A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Füzes F. Miklós: A vörsi langobard temető növényleletei

289. kép. Az 5. sír lándzsahegye és a köpüjében megmaradt nyél vége Abb. 289. banzenspitze des Grabes 5. und ein Teil des Schaftes in der Tülle ma, forgásmentes részeket igyekeztek kiválasztani a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező faj fájából. Az elemek lefutási iránya a pajzs egyik átmérőjén halad keresztül, illetve azzal mindenütt párhuzamosan helyezkedik el. A különböző helyeken fekvő rostok iránya sehol sem zár be egymással szöget. Ebből az következik, hogy vagy egyetlen darabból faragták (hajlításnak a legcsekélyebb nyomát sem sikerült lelni), vagy keskenyebb deszkákból állították össze. Ez utóbbi eset azonban csak úgy képzelhető el, ha a pajzs kifaragása után a pajzsdudort úgy erősítették a centrális deszkára, hogy az ököl számára kivágott gömbölyded lyukat eltakarta. Így a deszkák ragasztási felületei a pajzsdudoron kívülre kerültek. A pajzs hozzávetőleges mérete (minimális átmérő 48 cm, maximális átmérő 80 cm-ben adható meg)9 alapján lehetséges egyetlen darabból való kifaragása is.™ Bár e kérdést egyelőre nyitottnak kell tekinteni, fel kell tételeznünk, hogy a dura-europosi római pajzsokhoz hasonlóanii szintén keskenyebb deszkákból ragasz312 tották össze. A pajzsfogó végén található szegecsekre tapadt rostok tanúsága szerint viszont több rétegből összeragasztott lemezre gondolni sem lehet. A fadarabkák megtartása változó. Egyes részeken a vassók a szöveti szerkezetet átjárták, másutt csak a sejtfalakra kristályosodtak, vagy azok helyére rakódtak. Legtöbb helyen a szöveti szerkezetet nem ismerhetjük fel. A vassók miatt vizes felpuhítást meg sem kíséreltünk. Kanadabalzsamos (Bals, canadense) keményítés után sem értük el a kívánt eredményt. Ezért a legjobb megtartású darabkát óvatosan parafinba ágyaztuk és az aránylag kevés szennyezéssel együtt metszettük. Tekintettel arra, hogy a metszés alkalmával a szennyezés egy része a sejtfalakról lepergett, valamint az előállított metszet elég erősnek látszott, kemikáliákkal való kezelést is megkíséreltük. Először sósavas-etanol (etilalkohol) 3:4 arányú keverékében áztattuk, majd trichloracetaldehid (klórálhidrát) oldattal derítettük. Mivel az e célra alkalmas darab nagyon apró volt, vizsgálatainkat térhatású mikroszkóp alatt a törésfelületekre is kiterjesztettük. A keresztmetszet (293. kép 1.) és e síknak megfelelő törésfelület nem tartalmazott egyetlen esetben sem teljes évgyűrűt, bár az évgyűrű kis darabkáját sikerült megtalálni. A nagy üregű edények jelenléte a lombosfa eredetet igazolja. Az edények átmérője az alapállományhoz viszonyítva igen nagy. A tracheák között vannak magányosak, ikerlikacsok és 3—4 tagú rövid likacssugarak is. Halmozott bélsugarakat azonban nem találtunk. A kereszt- és tangenciális síkú metszeten (293. kép 2), valamint az ezeknek megfelelő törésfelületeken csupán egyetlen sejtsoros bélsugár figyelhető meg. Tehát meghatározáskor szóba jöhet a Populus L. és a Salix L. genus; valamint a Punica granatum L., Zyzyphus jujuba Mill., Aesculus hippocastanum L és az Alnus viridis (Chaix.) Minch. az európai lombos fafajok közül. 12 Azonban az edényeken sehol sem sikerült csavaros vastagodást lelni és az áttörések mindenütt egyszerűek. Ezért a Zyzyphus, Aesculus, Alnus nemzetségek fajaira tovább gondolni nem lehetett, Ugyanakkor az edények fala vékony és a bélsugarak szögletsejtjeiben egyszerű, tágüregű, gödörkék vannak. Ezek a bélyegek újra