A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Papp Jenő: Adatok a Bakony-hegység méhalkatú (Apoidea) faunájához

kor, ha a színező elemeket vesszük figyelembe. Ahhoz, hogy a méhalkatúak tekintetében a Bakony állatföldrajzi helyzetét részleteiben elemezzük és leírjuk, természetesen még sok évi gyűjtésre van szükség. Mégis az eddigi eredmények azt sejtetik, hogy a Bakonyban a színező elemek közül a mediterrán, a ponto-mediterrán és a pontüsi-középeurópai fajok vannak viszonylag a legnagyobb arányban. Ezek több esetben éppen hazánk nyugati, xerotherm alföldi és középhegyvidéki tájain érik el legszélső elterjedésüket, és így a Bakony beleesik areáljuk nyugati határába. Kevésbé jelentősek az északeurópai és alpesi fajok, tekintve azt, hogy ezek legtöbbször magashegyvidéki (csapadékos-hűvös) környezetet igényelnek. Ez a Bakonyban eléggé korlátolt mértékben található meg. Ha megvizsgáljuk a Bakonyban élő magashegyvidéki méhalkatúak ökológiai igényét, kiderül, hogy az meglehetősen tág határok között ingadozik, tehát „euryök"'. Ez az euryökia jelzi, hogy igazi magashegyvidéki (kárpáti, alpesi, alpesi-kárpáti stb.) faj a Bakonyban csak elvétve fordulhat elő. — Számszerűen és részleteiben az eddig megismert színező elemek a következőképp oszlanak meg: 1 palearktikus faj (Anthophora aestivalis Panz.), 2 európai faj (Melitta nigricans Alf ken, Prosopis punctulatissima Sm.), 3 közép- és észak-európai faj (Megachile ligniseca Kirby, Osmia bicolor Sehr., Osmia pilicornis Smith), 2 középeurópai faj (Chelostoma ventrale Schlett., Prosopis moricella Bisch.), 2 ponto-mediterrán faj (Eucera caspica ssp. pérezi Mocs., Systropha planidens Gir.), 7 mediterrán faj (Chelostoma foveolatum Мог., Dioxys pannonica Mocs., Osmia andrenoides Spin., Osmia emarginata Lep., Osmia ligurica Мог., Osmia tridentata Duff. & Perr., Prosopis punctata Brullé) és 4 pontusiközépeurópai faj (Ammobatoides abdominalis Rad., Bombus laesus ssp. mocsáryi Kriechb., Eucera pollinosa Smith, Tetralonia ruficornis F.). Az egyes fajok ismertetésekor a Kárpát-medence (illetve a középeurópai faunakerület) tájegységeit (például Matricum, Pannonicum, Carpathicum) Móczár László (1948) körülhatárolása nyomán nevezem meg. Az ismertetett fajok bizonyító példányait a veszprémi Bakonyi Múzeum rovargyűjteményében helyeztem el. A meghatározást az irodalomban felsorolt munkák alapján végeztem el. Az ellenőrzés céljából valamennyit összehasonlítottam a budapesti Természettudományi Múzeum jól meghatározott példányaival. . Ammobatoides abdominalis Ev. — 1 hím. Eddig Nyugat-Ukrajna (Noskiewicz 1923:181, Oszicsnuk 1959:73), Románia (Móczár M. 1955:126, Iuga 1958: 249—250), Csehszlovákia (Balthasar 1952:62), Németország (Blüthgen 1951:231, Stoeckhert 1954:61), Ausztria és Észak-Olaszország (Pitttioni—

Schmidt 1942:50) területéről közölték lelőhelyeit. A faj valamennyi előfordulási helyén ritka — mint ezt a szerzők egybehangzóan írják. A Kárpát-medencében Móczár M. (1955:126) ösiszesen 12 elterjedési adatát sorolta fel. Mihályi a Magyar Középhegység dunántúli részén a balatoni bazalthegyek egyik tagján: a Badacsonyon gyűjtötte, mely a tágabb értelemben vett Bakonyhoz tartozik. Sajnos az itt talált példány hányzik a Természettudományi Múzeum gyűjteményében. Földrajzilag és egyelőre növényföldraj zilag is még a Bakony nyugati része a Somlóhegy, Somlóvasárhelytol közvetlen északra. Itt gyűjtöttem egyetlen hím példányt 1962. VII. 27-én délutáni fülledt-derült időben Echium vulgare-n, Cotineto-Quercetum-ban. Saját gyűjtésem körülménye is megerősíti a faj stenök-eremophil jellegét, amit Pittioni—

Schmidt (1942:50) megállapított róla. Részben ebből, részben pedig eddig ismert elterjedési adataiból arra lehet következtetni, hogy a faj nem észak-európai (Móczár M. 1957:21), hanem pontusi-középeurópai elterjedésű, és areáljának északi határa az előbb felsorolt középeurópai területek. Itt azonban már csak szórványosan fordul elő a kedvező ökológiai körülmények megfogyatkozása miatt. Anthophora aestivalis Panz. — 9 nőstény és 12 hím. Pittioni—

Schmidt (1942:43) az ausztriai Alsó-Duna vidékén számos sík- és hegyvidéki lelőhelyét közölte. Az alsó-dunai elterjedés és a megfigyelt környezeti igény alapján hypereuryök-intermedier ökológiájú fajnak minősítik euryök-eremophil hajlammal. Móczár M. (1958:413) közömbös elterjedési típusnak véli. Érdekes, hogy míg Pittioni—

Schmidt szerint alig két évtizedes gyűjtés alapján a faj „meglehetősen gyakori", addig Móczár Miklós szerint az egész Kárpát-medencében folyó legalább hét évtizedes gyűjtőmunka eredményeképp csak „elég ritka faj." Magam az elmúlt öt évben (1958— 1962) 9 lelőhelyen találtam meg a Bakonyban (281. kép) 1. Tes: Hegyesberek, Querceto-Carpinetum tisztásán Ajuga reptans-on egyelve derült-meleg időben 1 hím, 1959. V. 13., leg. Papp. 2. Nemesvámos: Tekeresvölgy, derült-meleg időben napos homokfalon egyelve 2 hím, 1961. V. 5., leg. Papp. 3. Lovas: Malomvölgy, kánikulai időben napsütötte homokfalon egyelve 1 hím, 1961. VI. 23., leg. Papp 4. Nagyvázsony, napsütötte homokfalon meleg időben 1 hím, reptében pedig szintén 1 hím egyelve, 1960. V. 26., leg. Papp. 5. Hárskút: Esztergáli-völgy, 288