A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához A hazánkban folyó körülbelül egy évszázados hymenopterológiai-faunisztikai kutatások eredményeképpen megközelítő pontossággal tudjuk (Móczár, 1950. 424.), hogy hazánkban körülbelül 580 méhalkatú faj él. Általánosságban a faunisztikai kutatásoknak első célja az adott területen (például Magyarországon, a Kárpát-medencében) élő fajok felderítése és katalógusba foglalása. A további kutatások a részletes faunisztikai megismerést tűzik ki célul. Akkor ismerjük meg igazán egy-egy faj elterjedését hazánkban (illetve a Kárpát-medencében), ha lehetőleg valamennyi (vagy legalábbis minél több) lelőhelyét, előfordulását ismerjük meg. A közönséges fajok jellemezhetnek ugyan állatföldrajzi tájat meglétükkel vagy hiányukkal, mégis közismerten az úgynevezett színező elemek megfelelő számú együttesének és pontos elterjedésének ismerete szolgál eey állatföldrajzi terület elkülönítésére. Ilyen meggondolás alapján a jelen és a jövő faunisztikai kutatásának jellege eddigi ismereteink természetes következménye. Bár ismerjük a méhalkatú (Apoidea) fajok megközelítő számát a Kárpát-medencében, de senki sem merne vállalkozni arra, hogy ennek birtokában részletesen és pontos elterjedési térképekre hivatkozva állatföldrajzi értelemben jellemezze a szóbanforgó területet, Hogy ezt megtehessük, szükségünk van arra, hogy a Kárpát-medence (akár állatföldrajzi, akár földrajzi értelemben vett) valamennyi táját alaposan a faunisztikai tanulmányozás tárgyává tettük. A természetes tájon belül igyekezni kell minél több vidéken a vegetációs periódus valamennyi szakaszában gyűjteni és megfigyelni az előforduló fajokat. A Kárpát-medence (és így hazánk) egyik jól körülhatárolható tája a Bakony-hegység, mely a Dunántúl északi-középső területén helyezkedik el. A magyar földrajzi irodalomban megkülönböztetnek tág és szoros értelemben vett Bakonyt. Az utóbbihoz sorolják az Északi-Bakonyt, a Déli-Bakonyt, a Keleti-Bakonyt és a Bakonyalját. Az előbbihez pedig ezenkívül a Balaton-felvidéket, a Tapolcaimedencét és a Keszthelyi-hegységet is hozzáveszik. Magam az utóbbi értelemben használom a Bakonyhegység; megnevezést (Bulla, 1962:81.). Állatföldrajzi szempontból Móczár L. (1939, 1948) a Bakonyt a Magyar Középhegység vagy ösmátra (Matricum) dunántúli felébe sorolja. Tehát nem önálló állatföldrajzi táj, hanem a Visegrádi-, Pilis-, Budai-, Gerecse-, Velencei-, Vértes- és Bakony-hegység alkot egy állatföldrajzi egységet (Dunántúli Középhegység faunajárása). Növényi öldrajzi szempontból ugyanezen a területen több flórajárás osztozkodik. Ennek oka elsősorban az, hogy a fentebb felsorolt hegyvidékek flórája és növénytársulásai jóval ismertebbek, mint állatvilága, tehát bő adatok állnak rendelkezésre a finomabb növényföldrajzi jellemzéshez. A fauna és az állattársulási vizsgálatok lassan és nehezen haladnak az állatok rejtettsége, vagilitása, illetve óriási fajszáma miatt. Ezért manapság még szinte lehetetlen a részletes és indokolt növényföldrajzi tájbeosztáshoz hasonló állatföldrjazi terület elkülönítése. Egy-egy állatföldrajzi terület körülhatárolását a színező elemek teszik lehetővé. A közönséges, a nagy eltérjedésű vagy egyéb szempontból gyakori fajok mellett a színező elemek felderítése, lelőhelyadataik pontos térképezése, viszonylagos gyakoriságuk megállapítása az adott lelőhelyen, a lelőhely növénytársulása és sok más adat együttes értékelése és fajonkénti összegezése vezet el az állatföldrajzi terület elkülönítés szükségességéhez. Csak mindezek ismeretében tudjuk egyrészt az általában nagy elterjedéssel bíró, úgynevezett alapfauna fajainak, másrészt az úgynevezett bennszülött fajok (endemizmusok), illetve közeli-itávoli területekről származó színező elemek eredetét és esetleg bevándorlási körülményeit és idejét kipuhatolni. Az ilyen komplex szemléletű vizsgálattal elérjük azt, hogy mind területi (tér tényező), mind történeti (idő tényező) szempontból világos képünk lesz egy-egy táj állatvilágáról. Ilyen gondolatok vezettek a Bakony faunisztikai kutatásakor. A budapesti Természettudományi Múzeum munkatársai: Baj ári Erzsébet, Móczár László és Sólymos Béláné összesen három hetes gyűjtéseik során körülbelül 400 darab, míg magam 1957-től kezdve körülbelül 4600 darab méhalkatút gyűjtöttünk a Bakonyban. Mind a tőlük, mind az általam összeszedett anyag igen tekintélyes, különösen ak287