A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Tóth Sándor: A veszprémi székesegyház középkori kőfaragványai (A Bakonyi Múzeum kőtárának ismertetése I.)

A múzeum kőtárában azonban ezeken kívül is van még néhány olyan darab, amely a legkorábbi periódusba sorolható. Ilyen mindenekelőtt egy zöld márvány oszloptörzs töredéke (5. sz.), amely 1960-ban a tárgyalt talapzattal került elő.

47 Ez már csak azért is érdekes, mert a székesegyház 1782-ben állított Szt. György- és Szt. Kereszt-oltárain szintén zöld márványoszlopok voltak, amelyek a hagyomány szerint „a legrégibb román bazilika anyagából" kerültek ki/'

8 A legutóbb előkerült töredék tehát igazolja a hagyományt; ugyanakkor az említett adat azt bizonyítja, hogy a legkorábbi székesegyház emléke még a XVIII. században is élt, és a barokk periódusban nem a vörös homokkőbe] épült románkori templomot értették ezen. Ugyancsak ebbe a periódusba kell sorolnunk a 12. számú oszlopfőtöredéket (125. kép.). Ez egy kehelyszerű fejezet sarkának a felső része, a sarkon hatalmas, elég erőteljesen kihajló, domború középbordával ellátott nyelves levéllel, az oldalak közepén pedig, a saroklevelek között, két sorban egymás fölött elhelyezkedő, vízszintes lécek közé fogott függőleges gerezdekkel. A faragvány felső része erősen töredékes; a gerezdes motívum lezárása fölött középen kétfelé hajló szárak csonkjai láthatók. Ezek eredetileg nyilván tovább folytatódtak, és a kihajló saroklevelek fölött volutában végződtek (126. kép). E töredékről Ádám Iván nem emlékezett meg, lelőhelye tehát ismeretlen. Az egyébként meglehetősen ritka gerezdes motívum, valamint a kő eléggé nyers faragása azonban a korai datálás mellett szólnak. Végül itt kell megemlékeznünk az 1907-ben előkerült két római kőfaragványról is (1—2. sz., 118. kép). Az egyik egy sírkő töredéke, álló alak felső részével, a másik tojássoros párkány darabja. Az előbbi az árkádos oszlopfővel együtt került felszínre, az utóbbi az egyik főhajópillér (gótikus?) bővítéséből került ki/'

9 E leletek azt mutatják, hogy a római faragványok felhasználása tekintetében a veszprémi székesegyház sem jelentett kivételt közel egykorú társai között.

49

a Láthatjuk, hogy a fennmaradt anyag eléggé jelentős része éppen a legkorábbi bazilikához köthető. Nézzük meg, hogyan keltezhetők ezek a faragványok? A palmettás faragványokat Gereczétől kezdve szinte kivétel nélkül a XI. századra datálták a kutatók. E keltezés helyességében nekünk sincs okunk kételkedni, annál is inkább, mert az oszloptalapzatok kiképzése is megfelel ennek a kornak. Már említettem, hogy a 3. sz. baloldalán kisebb átfaragott rész látható. A kő eredeti állapotát megörökítő kép is arra vall, hogy a faragványt átdolgozták, mielőtt oszloptalapzatként felhasználták volna. A felső, kisebb homorú tagozat ugyanis csak a talapzat szélén maradt meg, eléggé sérült állapotban. Ez a megoldás a középkorban teljesen szokatlan, kénytelenek vagyunk tehát arra gondolni, hogy a köralakú váj it utólag készült és a kő eredeti felső lapja a kisebb homorú tagozat felső síkjában helyezkedett el. Ez esetben pedig feltételezhetjük, hogy másodlagosan felhasznált római faragvánnyal van dolgunk/

10 mely eredetileg is valamiféle talapzatként szolgálhatott. Római kőfaragványok ilyen, eredeti funkciójukhoz hű másodlagos felhasználása a XI. században nem áll példa nélkül.

51 A XI. századi datálás tehát lényegében megfelel faragványaink stílusának. Ennél későbbi időpontra az első székesegyházat semmiképpen sem lehet keltezni, mert már a román periódusban másik épület váltotta el. Nem zárkózhatunk el azonban az elől, hogy ennél valamivel korábbi keltezését is lehetségesnek tartsuk, elsősorban azért, mert a veszprémi püspökség X. századi alapítása mellett eléggé nyomós történeti adatok szólnak.

52 A legkorábbi építési periódus problematikájának utolsó fejezeteként térjünk ki néhány szóval arra, hogy a fennmaradt emlékanyag alapján milyen következtetések vonhatók le az épület kialakítására vonatkozólag. Annyi az eddigiekből is kiviláglott, hogy az első székesegyház oszlopos bazilika volt. A két ismert talapzat 120x120 cm-es alapterületével 126. kép. A 12. sz. oszlopfőtöredék rekonstrukciós rajza. Abb. 126. Rekonstruktionszeichnung der Kapitellfragmentes Nr. 12. 124