Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Bogyai Tamás: A Karoling-kori Veszprém problémája

Bogyay Tamás A KAROLING-KORI VESZPRÉM PROBLÉMÁJA Harminchárom esztendeje jelent meg első írásom a dunántúli 9. századi egyházas helyekről, köztük Veszprém feltehető előzményéről. Azóta kongresszusi referátumokban többször vissza kellett térnem a témára. De közben azt tapasztaltam, hogy reám is illik a bibliai mondás, én sem va­gyok próféta épp saját hazámban. Mert amíg külföldi Karoling-szakértők fenntartás nélkül elfogadták eredményeimet, Magyarországon szinte egy­hangúlag elvetették őket. Ezért legjobbnak látom röviden elmondani, ho­gyan jutottam a témához, mire alapozom a probléma megoldását, és mi­ként ítélem meg a nézeteim cáfolatára felhozott érveket. 1960-ban, a müncheni eucharisztikus világkongresszussal kapcsolatban, nagy egyháztörténeti és -művészeti kiállítást rendeztek „Bayerische Fröm­migkeit" címmel. Ebben helyet kapott a bajor egyház missziós munkája is. A keletre irányuló középkori misszió térképeinek tervezésébe engem is be­vontak, mert már régóta foglalkoztattak Zalavár és Karoling-kori elődje, Mosapurc problémái. Most alaposan meg kellett néznem, mi mindent ol­vastak ki még a korszak forrásaiból, elsősorban a „Conversio Bagoariorum et Carantanorum" (A bajorok és karantánok megtérése) címen ismert, a pá­pa részéről támogatott Szent Metód pannóniai fellépése ellen 870 körül Salzburgban készült emlékiratból. Rengeteg képtelenséget találtam, lehe­tetlen névmagyarázatokat, és nyilvánvaló lett az is, hogy csak a patrocini­um egyedül nem bizonyíthatja egy templom és kultusz régiségét. Tapaszta­lataim alapján különös figyelmet fordítottam tehát a Karoling-kori helyne­vek eredetére és értelmezésére. így jutottam el a Veszprém problémához. A Con versióban olvassuk, hogy Adalwin salzburgi érsek 864 karácso­nyát Kocel herceg újabban Mosapurcnak nevezett várában ünnepelte, más­nap felszentelte Wittimar templomát István első vértanú tiszteletére, január elsején pedig Kocel Ortahu nevű birtokán szentelte föl Szent Mihály ark­angyal egyházát. Utána, január 13-án és 14-én következett még egy-egy templomszentelés. Az Ortahu név sokatmondó összetétel. Az „Ort" előtag valaminek a végét, csúcsát, kiugró hegynyúlványt, földnyelvet jelent, és 6

Next

/
Thumbnails
Contents