A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)
Éri István: A nagydémi lararium múzeumbakerülése
meket a leletből megküldje. (1911-ben került erre sor.)™ Joggal panaszolta hát el Laczkó Dezső egy mezőlaki múzeumbarátnak: „— éppen Pápa vidékéről eddig éppen semmink sincs, daczára annak, hogy ott az őskori leletek éppen nem ritkák. Sajnos, hogy azok legnagyobb része idegen kézre kerül, vagy magángyűjtemények veszik össze s így a mi szép vármegyénk kulturális történetének egybeállítandó képén nagy csorbák esnek."19 A falvakat; járó műkereskedők és megbízottjaik működéséről bizonyára neki is volt számos személyes tapasztalata, hiszen éppen ebben az időben Nagyvázsonyban és környékén például már az addig nem is igen keresett céhemlékek „gyűjtésére" vetette rá magát egyikük, még szerencse, hogy néhány pecsétnyomót a Nemzeti Múzeumnak szerzett meg á gyűjtött tárgyak közül.20 Egyikük nem átallotta szolgálatait Laczkónak is felajánlani. Ha megfelelő meghatalmazást adnának neki és költségeit, az útiköltséget is beleértve, megtérítenék, hajlandó volna régiségeket gyűjteni a megye községeiben. 2 ' Laczkó röviden intézte el az eddigi „körutazásai" eredményeivel kérkedőt: „A vármegye területén magunk gyűjtünk, megbízást nem adunk." Nem tudjuk, milyen úton-módon szerzett tudomást a veszprémi múzeum 1906 júniusában arról, hogy a hathalmi gazdaságban értékes leletek kerültek elő. Pontos tudomásuk nemi is volt arról, hány tárgyról van szó. Tény azonban, hogy Rhé Gyula, mint a Múzeumi Egylet titkára hamarosan útnak indította az első múzeumi levelet Gic-Hathalomra, Franki Jenőhöz, aki az ottani, Ihász Lajos földbirtokos tulajdonát képező, de a Franki család által bérelt birtokon apja, Franki Henrik megbízásából gazdálkodott. Ügy tudják, 2 bronzszobor, 1 kard, üst és „más hasonló, valószínűleg római tárgy került felszínre" — írja Rhé s kéri Frankit: „ ... ezen Veszprém vármegye történetére vonatkozó tárgyakat méltóztatnék az ezen czélra leginkább hivatott intézménynek: a Veszprémvármegyei Múzeumnak ajándékozni, esetleg; ugyanitt letétbe helyezni."22 A válasz hamarosan megérkezett s elutasító volt. A későbbiek folyamán kiderült, hogy Frankléknak volt fogalmuk arról, mennyire пещ mindennapi leletegyüttes birtokába jutottak. A későbbiek során vonakodásukat az átadással kapcsolatban saját gyűjteményük gyarapításának szándékával magyarázták. Érdekes, hogy ebben az első válaszban jelentéktelennek tüntették fel a leletet. „ ... ténylegesen találtunk egynéhány régiséget — írja Franki Jenő —, mely hír, azonban, mint minden szárnyrakapott dolog, természetesen nagyított mértékben juthatott el Veszprémbe... az egész lelet csupán négy összefüggő és három összefüggéstelen darabból állott..." Ettől függetlenül, mint „helyi érdekkel bírókat", továbbra is Hathalmon kívánja őrizni, bár megtekintését bármikor szívesen lehetővé fogja tenni. 23 Az elutasító válasz nem kedvetlenítette el Laezkóékat, Rövidesen nagyobb tekintélyű személlyel, Koller Sándor alispánnal, egyúttal a Múzeumi Egylet alelnökével íratták alá a második kérőlevelet, Ebben ismét ajándékul kérik a tárgyakat, de felvetik azt a lehetőséget; is, „ ... hogy a tárgyak továbbra is tulajdonát képezve múzeumunkban nagyságod neve alatt leiétként őriztessenek." Egyúttal azt*is közlik, hogy amennyiben valóban nem volna a leletnek „vármegyei vonatkozása", megtekintése után visszaküldik." 24 Nem tudjuk, válaszolt-e Franki? A tárgyakhoz azonban továbbra is; makacsul ragaszkodott és nem küldte be őket. Azt sem tudjuk, jártak-e kint nála a múzeumból, látták-e, miről is van szó? Valószínűnek kell tartanunk, hogy már ekkor tökéletesen tisztában voltak Laczkóék is a lelet jelentőségével, ezt bizonyítja további eljárásuk. Most a jelek szerint még hivatalosabb úton vitték tovább az ügyet. Szalámin János pénzügyigazgató kereste fel a bérlőt, alighanem a kincsleletek esetében előírt eljárás szabályaira hívta fel a figyelmét. Szalámin, majd egy másik pénzügyi „főbiztos" ismételt látogatásai Ж jelek szerint hatottak. Ezért, amikor! 1907 elején, most már a főispán által aláírt harmadik kérőlevél a tulajdonjog fenntartásával kérte „ezen leletnek, mint vármegyénk őskori története egyik becses emlékének" az át adását, 25 március 8-án Franki a lelet nagy részét: az Apolló szobrot, talapzatát, egy mécsest, egy korsót, egy lábast, egy fogantyúalakot és egy „csipkés bronzot" megküldte a múzeumnak. „Megjegyzem — írja a kísérőlevélben —, hogy a szobron és talapzaton történt sérülések a megtaláló gyerekek kezétől származnak és ezek már általunk való megvételük előtt történtek. A szakember 4 vezetése (?) alatt történt ásatások eredménye csupán a korsó és a, tetemesen megsérült lábas voltak ; egyebet feltalálni nemi bírtunk."26 A közlés szerint tehát, bár a lelőhelf* a bérelt birtok területére esett, Franki „megváltotta" a találóktól az általuk talált tárgyakat. Nem tudni, ki volt az a „szakember', aki a lelőhelyen további tárgyak után kutatott, Nenn lehetett; ez a munka alapos, hiszen Rhé megállapította, hogy az elrejtett leletegyüttesnek okvetlen kellett például vastárgyakat is tartalmaznia. 27 Közbevetőleg kell kitérnem arra, hogy Rhé két évtizeddel a lelet előkerülése és publikálása után is kutatott a helyszínen, a leletkörülmények és a lelő31
