A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Degré Alajos: A keszthelyi polgárság úrbér-ellenes mozgalmai

nevezte, de a három állásra csak három személyt jelölt, a városi tanácsnak tehát csak az maradt volna a feladata, hogy a kinevezetteket megeskesse és hivatalukba beiktassa. Az 1765. május 1-én tartott tanácsülés azonban nem tett eleget a földesúr felhívásának, azzal az indokolással, hogy esküdti hivatalra csak olyan személyt szoktak alkalmazni, aki már kisebb tisztséget ellátott, különben is a földesúr jelöltjei közül kettő alig tud magyarul, így a felek panaszait meg sem értik. (Ebben a tanácsnak igaza is volt, mert néhány újonnan bevándorolt ácson, kőművesen kívül a város lakosságának kb. 95°/o-a magyar volt.) Helyettük három régi „kis eskütt"-et választottak meg, és kérték ezek megerősítését. Nem ejthet tévedésbe sem "a város felterjesztésének a jegyző tollából származó alázatos hangja, sem a földesúr igen erélyes hangú válasza. Mert a lényeg mégis az, hogy a város szembeszegült a földesúrral, Festetics pedig kénytelen volt legalább részben engedni. Nem erősítette meg ugyan a tanács által választottakat, de új jelölést tett, most már a 3 helyre hét embert jelölt, akik közül kimaradt az eredeti földesúri jelöltek egyike, viszont bekerült a város jelöltjeinek egyike, és a jelöltek közül most már módja volt a tanácsnak választani. Igaz, a földesúr hangoztatta, hogy a németek közül is be kell venni a tanácsba, (jelöltjei közül 4 német mesterember volt) igaz az is, hogy a tanács által választottak egyikét még a városból is kitiltotta,

46 de részben mégis a város akarata érvényesült. IV. E szerény méretű ellenállás eredménye azonban a következő évben semmivé vált. Az 1766-ban már Zala és Vas megyében széles körben gyűrűző jobbágyi ellenállás sorában fellépett a keszthelyi szegénység is. Fellépésük formailag a városi tanács ellen irányult. Nyolc pontból álló panaszbeadványukban a városi tanács hanyagságát, a városi jövedelmekről való el nem számolást kifogásolják, de különösen azt, hogy aránytalan az állami adók és a szinte állandóan katonasággal terhelt Keszthelyen különös súlyosságú katonatartás (portio) kivetése az egyes keszthelyi lakosok között. Kifogásolják, hogy egyeseket önkényesen felmentenek az állami terhek viselése alól, nem fizetnek adót a cigányok és a városi esküdtek, így az adófizetőkre annál súlyosabb teher hárul, mert a városra fizetett adót kevesebb embernek kell összeadnia. Érdemben azonban a legsúlyosabb panaszt a földesúr ellen teszik, bár ezt kifejezetten nem hangoztatják, mert legsúlyosabb sérelmük az, hogy Festetics Kristófnak összes alkalmazottai, hajdúi, konvenciósai, mesteremberei, számszerint nyolcvanan, ki vannak véve a katonaság eltartása alól. Ez a mentesítés pedig nyilvánvalóan a földesúr rendelkezésére történt. A sérelmeket azzal a szándékkal állították össze, hogy azt a királynőhöz terjesszék fel, ezért szerkesztették latinul. A sérelmeket felsoroló iratot Szántó Imre szinte szószerinti fordításban közli, részletesen ismertetve az eseményeket is.

47 A városi tanács feljelentése alapján az alispán 1766. április 29-én a beadvány szerkesztőjét, Kenyeres Péter ügyvédet, akit némelykor az iratok „a város prókátorá"-nak neveztek, elfogatta. Emiatt Keszthelyen olyan elemi erővel tört ki a felháborodás, hogy Kenyerest kénytelenek voltak szabadon bocsátani. E „tumultus" tárgyában június 27-én a város esküdjei nyilatkoztak. Eszerint ők azért jelentették fel Kenyeres Pétert, mert az április 24-én, a városbírát, esküdteket és jegyzőt hivatali idejük elmúltával le akarta váltatni, „a városi községeket fejenként magához hódítván", „a bírák esküdtek titkos ravaszságainak kivilágosíttássát a kösségnek ígérné". Elfogatása után, amint ennek a városban híre futott, a bíró házára ütöttek, „durungokkal és más eszközökkel fölkészülve valának, nevezet szerint az elől állók: Tütő János, Bójtás János, Perlenczki György, Gerencsér György, ifjabb Tütő Ferkó, Basa aliter Kovács Jankó, Giber Miska, Sánta Bognár János, Bankó Márton, Cseh János fia etc., kik is kiáltanak a bíróra, mondván: Te vagy az a gazember, hazug hunefut, aki elárultad a mi igaz emberünket! Kötözzük meg mint a disznót s vigyük el, nem vagy bíránk, hanem szolgánk". Azután a bírót nem bántották ugyan, de elkérték a város dobját, másnap e dobbal összecsődítették a város lakosságát és a bírót nem találván otthon az uraság vásáros házához tódultak, és Vida József commissariussal kérvényt írattak az alispánhoz Kenyeres Péter elbocsáttatása iránt. Közben Haraszti József városi esküdtet a piacon megverték, és a város kocsmájába kísérvén ott megláncolták, majd a város jegyzőjét, ki a plébános házába ment, a plébánostól kivezetve ugyancsak a város kocsma házába kísérték, „láncra tették, lakattal megerősítették". Majd több esküdtet összeszedtek, kit a házánál, kit szőlőjében és vagy istrángokkal kötözték meg, vagy vasraverték. Gombkötő Imrét és Varga Jánost a város hadnagyát a piacon kalodába tették. Mindezeket láncon vagy kalodában tartották, míg este 9 óra tájban Kenyeres Péter meg nem érkezett. A városbírót e napon hiába keresték, elbújt előlük. Kijelentették, hogy ha Kenyeres meg nem jön, a megkötözött esküdteket és nótáriust „kötözve, durungokon viszik Egerszegre, 264