Veszprém és környéke a honfoglalás korában (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 8. 1998)

Hoppál Mihály: A HONFOGLALÓK HITVILÁGA ÉS A SÁMÁNIZMUS

A regös gyökét alkotó szó, ami a révül (rejtezik) szavainkban is megtalálható, nyelvünk legrégibb, feltehetően obi-ugor (talán uráli) rétegéből származik (vö. Balázs 1954). S együtt a kiált szóval szintén az ugorkori sámánság emlékét őrzi (kajált, kaj, haj, huj, idevonható a hejgetés is Mészöly 1952, Demény 1994.), vagyis a sámánének emlékét nagy valószínűséggel megőrizte nyelvünk és a népszokásokban is van nyoma (pl. regölés, hejgetés). Még érdekesebb megvilágításba és történeti perspektívába került a regös-kérdés, ha felidézzük Dienes István régész fejtegetéseit, aki feltételezte, hogy a honfoglaláskor tipológiailag hasonló lovasnomád társadalmában a sámánság intézményesült, mégpedig egyrészt egy szertartás rendezői, másrészt pedig egy énekmondói szerepkörben, a társadalmi ranglétra meglehetősen magas fokán. „A szakrális királyság intézménye az államszervezet építményét volt hivatva támogatni a vallás eszközeivel, a társadalmi tudat intézményes irányításával. A szakrális király köré szerveződött az udvar szolgálatában álló sámánok rendje..." - akik kivételezett helyzetet élveztek egy nagy tekintélyű sámán vezetésével és"... fő feladatuk a dinasztia-alapító és utódai köré fonódó legendakör ápolása, valamint a mindenkori uralkodó és vezéreinek dicsőítése, tekintélyük emelése volt." (Dienes 1989:376, 383). Mellettük természetesen ott voltak a köznapi gyógyítás feladatait ellátó gyógyító sámánok is, amit még ma is megfigyelhetünk szerte Szibériában, napjainkban egyre növekvő mértékben. A regös-énekmondók (Dienes 1985:387) aztán évszázadokon át fenntarthatták a hajdani hősepika töredékeit - mint ahogy arra sok utalást találunk -, s feltevésünk szerint a Toldi-monda egyes keletre mutató motívumai is így maradtak fenn, meg a mesék egyes képei is (mint a szárnyas táltos-ló, amelyről egy nagyobb tanulmányt készítünk a jövőben; vö. Kiss 1995). Természetesen újra és újra elhangzanak bíráló megjegyzések is a magyar néphit keleti elemeit illetően (pl. Róheim Géza, Dömötör Tekla). László Gyula Diószegi egész elméletét megkérdőjelezte még 1976-ban, egy Pais Dezső emlékére írt cikkében, a Különvélemény ősvallásunkról címűben. Ebben igencsak megrendült hitének ad hangot, táltos szavunknak a sámánnal való összevethetöségét illetően. Pais Dezsőre hivatkozva etimológiailag nem látja bizonyíthatónak a törökségi előzményeket - noha csak ott találhatóak a ^/-gyöknek megfelelő szavak. A folklór szövegek és egyes motívumok egyezését ő sem tagadta. Logikusan rámutatott arra 122