Mindszenty József Veszprémi püspök 1944-1945 (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 7. 1996)

Párkányi József: Mindszenty József veszprémi püspök, az ember (visszaemlékezések)

Az épületben szabadon mozoghattunk. Élelmezésünket a nővérek vállalták a sajátjukból, mi pedig házimunkával, hólapátolással, szénhordással stb. próbáltuk jóságukat honorálni. Itt már a körülmények is segítették továbbképzésünket, a félévi vizsgákra kezdtünk készülni. Az egyik emeleten a zárda kápolnája volt, szabad utat kaptunk oda is. Főpásztorunk itt már külön szobát kapott. Nyugodtabban dolgozhatott. Az egyházmegye papságához és a hívekhez szóló körlevelet készítette. Csak egy kis részletet hadd idézzek: "Bármennyire messze legyetek tőlem, térbeli távolságok és egyéb okok miatt... nálatok jár pásztorotok... csak meghatódottan és atyai büszkeséggel tudok megemlékezni a megszállott somogy és veszprém vármegyei papság hősies helytállásáról... A papság úgy tett mint a megelőző harminc magyar papi nemzedéktől látta". így beszélt távolban is a pásztor papjaival, híveivel. Postabontásban, vagy más egyébben igényelte segítségünket, de atyai szeretettel beszélgetett el velünk. Volt, amikor együtt mentünk le a kápolnába imádkozni. Tapasztalhattuk, hogy mennyi időt töltött imádságban, elmélkedésben a Szentségi Jézus előtt. A délutáni kerti sétákra is hívott bennünket, rendszerint egyenként. Terveiről, elképzeléseiről beszélt nekünk. Belső világa is kitárulkozott előttünk: Istennel való belső kapcsolódásainak mélységei, emberi nagysága, határozottsága, ugyanakkor mélységes alázata, magyar hazánk iránt érzett szeretete, aggódása, segíteni akarása. Az egyik alkalommal az egyházmegye déli részének átrendezéséről beszélt, a püspöki birtokok felosztásáról, a falusi embereknek nyújtandó bérleményekről, új plébániák, iskolák fenntartásának biztosításáról, a papi továbbképzés fejlesztéséről, lelkiségének elmélyítéséről. Örült, amikor óráinkra bejött, hallgatta feleletünket, vizsgáinkra történt felkészültségünket, nem egyszer ő volt a vizsgabizottság elnöke. Természetesen megelégedettséggel állapította meg, hogy szívesen foglalkozunk a magyarság sorskérdéseivel, megdicsérte a magyar irodalom iránti érdeklődésünket, hiszen ezeken keresztül érezhettük meg hazánk problémáit, és azok megoldásának lehetőségeit. Hogy áldozatot is szívesen vállalt, és segítőkészsége felülmúlhatatlan, egy kis esemény is megvilágítja. Hatalmas hó esett, az utak járhatatlanok voltak. Egyik nap az esti közös imádság elvégzése után kaptuk meg a kérést: segítsünk, hogy továbbszállíthassák a sebesülteket. Azonnal indultunk havat lapátolni. Főpásztorunkat kértük, maradjon otthon, mi majd teljesítjük a kérést. Velünk jött. Éjfél után három óráig kint voltunk. Agyonfagyva értünk haza. Akkor derült ki, püspök atyánk lyukas talpú cipőben végezte a munkát szó nélkül. 98