A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Veszprém, 1964)

Fettich Nándor: A jutasi avarkori temető revíziója

tok arra, hogy a forgóveret (4) a szomszédos öweret csüngojébe ütközhet. Ilyen tapasztalatlanság csak a legkorábbi garnitúráknál volt lehetséges.

70 Hamarosan rájöttek, hogy a forgóveret melletti griff-alakos veretet csüngő nélkül kell készíteni. Korai időre vall a nagy bronzcsat (2) sima bronzlemezes megoldása is. Végül a nagyszíjvég csuklós szerkezete a megelőző korszak gepida szíjvégeinek példáját követi (8. kép 2; 20. kép 3, 3a). A testmagasság sem vall avar előkelőségre (177 cm). A 28. sírhoz hozzátemetett 27. sz. nő és a 37. sírban fekvő gyermek nyilván családjának tagjai. A nő üvegcsüngős fülbevalója a 8. századi avar fémművesség legjobb alkotásai közé tartozik (23. kép 9). E fülbevaló párja helyén egyszerű bronzkarikát találunk, nem pedig hasonló csüngőset, mint azt a sírleírás tévesen mondja.

71 Egyébként a sírleírás beszél még egy hajkarikáról („Haarring?"), mely a mellen feküdt, továbbá a nyak jobb oldalán vaslap töredékéről, mely utóbbi alatt talán az 51. sír vaslemezamulettjéhez hasonlót érthetünk (22. kép 6). Valószínű, hogy ez a nő is szláv volt, mint az 51. síré. A szomszédos 26. sír női halottjáról a spiráliscsüngős bronz függő alapján a szláv származás nagy valószínűséggel föltételezhető. Itt is kétféle fülbevalóval, vagy hajkarikával találkozunk (27. kép 6, 7). A többi sír feldúlt, vagy jellegtelen férfi, vagy női sír (szolgák). A gyermeksírok leletnélküliek. A legkésőbbi ezüstözött tömör bronzöntvényes övveretek (30. kép 3, 3a, 3b) a temető déli részében fekvő 179. sírból kerültek elő (4. kép). A gondosan ezüstözött tömör bronz szíjvégen az öv végének megerősítése tökéletesen van megoldva. Ezt a köröskörül zárt köpüt a korai példányoknál még nem tudták csinálni. A lelethez tartozó kis téglalap-alakú veret

72 elárulja azonban, hogy a 28. és e sír közötti nagy korkülönbségről mégsem lehet beszélni. Ez a lemezes veret ugyanis mindegyik sír garnitúrájában előfordul (lásd 31. kép 8). A 179. sírt és a környező sírokat (69., 170., 189., 217., 222.) az egy 67. szegény sír kivételével feldúlták. De itt sem az értékszerzés volt a cél, hanem, úgy látszik a meggyalázás. Ezeknek az ezüstözött késő-avarkori tömör bronzgarnitúráknak történeti kiértékelésénél a germán ezüstözött garnitúrák analógiájára lehet támaszkodnunk. Itt is az előzményeket kell keresni. A germán ezüstözött garnitúrák előzményei között nem találunk ólomból készült garnitúrát. Ellenben a griffesindás emlékcsoport megindulásának idején készítettek ebben a csoportban szokásos mintákkal ólom garnitúrákat. A bilisicsi ólomgarnitúra egyidős a jutási 28. sír garnitúrájával. A bilisicsi hét öweret mindegyikén megvan a csüngőtag, és megvan a nagy 104 forgóveret is.

73 Ez az ólomgarnitúra valóságos avar bronzgarnitúra lemásolásával készült. Ez alatt azt kell érteni, hogy a pozitív segédmintát egy avar övről vették hozzá. A többi ólamgarnitúra azonban pannóniai római műhelyekben készült, kőből faragott öntőminták segítségével. Ez a technika teljesen idegen az avar bronzöntés technikájától és egészen más berendezést kíván meg. Az ezekről szóló munkámban ezekkel kapcsolatban szlávokra gondoltam. Egyes jelek ugyanis a hajviselet alapján a szlávokhoz vezettek. A griffes-indás emlékcsoportban szokásos minták az ólomöntésnél egészen más stilizálást vettek fel, amely a bronzöntésben ezután sem honosodott meg. A gyakorlatilag hasznavehetetlen ólomgarnitúrás övek helyett csakhamar elkezdtek olyan bronzveretes öveket készíteni, amelyeknek csak a nagyszíjvége volt ólomból öntve. A mosonszentjánosi 27. sír harcosának ilyen öve volt. A hajviseletében megtaláljuk az avar és a szláv hajviselet tartozékait együttesen. Az ólomveretes övet viselő harcosokat szláv bifulcus-oknak határoztam meg. Egyúttal fölvetettem az ezüstözött griffes-indás garnitúrák szláv vonatkozásának kérdését is. A jutási 28. sír szláv környezete újabb támpont arra nézve, hogy ilyen sírok esetében az ezüstözött garnitúrák viselőjében szláv vezetőket lássunk. Egy, vagy néhány temető nem dönti el a kérdést. A jutási temető pedig, mint amely nagyon hiányosan maradt ránk, nem alkalmas arra, hogy teljes képet alkossunk magunknak ebben a kérdésben. A talált ezüstözött garnitúrák azonban még ilyen körülmények között is nagyjelentőségű forrásanyagnak bizonyulnak. A Pilismarót-basaharci ásatások (1959—1960) tapasztalatai alapján a 29., 39, 58., 62., 190., 223., 224., 225., 229., 239. és 241. sírokat kelta, római és bronzkori cserepek, fibulák, fémtöredékek stb. mellékletek ellenére is szláv hamvasztásos síroknak kell tartanunk. A temető 8. századi részein fordultak elő és soha avarkori sírok nem keresztezték azokat. E szláv sírok jellegzetessége Basaharcon is az volt, hogy mindig ősi dolgok voltak a mellékleteik, leginkább töredékesen. A 29., 39., 58. és 62. sírok beilleszkednek a temető sírjainak a rendjébe. Mindezen sírok elhelyezkedése az avarkor második felébe tartozó temetőrészen, illetőleg a 28. sír közelében, világosan mutatja, hogy a későavarkori szlávok sírjairól van szó, akik saját rítusuk szerint temetkeztek. Mindezen sírok adataiból is kibontakozik a társadalmi és politikai szervezeti rendszer képe nagy vonásokban. Egy olyan többezer főt számláló több, mint két évszázados telepen, mint amilyen a jutási volt, mindegyik népcsoportnak (ezeken belül kisebb csoportoknak) egyidejűleg megvolt a vezetőjük. A