A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához A hazánkban folyó körülbelül egy évszázados hymenopterológiai-faunisztikai kutatások eredmé­nyeképpen megközelítő pontossággal tudjuk (Mó­czár, 1950. 424.), hogy hazánkban körülbelül 580 méhalkatú faj él. Általánosságban a faunisztikai kutatásoknak első célja az adott területen (például Magyarországon, a Kárpát-medencében) élő fajok felderítése és kata­lógusba foglalása. A további kutatások a részletes faunisztikai megismerést tűzik ki célul. Akkor is­merjük meg igazán egy-egy faj elterjedését hazánk­ban (illetve a Kárpát-medencében), ha lehetőleg valamennyi (vagy legalábbis minél több) lelőhelyét, előfordulását ismerjük meg. A közönséges fajok jellemezhetnek ugyan állatföldrajzi tájat meglétük­kel vagy hiányukkal, mégis közismerten az úgyne­vezett színező elemek megfelelő számú együttesé­nek és pontos elterjedésének ismerete szolgál eey állatföldrajzi terület elkülönítésére. Ilyen meggon­dolás alapján a jelen és a jövő faunisztikai kuta­tásának jellege eddigi ismereteink természetes kö­vetkezménye. Bár ismerjük a méhalkatú (Apoidea) fajok megközelítő számát a Kárpát-medencében, de senki sem merne vállalkozni arra, hogy ennek birtokában részletesen és pontos elterjedési térké­pekre hivatkozva állatföldrajzi értelemben jelle­mezze a szóbanforgó területet, Hogy ezt megtehes­sük, szükségünk van arra, hogy a Kárpát-medence (akár állatföldrajzi, akár földrajzi értelemben vett) valamennyi táját alaposan a faunisztikai tanul­mányozás tárgyává tettük. A természetes tájon belül igyekezni kell minél több vidéken a vegetá­ciós periódus valamennyi szakaszában gyűjteni és megfigyelni az előforduló fajokat. A Kárpát-medence (és így hazánk) egyik jól kö­rülhatárolható tája a Bakony-hegység, mely a Du­nántúl északi-középső területén helyezkedik el. A magyar földrajzi irodalomban megkülönböztetnek tág és szoros értelemben vett Bakonyt. Az utóbbi­hoz sorolják az Északi-Bakonyt, a Déli-Bakonyt, a Keleti-Bakonyt és a Bakonyalját. Az előbbihez pedig ezenkívül a Balaton-felvidéket, a Tapolcai­medencét és a Keszthelyi-hegységet is hozzáveszik. Magam az utóbbi értelemben használom a Bakony­hegység; megnevezést (Bulla, 1962:81.). Állatföldrajzi szempontból Móczár L. (1939, 1948) a Bakonyt a Magyar Középhegység vagy ös­mátra (Matricum) dunántúli felébe sorolja. Tehát nem önálló állatföldrajzi táj, hanem a Visegrádi-, Pilis-, Budai-, Gerecse-, Velencei-, Vértes- és Ba­kony-hegység alkot egy állatföldrajzi egységet (Du­nántúli Középhegység faunajárása). Növényi öld­rajzi szempontból ugyanezen a területen több flóra­járás osztozkodik. Ennek oka elsősorban az, hogy a fentebb felsorolt hegyvidékek flórája és növény­társulásai jóval ismertebbek, mint állatvilága, te­hát bő adatok állnak rendelkezésre a finomabb nö­vényföldrajzi jellemzéshez. A fauna és az állattár­sulási vizsgálatok lassan és nehezen haladnak az állatok rejtettsége, vagilitása, illetve óriási fajszá­ma miatt. Ezért manapság még szinte lehetetlen a részletes és indokolt növényföldrajzi tájbeosztás­hoz hasonló állatföldrjazi terület elkülönítése. Egy-egy állatföldrajzi terület körülhatárolását a színező elemek teszik lehetővé. A közönséges, a nagy eltérjedésű vagy egyéb szempontból gyakori fajok mellett a színező elemek felderítése, lelőhely­adataik pontos térképezése, viszonylagos gyakorisá­guk megállapítása az adott lelőhelyen, a lelőhely növénytársulása és sok más adat együttes értéke­lése és fajonkénti összegezése vezet el az állatföld­rajzi terület elkülönítés szükségességéhez. Csak mindezek ismeretében tudjuk egyrészt az általában nagy elterjedéssel bíró, úgynevezett alapfauna fa­jainak, másrészt az úgynevezett bennszülött fajok (endemizmusok), illetve közeli-itávoli területekről származó színező elemek eredetét és esetleg beván­dorlási körülményeit és idejét kipuhatolni. Az ilyen komplex szemléletű vizsgálattal elérjük azt, hogy mind területi (tér tényező), mind történeti (idő té­nyező) szempontból világos képünk lesz egy-egy táj állatvilágáról. Ilyen gondolatok vezettek a Bakony faunisztikai kutatásakor. A budapesti Természettudományi Mú­zeum munkatársai: Baj ári Erzsébet, Móczár László és Sólymos Béláné összesen három hetes gyűjtéseik során körülbelül 400 darab, míg magam 1957-től kezdve körülbelül 4600 darab méhalkatút gyűjtöt­tünk a Bakonyban. Mind a tőlük, mind az általam összeszedett anyag igen tekintélyes, különösen ak­287

Next

/
Thumbnails
Contents