet az iparművészeti gyűjtemény, kettőt a néprajzi, egyet a képzőművészeti anyag részére. De, mint megállapította: „Az 1903. év őszén megkezdett gyűjtés négy esztendő leforgása alatt a hét gyűjteményes és két könyvtártermet egészen betöltötte."

10 Már egy esztendővel korábban jelentette, hogy a könyvtári anyag a zsúfoltság miatt nem kezelhető, a néprajzi tárgyak gyűjtése ugyancsak helyhiány miatt nem lehet a kívánatos és szükséges mértékű, a római terem annyira zsúfolt, hogy a balácai freskók java része már nem ide, hanem a pincébe került. A természettudományi anyagot pedig a folyosóra kellett áthelyezni.

11 A balácai ásatások rendkívül értékes és nagyszámú leletanyagának előkerülése és elhelyezése vetette fel első ízben az önálló múzeumépület szükségességének gondolatát. Az 1906. évi jelentésben ezt olvashatjuk: „Midőn a múzeumi bizottság jelentéséből örömmel látjuk a múzeumunknak gyors fejlődését, egyszersmind ama aggodalommal teljes tudatra jutunk, hogy múzeumunknak eddigi helyiségei szűkek, egy tág, czéljainák előreláthatólag minden időkre teljesen megfelelő múzeum épület építése elodázhatatlanul égető szükséget képez.. ,"

12 Ugyanitt azonban már hangot kap a szűkreszabott anyagi keret miatti panasz is: „...mi nem rendelkezünk oly jövedelmekkel avagy vagyonnal, amilyennel kultúrintézményeinknek legtöbbje többékevésbé rendelkezik, nekünk a filléreket kell összeszednünk, hogy a szükséges ezreket előteremtsük."

13 Mielőtt a múzeumépítés felvetődött gondolatának további alakulását nyomon kísérnénk, valóban nem árt elidőznünk a múzeum pénzügyeinél, hiszen ennek ismeretében alkothatunk magunknak képet arról, mennyiben volt vakmerő vállalkozás a 160 000 koronára becsült építkezés s az 50 000 koronás telekvásárlás? A múzeum fenntartását és fejlesztését a Múzeumegylet bevételeiből, a Múzeumok és Könyvtáraik Országos Főfelügyelőségének évi államsegélyéből és a vármegye természetbeni juttatásából fedezték. Az utóbbi a fűtés, világítás, helyiség biztosításán kívül egy „múzeumi szolga" rendelkezésre bocsátásával, illetőleg Rhé Gyula múzeumi őr tiszteletdíjához évi 300 K-ás hozzájárulás fizetésével ki is merült. A MKOF évenként ugyan változó, 1—2 000 korona közötti összegű támogatást adott, ezt azonban lehetőleg a gyűjtemények fejlesztésére kellett fordítani.

14 Viszonylag nagyobb lehetőséget rejtett volna magában a megye vagyonos papi és világi személyiségeit névleg a múzeumegylet tagjai között számontartó mecénásgárda alapítványainak, tagdíjainak és adományainak a pénztárba áramlása. Azonban az egylet alapításakor megnyilatkozó „lelkesedés" már az alapítványok és a tagsági díjak első behajtásánál alábbhagyott, így a társadalmi segítség, melyhez pedig Laczkóék kezdetben oly nagy reményeket fűztek, nem volt túlságosan jelentős. Az egyleti tagok száma állandóan csökkent s az évi 4 korona tagsági díjjal is egyre többen maradtak hátralékban. Évente átlag 1500—2 000 korona folyt be alapítványok és tagsági díjak címén a múzeumegylet pénztárába, nagyjából ugyanennyi volt az adományok átlagösszege is. Ilyenformán a múzeum fenntartása és gyarapítása évenként mindössze 5—6 000 koronából nyert fedezetet. Miután négy év alatt csak a raktári-kiállítási bútorzat beszerzésére 14 698 koronát kellett fordítani

15

, érthető Laczkó panaszos megjegyzése. A múzeum máról holnapra tengette életét, tisztviselői (Rhé 600 koronás évi tiszteletdíján kívül) díjazásban nem részesültek. Az államsegély, a tagdíj és az adomány állandóan változó összegétől függött évről évre, mire telik a múzeumban és mire nem. Ilyen elszomorító körülményék között valóban vakmerőség volt többszázezres kiadást igénylő építkezésről ábrándozni ! 44