Életmód és művelődés Veszprém megyében a 16-18. században (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 10. 2000)

S. Lackovits Emőke: A török díszítőművészet hatása az egyházi és a paraszti textíliákra Veszprém megyében

lévő egyszerűbb ugyan, de a fő mintával rokonságot mutató. E típusról a körülfutó, folytatólagos keretcsík hiányzik (4. kép). Némely török hímzés is hasonló szerkezetű. A minta elrendezésének módja azonban a magyar hímzéseket levegősebbé, áttekinthetőbbé tette, sajátos stílust is adva ezzel nekik. Egy másik, ugyancsak török változata a minta elrendezésének, a szerkesztésnek az, amikor az egyes motívumok rézsútosan, vagyis a síkkal hegyes szöget bezárva helyezkednek el, amely szerkezet azután a paraszti hímzéseken is gyakran megjelenik (5., 6. és 7. kép). Bár a mintakincsben több esetben kimutatható a török jellegzetesség, azért nem hagyható figyelmen kívül, hogy hazánkat nemcsak keletről, hanem nyugatról is érték hatások, ugyanakkor létezett egy saját díszítőstílus. Ismeretes, hogy egy-egy keleti motívum nyugati közvetítéssel érkezett hozzánk, viszont mi is közvetítettünk keletről nyugatra, s ennek eredményeként az általunk közvetített elemek egy idő múlva azután ismételten hozzánk jutottak vissza. Kétségtelenül török hatásról árulkodnak a református úrasztali textíliáknak azon gyakran megjelenő hímzésmintái, amelyek a török textileken ugyancsak előfordulnak. Legnagyobb hatással valójában ez a mintakincs volt a liturgikus textíliák hímzéseire. Azonban addig, amíg ezek egy török hímzés felületén azonos értékkel és jelentőséggel bírtak, vagyis azonos nagyságban, s arányban találhatók, addig a magyar munkákon ez a motívumegyüttes hangsúlyosabb, továbbá jelentéktelenebb részletekből tevődik össze, vagyis a kelme felületén való elrendezésükben egyfajta alkotói szabadság érvényesült. A magyar hímzéskultúrára gyakorolt török díszítőművészeti hatás kimutatására legeredményesebb megközelítésnek vélhetően a motívumok összehasonlítása és a felület-kitöltési módok elemzése bizonyul. Természetesen lehetőségeink annyit engednek meg, hogy a leggyakrabban szereplő és leginkább jellemző mintakinccsel foglalkozzunk csupán, viszont már ez is megmutatja a legfontosabb kapcsolódási pontokat. Az egyik legjellegzetesebb minta az egy tőből kiinduló, egymást keresztező kettős virágág. Bár a kompozíció maga aszimmetrikus, a két oldal mégis egyensúlyban van. Ezt figyelhetjük meg a 18. század elején egyik pápai úrasztali kendőn (8. kép), de több példát szolgáltatnak e jellegzetességre Veszprém megyei textilemlékeken kívül más dunántúli liturgikus textíliák is. Ugyanez látható egy másik, az előzővel közel azonos korú pápai, valamint egy balatonfüredi úrasztali terítőn.(9. kép). A török minták sajátossága az európai reneszánsz mintakinccsel szemben az, hogy míg utóbbit az egy korsóból kiemelkedő vagy az egy tőből 71