A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

kisebb csoportok tágabb értelemben vett nemzetségeknek felelnek meg. Mindegyikhez tartozott a szolgáknak és kisebb exisztenciáknak jelentős lélekszámú tömege. Egyidejűleg tehát még ugyanazon népelemek is több ilyen „nemzetsége" lehetett s mindegyiknek megvolt az avarok által megbízott vezetője. Az olyan bronz övgarnitúrák, mint a legutóbb tárgyalt 28. és 179. síroké, az avar kagáni székhely nagy kombinált műhelyében készültek. Minden valószínűség szerint az ezüstözést is ott végezték el rajtuk, mégpedig azzal a kitűzött céllal, hogy szláv bizalmi embereiknek adják, mint hatalmi jelvényeket. Ilyen kifogástalan és az avar garnitúráktól semmiben sem különböző bronz övgarnitúrák az avarok tudta nélkül nem juthattak nemavar kezekbe, így a sok népből összetevődő avarkori társadalom szervezetének keretei kezdenek körvonalazódni előttünk. Ha a jutási temetőt a több évszázados kavicsbányászás nem pusztította volna el enynyire, akkor még több, teljesen egyidejű ezüstözött övgarnitúrát, azaz nemzetségi hatalmi jelvényt ismernénk a jutási nép köréből. Amennyire a jutási temető különböző részeit többkevesebb leletanyag alapján ismerhetjük, eddig semmi nyoma nincs annak, hogy a temető használata az avar birodalom összeomlása után is folytatódott volna. Az összes sírok az avarkoron belül maradnak. A kirablás, illetőleg bosszúból való feldúlás az avar birodalom összeomlása után közvetlenül következett be, és nyilván az elnyomott szláv népréteg műve volt. A 144. sír, melynek halottja, mint mondottuk, az avarok bizalmi embere lehetett a germán lakosság felé, értékes adatot szolgáltatott a földúlás idejére vonakozólag is. A sír leírásban ez olvasható: „An dem einen, aus der ursprünglichen Lage gerückten, rechten Beckenknochen sind die Spuren eines Schlages sichtbar, der zur Zeit des einstigen Ausraubens des Grabes mit einem breiten Geräte (mit der Haue) vollführt wurde. Von dem Schlag wurde unmittelbar eine Bronzeplattf» berührt, die dadurch in den Knochen drang. Die Aufwühlung mochte in einer Zeit vor sich gegangen sein, als der Knochen noch nicht vollständig seine Elastizität verloren hatte, denn sonst hätte er durch den starken Schlag des groben Gerätes zerbrechen müssen."

74 A jutási temetőt tehát úgy könyvelhetjük el, mint az egész avarkor (568—795) folyamán megszakítás nélküli jutási telep életének és népi viszonyainak igen értékes, hiteles dokumentumát. Fettich Nándor t 105