Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Solymosi László: Az Árpád-kori veszprémi püspökök tevékenysége okleveleink tükrében

hogy 1082-ben az egyházmegye élén állt, amikor az összeírás hamis, valójában nem Szent László király uralkodása idején, hanem jó kétszáz évvel később, minden valószínűség szerint 1295 és 1327 között készült korábbi feljegyzések felhasználásával. Megközelítően pontos ismereteink csak akkor lehetnének, ha hasonló lista állna rendelkezésünkre, mint amilyen a zágrábi és a váradi püspökökről fennmaradt. Ilyen összeállítás minden bizonnyal készült Veszprémben is, de utóbb megsemmisült, akárcsak a püspökségek többségében. De bármennyi püspök végezte munkáját az Árpád-kori Veszprémben, ebből a korból mindössze hét püspök: a 12. század végén élt János, továbbá az őt követő Kalenda kivételével valamennyi 13. századi püspök, név szerint és időrendben: Róbert, Bertalan, Zlaudus, Pál, Péter és Benedek oklevéladó tevékenységéről van tudomásunk. A főpapi oklevéladás Veszprémben a 12. század végén kezdődött. Bár a székesegyházi iskola és írómuhely, a főpapok és káplánjaik vitathatatlan tanultsága a püspökség alapításától fogva lehetővé tette a főpapi oklevéladást, ennek hosszú ideig nyomát sem ismerjük. A püspökök nem jogbiztosító oklevelet, hanem sokáig legfeljebb levelet (epistola) írtak hazai vagy külföldi főpap kortársaikhoz, esetleg a pápához. Ali. század végén az egyházi fegyelem megszilárdításának követelménye jelentős változást hozott a főpapi írásbeliség területén. A Könyves Kálmán uralkodása (1095— 1116) alatt tartott ún. esztergomi zsinat (19. c.) előírta, hogy más püspökségből vagy egyháztartományból egyetlen klerikust se fogadjanak be ajánlólevél nélkül (sine commendaticüs litteris). Ugyanez a zsinat még két rendelkezéssel befolyásolta a főpapi írásbeliséget. Egyfelől kimondta (20. c), hogy az egyik püspök a másikhoz pecsétes levél nélkül követséget ne küldjön, másfelől (34. c.) arra kötelezett minden püspököt, hogy a királlyal és püspök- vagy paptestvéreivel levélben közölje, ha valakit kiközösített. Végeredményben ezek a zsinati határozatok három esetben kívánták meg a főpaptól az írás használatát: 1. ha egyházmegyéjéből klerikusa másik egyházmegyébe távozott, 2. ha követet küldött püspöktársához, 3. ha kiközösítéssel fenyített meg valakit. Nem kétséges, hogy a magyarországi főpapság betartotta saját határozatait. Ilyen írások bizony ára jelentős számban készültek, de utóbb megsemmisültek; napi igényeket szolgáló tartalmuknál fogva nem volt esélyük a fennmaradásra. A zsinati határozatok azzal, hogy a főpapi tevékenységnek csak nagyon kis szeletét kötötték íráshoz, tág teret hagytak a szóbeliségnek. Ez idő tájt minden jel szerint még a főpapok bírói ítéleteiről sem készült főpapi okle50