A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Veszprém, 1963)

Kozák Károly: XV. századi oroszlános kályahcsempék a Dunántúlon

réttel pótolták csaknem akkorára, mint amekkora az eredeti darab volt. Hasonló módon az eredeti csempéről levett mintákkal Holl Imre is foglalkozik a középkori kályhacsempéket- tárgyaló dolgozatában. Az emlí­tett darabok mérete a kétszeres zsugorodás követ­keztében 8—20 százalékkal kisebbedett. Egy 1454— 57 között budai griffes kályhacsempéről levett sop­roni mázatlan másolatnál a zsugorodás mértéke a sümegi oroszlánéhoz hasonlóan 15 százalék." A második csoportba tartozó sümegi és zala­egerszegi kályhacsempék a méreteken kívül anya­gukat illetően is egyezést mutatnak. A zalaeger­szegi példány is barnássárgára égetett, homokkal soványított agyagból készült, mint a sümegi. A sü­megi és a zalaegerszegi vár — mert bizonyára ah­hoz tartozott egykor a templom közelében talált kályhacsempe — részére készített oroszlános kály­hacsempék közti egyezés, kapcsolat érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a két várnak a XV—XVI. század­ban közös gazdája volt a veszprémi püspök. Volt olyan időszak is, amikor még a várnagy és a tiszt­tartó személye is közös. 1 " Az első és a második csoport közti kapcsolat ugyancsak a közös gazda személyén keresztül keresendő. Veszprémben szé­kel három olyan várnak a gazdája, ahol egyforma 146. kép. Mázatlan töredékek, 1-3. Veszprémből, 4. a sümegi várbJl. Abb. 146. Unglasierte Bruch­stücke, 1—3: Veszprém, 4: Burg Sümeg. 145. kép. Mázatlan kályha­csempe Szombathelyről(?). Abb. 145. Unglasierte Kachel aus Szombathelyi?). oroszlános kályhacsempéket találtak. Ebből arra következtethetünk, hogy a veszprémi püspök részé­re dolgozó mesterek készíthették azokat. Valószínű­nek látszik, hogy más-más mester készítette a két csoport darabjait. A méreten kívül a csempék lap­jának hátoldala is két különböző kéz munkájára utal. A Veszprémben előkerültek hátoldalán jól látszanak az anyagot formába nyomkodó kéz ujjai (148. kép 1—2.), a sümegi várban talált töredékeken pedig — különösen a sarok közelében — a hátoldal benyomkodás utáni elsimítását figyelhetjük meg. (148. kép 3.) A veszprémi, sümegi és zalaegerszegi oroszlános kályhacsempék közti kapcsolatot megta­láltuk a közös tulajdonos személyén keresztül. Nem így vagyunk azonban a Szombathelyen és Vasvá­rott talált darabokkal, amelyek egy kissé már tá­volra esnek Veszprémtől és Sümegtől egyaránt, ahol az eddig tárgyalt kályhacsempék készülhettek. E kérdés további kutatásához szükségesnek tartjuk az oroszlános kályhacsempék korának meghatáro­zását. Kádár Zoltán az oroszlános kályhacsempék ko­rát a kísérő leletekkel való egybevetés alapján a XV. század közepe és a XVI. század eleje közti időre teszi. 11 Méri István a dunántúli alakos (népies) kályhacsempék korát — amely típusokkal együtt kerültek elő a sümegi, szombathelyi és vasvári oroszlános töredékek — a XVI. század elejére ha­144

Next

/
Thumbnails
Contents