A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

Matricum nyugati (dunántúli) feléből összesen öt lelőhelyét ismerjük. — Ha értelmezni kívánjuk azt az előzőekben részletezett tényt, hogy a századfordulótól kezdve egyre gyakrabban gyűjtötték a fajt a Kárpát-medence középhegyvidéki területein, akkor a faj jelenkori terjedésére kell következtetnünk. Az areálnak a Kárpát-medencére való kiterjesztése feltehetően ebben az esetben is az éghajlat melegebbé válásával van kapcsolatban (Petterssen 1949). Az éghajlatnak ilyen értelmű változásával növekszik a mediterrán jellegű és euryök-hylophil környezetet igénylő fajok, így a Ch. foveolatum Мог. terjedési lehetősége. Természetesen az areálkiterjesztésneki ezt a folyamatát mint feltevést ma már nem lehet bizonyítani, mivel elsősorban a múlt század folyamán és századunkban nem történtek meg a Ch. foveolatum elterjedésére vonatkozó „ellenőrző" gyűjtések. Ellenben megerősíti feltevésünk helyességét, hogy a faj a kelet-franciaországi Elszász vidékén „neuerdings ... mehrfach gefunden wurde" (Stoeckhert 1954:48). Tehát Európa más táján hasonló areál kiterjesztést észleltek az időben. Másrészt pedig ugyancsak megerősítené ezt az elgondolást az, ha a következő évtizedekben egyre nagyobb mértékben gyarapodnának az új lelőhelyek faunakerületünkben. Chelostoma (=Eriades) ventrale Schlett. — 1 nőstén. A Kárpát-medencében ritka faj (Balthasar 1943:45, 1952:60, 1953:184; Móczár M. 1958:50). Balthasar szerint ponto-mediterrán, Móczár M. szerint pedig pontusi faj. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Oszicsnuk (1959) monográfiájában nem sorolja fel Nyugat-Ukrajnából, mint a pontusi terület egyik részéből. Ugyanakkor a Fauna Regni Hungáriáé (1897:89) — három lelőhely felsorolása után — megjegyzi, hogy „Solum Hungáriám inhabitat." A kevés irodalmi adat miatt a faj pontos elterjedésére vonatkozó ismereteink hiányosak még. Mégis lehetséges, hogy a Ch. ventrale a Kárpát-medence szubendemikus faja. Ugyanis faunakerületünkön kívül csak a morvaországi Mohelno környéki szerpentinszteppen (Snoflák 1944:142) és a Morava-völgyében találták meg (Balthasar 1952:60). Jelenleg ismert areálján belül leggyakoribb Erdélyben. Legészaknyugatibb előfordulását (Mohelnot és Morava-völgyét) látszik mintegy összekapcsolni ismert kőszegi (Móczár M. 1. c.) és az új bakonyi! lelőhelye (288. kép): Monostorapáti: Boncsostető, Achillea millefolium-on egyelve 1 nőstény, felhős, időnként napsütéses, erősen szeles időben szélárnyékos, taposoitt út mentén, 1962. VII. 19., leg. Papp. Egyébként a Dunántúlon csak ezt a két lelőhelyét ismerjük. — Meg kell még jegyeznem, hogy a Természettudományi Múzeum gyűjteményében csak hímek vannak, bár Móczár M. (1. c.) ezt nem jelzi monográfiájában. így hazánkból Monostorapáti környékéről került elő az első nőstény. Dioxys pannonica Mocs. — 1 nőstény. A Kárpátmedencében csak a Magyar Középhegységben gyűjtötték, éspedig Budapest környékén 3, a Gödöllőidombvidéken 2 lelőhelyen (Móczár M. 1958:77). A középdunántúli Matricum-ban csak az újabb gyűjtések alkalmával vált ismertté előfordulása: tihanyi félsziget, réten főhálózva 1 nőstény, 1958. VI. 1, leg. Solymosné. önként következik adatunkból, hogy jelenlegi ismereteink szerint a Kárpát-medencében Tihany a legnyugatibb előfordulása ennek a ritka, valószínűleg stenök-eremophil fajnak. Eucera caspica ssp. pérezi Mocs. — 2 nőstény és 5 hím. Ennek a ritka pontokaszpikus-mediterrán fajnak a törzsalakja az Adriai-tengerpart mentén (Fiume = Rijeka, Crkvenica, Susak) fordul elő a Kárpát-medencéhez legközelebb (Friese 1893:50). Ellenben a Kárpát-medence 12 lelőhelyén (Móczár M. 1955:117) csak a változatát találták (mint ezt a Természettudományi Múzeumban levő példányok alapján megállapíthattam). Ugyanez került elő 4 új bakonyi lelőhelyén (282. kép): 1. Fűzfő: Szalmásitelep, derült-szeles időben Adonis vernalis-on egyelve 3 hím, 1962. IV. 13.j leg. Papp. 2. Vörösberény: Malomvölgy, felhős-napos időben Lithospermum purpureocoeruleum-on egyelve 1 hím, 1962. V. 6., leg. Papp. 3. Palóznak: 1962. IV. 17. és V. 6., leg. Nóvák, 2 nőstény. 4. Veszprém: Gulyadomb, naposmeleg időben délután 1 hím egyelve Adonis vernalis-on, 1962. IV. 21., leg. Papp. Iuga-tól közölt (1958: 177—179) erdélyi újabb lelőhelyek pedig pontosabbá teszik a faj Kárpát-medencebeli elterjedésének képét. Iuga szerint a tőle közölt erdélyi lelőhelyeken (Nagyszeben = Sibiu, Bellen = Beclen, Herkulesfürdő = Baile Herculeana) a törzsalakot gyűjtötték. Valószínű azonban, hogy itt is a változat él, hiszen számos (a Természettudományi Múzeumban őrzött példányok tanúsága szerint) erdélyi lelőhelyeken (Kékes =« Cheches, Lunka = Lunca, Nagyenyed = Aiud, Radnót = Lernut, Torda = Turda, Vicze = Vita) ezt gyűjtötték. Megerősíti feltevésünket Oszicsnuk monográfiája (1959:75), aki Nyugat-Ukrajnából csak a változatot sorolja fel. Tehát a törzsalak legfeljebb Kelet-Ukrajnában él a Káspi-tenger környéki területeken (Turkménia, Üzbegisztán, Kazahsztán) kívül. A var. pérezi Mocs. alakot csak a Kárpát-medncében (és Nyugat-Ukrajnában) gyűjtötték, ellenben — az eddigi adatok alapján — a törzsalak nem él itt. Ennélfogva taxonómiai szempontból a pérezi Mocs. nem varietas, hanem alfaj: 290