A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Szodfridt István–Tallós Pál: A felsőnyirádi erdő cseres-tölgyesei

száraz, félszáraz, üde, félnedves, nedves, vizes — szolgált alapul (4). Az adatokat a 4. sz. táblázat tartalmazza A döntő eltérés a két szubasszociáció között a változó vízgazdálkodáshoz kötött és időszakos vízpangást mutató Potentilla erecta csoportba tartozó fajok nagyarányú részesedése a P.—Q. deschampsietosura-ban. Ezek a fajok a P.—Q. asphodeletosum-Ъап is képviseltek, de viszonylag kis mértékben. Igen jellemző viszont utóbbira a Dictamnus albus csoport fajainak nagy elterjedése. Ezek a fajok általában száraz termőhelyi adottságok között élnek és csak elvétve fordulnak elő az „üde" vízgazdálkodási fokozatban. Nagy tömegük tehát a szóban forgó szubasszociáció szárazabb jellegét bizonyítja. Hasonló a helyzet a száraz-félszáraz termőhelyi igénnyel bíró Lathyrus niger csoport fajaival, valamint a száraz, félszáraz és már részben üde vízgazdálkodású fokot igénylő Vicia cassubica csoport fajai ©setén is. Ezek mindegyike jelen van a deschampsietosum-Ъап is, 426 3. Erdei fenyő természetes újulat a nyírádi Potentillo-Quercetum deschampsietosumban. 3. Natürliche Verjüngung von Kiefer im Potentillo-Quercetum deschampsietosum. 3. Pin sylvestre, renovellement naturel dans le Potentillo — Quercetum deschampsietosum de Nylrád. 3. Естественный подрост лесной сосны в фелшёньирадском Potentillo-Quercetum deschampsietosum. azonban előfordulásuk aránya oly mértékű, hogy a növénytársulás életében komolyabb szerepet nem játszanak. Ugyancsak feltűnő az a tény, hogy — ha kisebb mértékben is — a szárazabb adottságokat jelző ökológiai csoportok sokkal nagyobb arányban vannak jelen az asphodeletosum-Ъап, ugyanakkor a deschampsietosum-Ъап a nedvesebb vízgazdálkodási fokhoz szokott növények — pl. Aegopodium podagraria, Lythrum salicaria, Thelypteris palustris csoportok — előfordulása nagyobb, mint a másik szubasszociációban. Ezek a tények — a florisztikai különbségeken kívül — ugyancsak jól mutatják a szubasszociációk közötti termőhelyi különbséget. Érdemes még a nyirádi P.—Q deschampsietosum állományokat egybevetni a Pócs által készített szőcei felvételekkel, (10) ugyancsak az ökocsoportok alapján. A szőcei felvételekben a félnedves, nedves fokozatra jellemző fajok vannak legnagyobb tömegben, ugyanakkor igen jelentős a nyirádi felvételekben csak szórványosan előforduló Antennaria dioica csoport fajainak részaránya. Utóbbiak acidofil fajok, jelenlétük könnyein érthető, ha megfontoljuk, hogy az őrségi talajok erősebben kilúgozottak, savanyúbbak, szemben a nyirádiak mérsékelt savanyúságával. A változó vízgazdálkodásra jellemző fajok aránya az őrségi felvételekben meglehetősen csekély, ezzel szemben a vizes, nedves körülményekre utaló Lythrum salicaria csoport fajai is elég jelentős mennyiségben lépnek fel. Fentieken kívül Nyirádon igen magas a lápréti-, réti, tehát nedves vagy vizes területeken előforduló fajok aránya, amelyek — mivel nem erdei fájók — az ökocsoportba nem nyertek besorolást. Kérdés már most, mi hozza létre a nyirádi cserestölgyesek fent vázolt sajátságait, melyek azok az ökológiai tényezők, amelyek a két szubasszociáció elkülönülését eredményezik? A választ a talaj adottságokban találjuk meg. A mélyebb fekvésű részek talaja ugyanis mindig pseudoglejes barna erdőtalaj. A vízzáró réteg általában a felszín alatt 30—40 om mélyen helyezkedik el, erősen tömődött. A tömődöttség a helyszínen jól észlelhető. A vízzáró réteg kékesszürke színe is a huzamos vízelöntés okozta levegőtlenség hatására alakult ki. A rétegben talált kavics és mészgöbecsek szorosan cementálták, emiatt is reked meg felette