A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Éri István: A nagydémi lararium múzeumbakerülése
tulajdonos részéről akadályba nem fog ütközni . .. az eddigi gondossággal továbbra is a vezetése alatt álló múzeumban őrizni szíveskedjék..." a leletet. 38 Mihalik József, aki az ügyet Budapesten intézte, a fent idézett átirathoz mellékelt levélben azonban figyelmeztette Laczkót: „ ... sajnos, nagyobb hatalmunk nincs arra, hogy azok sorsát kedvezően biztosítsuk ..." Kéri javaslatait: „ .. .minő esetleges más módot ajánl igen tisztelt igazgató úr az, illető) megközelítésére nézve, hogy ti. a kérésnek engedjen ... hogy idejekorán intézkedhessünk, így ezzel elejét vehessük a veszedelemnek."39 Ügy látszik, hogy a minisztérium közbenjárása nemcsak sikertelen volt, hanem Franklék szemében is egyre fontosabbnak tüntette fel a leletet. így történt, hogy Franki Jenő, Szalámin pénzügyigazgató jelenlétében csak azzal a feltétellel egyezett bele a lelet végleges átadásába, ha apja ennek fejében kitüntetést fog kapni. 4 " Laczkó megígérte, hogy ilyen értelemben el fog járni, ez meg is történt, Mihalik örömmel vette tudomásul, hogy a lelet sorsa biztosítva van, de válaszában megjegyezte: „A kitüntetés érdemére nézve nem nyilatkozhatom, mert ezt bizalmasan meg kell tárgyalnom Fraknói úr Ö Mtgával. . ." 41 Az 1908 júniusának elején folytatott megbeszélés után alig másfél hónappal Franki Jenő, arra hivatkozva, hogy apja tulajdonképpen nem isi tud a dologról, sőt nem is ambicionálja, hogy kitüntetésben részesüljön, visszaköveteli a leletet, ha rövidesen nem, lesz meg; a kitüntetése. 4 2 Miután Franki látta, hogy a múzeum és a múzeumigazgató számára milyen becses leletről van szó, állandóan a tárgyak visszakérésével fenyegetőzött, ezzel igyekezett Laczkót a kitüntetés megszerzésére sarkallni. Laczkó persze alighanem jobban tisztában volt azzal, milyen kilátások vannak ebben az ügyben és ezért igyekezett elejét venni annak, hogy a kudarc esetén a múzeum; elveszítse ezt a kincsét. Ezért már 1908 végén más irányban is kezdett tájékozódni. Abból kiindulva, hogy a lelethez nemcsak a találónak, vagy birtokosának, hanem a föld tulajdonosának is köze van, az Ihász-családnál is puhatolózni kezdett, 43 Kiderült, hogy a kiskorúsága miatt gyámság alatti álló Jókay-Ihász Miklós a törvényes birtokos, aki érdemben nyilatkozni nem, tud, bár az ügyben a múzeum oldalán, áll. „Az érdekes és kétségkívül értékes hathalmi leletekre nézve mindenesetre abban a meggyőződésben vagyok, hogy azokat egyéni érdekeknek kiszolgáltatni nem szabad, mert azoknak egyedül megillető helye ott van, ahol őket a régiség- és művészetkedvelő közönség szemlélheti: a múzeumban. Ha tehát rajtami állana, úgy én mindenesetre már csak hazafiságból is, mert műkincsekben éppen nem gazdag magyar múzeumaink anyagának növelése minden magyarnak — aki teheti — hazafias kötelessége a megillető helyek egyikére juttatni azokat, Azonban nekem, mint kiskorúnak, rendelkezni semmiről sincs törvényes jogom s így én semmi tulajdonomról senki számára jogérvényesen le nem mondhatok." Azt javasolja, hogy őriztessék a tárgyakat az árvaszékkel, vagy az árvaszék tegye letétbe a múzeumban mindaddig, amíg nagykorúságának elérése után maga adja át őket „az őket megillető helyre." 44 Időközben, míg ez a kapcsolatfelvétel sikerült, Franki Jenő egyre határozottabban követelte vissza a tárgyakat, a jelek szerint a kért és ígért kitüntetés megszerzésében már nem bízott. 45 Apja jogaira hivatkozott, a saját letéti nyilatkozatát semmisnek jelentette ki, mivel a birtokos nem ő, tehát lényegében nem is rendelkezhetett volna érdemlegesen. Apját, mint írja: „tekintettel arra, hogy az önök által előzetesen recompenzációként ígért tény be nem következett, én ezáltal semmi kézzel fogható kifogással őt tehát jogos követelésétől el nemi üthetem." „Annak idején is ismételten hangoztattam — fejtegeti alább —, hogy édes apám ilyesmiért (ti. a kitüntetésért) soha egy lépést nem tett egész életében, jóllehet volt idő,a mikor ehhez hozzájutni nem éppen nehéz dolog volt az olyanoknak, akiknek ez módjukban állottt." 46 Ez az 1909 év végén íródott levél kellemetlen helyzetbe hozta Laczkót, mivel Ihászék állásfoglalását ekkor még nem ismerte, tehát nyíltan megszakítani Franklékkai a tárgyalást nem volt ajánlatos. Ezért újabb akcióba kezdett. Hunkár Dénes főispánnal íratott levelet az ügyben mindezideig háttérbe húzódó, de mindenről alaposan tájékozódott idősebb Frankihoz, A levélben már nemcsak a lelet muzeális jellegét emelik ki, nemcsak hazafias áldozatkészségre hivatkoznak, hanem az öregúr hiúságát is megcélozzák: „ .. tekintve különösen azt a körülményt, hogy ezen ügyben Nagyságodnak, mint vármegyénkben a közgazdaság terén kiváló érdemekkel ékeskedő egyéniségnek jóindulatára ... appellálhatok..." — írja ai főispán —, kéri a lelet átengedését és kilátásba helyezi: „... ha e sorok célt érnek, bizonyára módot fog találni a letéteményezés érdemleges méltánylása is." 4 ? Ezúttal azonban még a főispán közbelépése sem segít, Franki Henrik, arra hivatkozva, hogy a letét végeredményben bármikor visszavonható, s neki és bátyjának is van magángyűjteménye, határozottan kéri a tárgyak kiadását. 48 Ennyi merevség láttán egy pillanatra talán már Laczkó is belefáradt a négy éve tartó kilátástalan agitációba, érvelésbe. Közli Franki Jenővel, nem az apjával, hogy úgy 33
