A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Fettich Nándor: Emlékezés Rhé Gyulára (1871–1936)

8. kép. Rhé Gyula (1936) Abb. 8. Gyula Rhé (1936) szemben gyakorolt megható kegyeletéért a magyar színészet egyetemének soha el nem múló háláját alázatos tisztelettel kifejezésre juttassuk." (1934 november 3.) Megmaradt jegyzetfüzetei (noteszei) arról tanúskodnak, hogy sok kisember ügyét karolta fel és hogy sokat járt-kelt érdekükben. Élete végét, megkeserítette az új múzeumi törvény, mely kimondta, hogy múzeumoknál vezetői és tudományos munkakörben csak egyetemi végzettségű szakemberek működhetnek. Rhé Gyulát az a veszély fenyegette, hogy múzeumi állását elveszíti és csekély nyugdíjára lesz utalva. Elkeseredett hangú levelet írt a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatójának, amelyben többek között ezeket olvassuk: „Ha csak a magamfajta szegények 'álláshalmozásának' megszüntetésével lehetett Magyarországot boldoggá tenni, akkor aligha leszünk egyhamar

1 boldogok... Ha már a szegény múzeumigazgató odahaza hetedmagával koldus kutya, legalább a múzeum életét tudjam tengetni" (1934 január 29.). Természetesen őt is, mint a többi érdemes múzeumigazgatót a törvény végrehajtási utasítása meghagyta igazgatói állásában. Rhé Gyula 1936 november 6-án még, az újonnan szerzett régiségeket naplózta a múzeum szerzeményi naplójában, s november 16-án rövid betegség után (tüdőgyulladás) meghalt. A Veszprémi Újság hosszú cikkben búcsúztatta el: „Városunk szegényebb lett egy munkás, mindenki által szeretett emberrel. Még pár napja itt járt közöttünk mindig mosolygó, mindenkinek jót akaró, derűs lelkével..." Kiemeli az újság, hogy Rhé Gyula nemcsak a múzeumnak szerzett tudományos kincseket, hanem az egész nemzetnek, amikor a legszebb mozaikpadlót a Nemzeti Múzeumnak juttatta el. „Erről a mozaikpadlóról temették a kultuszminisztert és ennek a párjáról indult el ő is utolsó útjára..." Koporsójánál a Nemzeti Múzeum főigazgatója mondott búcsúbeszédet. Rhé Gyula élete, emberi és közhivatali egyénisége, továbbá alkotásai negyed évszázad távlatában világosan állanak előttünk. Egyéniségének legmélyebben jellemző vonása, hogy mindig, kevesebbet mutatott, mint ami benne volt. Ezzel az alaptulajdonságával függtek össze egyéb tulajdonságai: szerénysége, egyszerűsége, emberekkel szemben való magatartása, társaságszeretete, jósága. A vele érintkezők soha nem érezték (mert soha eszébe sem jutott éreztetni), hogy alkotásokban gazdag élet van mögötte. A mindig mosolygós, mindig kedves arc emberszeretetének volt a jele. Ez a külső sok szenvedést, sok keserű csalódást takart, ami meglátszik utolsó arcképén (8. kép). De ezzel a szomorú arccal senkit sem akart terhelni. Ha megszólalt, akkor a kedves, halk szavú, mosolygós Rhé Gyula volt mindig. Ma már erősen megfogyatkozott azoknak a régészeknek a száma, akik őt személyesen ismerték. Az új generációk azonban lépten-nyomon találkozni fognak alkotásaival a veszprémi múzeumban és a tudományos irodalomban. Fettich Nándor