Veszprém és környéke a honfoglalás korában (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 8. 1998)

Takács Miklós: ADATOK VESZPRÉM MEGYE 10-11. SZÁZADI EDÉNYMŰVESSÉGÉHEZ

Takács Miklós ADATOK VESZPRÉM MEGYE 10-11. SZÁZADI EDÉNYMŰVESSÉGÉHEZ A honfoglalás kor anyagi kultúráját vizsgáló szakemberek körében az edényművesség igen hosszú ideig nem tartozott a „fontos" kutatási témák közé. Annak ellenére, hogy - más történeti korokhoz hasonlóan - a 10-11. századi Kárpát-medencének is bizonyosan a cserépedény lehetett az egyik leggyakoribb tárgytípusa. Egy téves szemlélet következtében ugyanis a 895 és 900 között hont foglaló magyarokat a szakmai közvélemény és a művelt nagyközönség is csak és kizárólag „kacagányos vitézekként" volt hajlandó elképzelni. Ennek következtében pedig a kézműiparok művelőiként sem jöhetett szóba más, csak a helyi meghódított lakosság, azaz a millenáris kor felfogása szerint a szlávok. E szűkkeblű, és az egykori valóságot igencsak leegyszerűsítő felfogáson a magyar kutatás csak néhány évtizede tudott túllépni Szőke Béla, Parádi Nándor, Török Gyula, Bóna István, Mesterházy Károly, Szabó János Győző, Fodor István, Kovalovszki Júlia, Kvassay Judit és Vékony Gábor elemzései révén. A vizsgálataik nyomán kialakult, és igencsak reálisnak tűnő szemlélet szerint a Kárpát-medence 10-11. századi kerámiájában két réteggel számolhatunk: a 9. századi avar és/vagy szláv hagyományok továbbélésével, valamint a honfoglaló magyarok által elterjesztett új edénytípusokkal (ez utóbbi kategóriába tartozik a hengeres nyakú edény bordázott vagy sima változata, valamint a korongolt cserépbográcsok legalább két, de inkább három típusa). Azaz, a magyar honfoglalás az edényművesség terén is jelentős változásokat hozott magával, de egyáltalán nem eredményezte a korábbi fazekashagyományok teljes eltűnését. A honfoglalás kori kerámia kutatásának jelen állására egy sajátos kétarcúság jellemző. Egyrészt a fentebb felsorolt kutatók révén manapság már eléggé megbízható módon írható le ezen időszak edényművessége, legalábbis alapvonalaiban. Másrészt azonban egy-egy ép vagy töredékes edény keltezése során a belső tipológia helyett tanácsosabb a kísérőleletek időrendjére támaszkodni, mert ez utóbbiak hiányában még igen nagy a bizonytalanság. így - néhány szerencsés kivételtől eltekintve - általában még nem lehet szűkíteni a 10. század elejétől all. század végéig tartó, igencsak tág időrendi kereteket. Sőt, gyakran adódik az is, hogy a mai 53