Veszprém kora középkori emlékei (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 5. 1994)

Bogyai Tamás: A Karoling-kori Veszprém problémája

Magyarország - értsd Dunántúl - szláv népessége a 9. században) címmel. Úgy látom, б volt az első és jó ideig egyetlen, aki lényegében elfogadta eredményeimet, és szinte okulásul egymás mellett közölte a régebbi lokalizálási kísérletek térképét és az enyémet, a bizonyítható azonosításokkal. Tóth Endre 1976-ban a Folia Archaeologica XXVII. kötetében megjelent német nyelvű tanulmánya függelékében megismételte 1972-ben felhozott ellenérveit, megtoldva egy utalással Bóna István »Magyarország régészete és története a római uralom végétől a magyar honfoglalásig" című, 1973-ban készült kéziratára, amely - mint írja - „pozitív bizonyítékokkal" zárja ki az Ortahu-Veszprém azonosítást. Bóna művének megjelenését azért is igen kíváncsian vártam, mert 1966ban megkaptam tőle „Cundpald fecit" című szép tanulmányát a petőházai Karoling-kori kehelyról, amelyben alaposan és szakszerűen használta föl a kor írott forrásait is. 1984-ig kellett várnom, amikor azonban nemcsak ő, hanem Kralovánszky Alán is idevágó írással jelentkezett. Kralovánszky „Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez" címmel, Veszprém múltját ugyan csak a 10. századtól kezdve tárgyalja, de első jegyzetében kitér Ortahu problémájára is. Ezeket írja: ,A Balaton-felvidék relative jól megkutatott területén nem ismert semmiféle frank régészeti lelet. Vö. MRT 1-4. köteteivel. A veszprémi Várhegyen sem került elő 1969 óta frank leletanyag. így ki kell zárnunk a csupán a patrocinium névegyezésén alapuló azonosítást addig, amíg újabb adat nem kerül elő." A kritikus elfelejtette, hogy az azonosításnak nemcsak a Szent Mihály patrocinium, hanem elsősorban a német név jelentése az alapja. Frank leleteket keresve bizonyára tipikus Karoling sarkantyúkra meg lándzsákra gondolt. Ilyenek azonban szláv urak sírjaiból is előkerültek, ezen a vidéken tehát inkább rangot, mint etnikumot jelezhetnek. A településtörténeti kutatás már régen túl van olyan elképzeléseken, hogy a Dunántúl a 9. században „német néptalajjá" vált. A helynevek tanúsága szerint a magyarok a Balaton-felvidéken is zömében szláv lakosságot találtak, az írott források bizonyítják, hogy ennek vezető rétege is szláv volt. Salzburgból jött papok és a keleti frank államhatalom képviselői, akik a német helyneveket adták és használták, Pribina és Kocel letűnte után is csak vékony felső réteget alkottak. Ez természetesen nem várta be a magyarokat, és ezért nem is adhatta át nekik helyneveit. Kralovánszky különben valószínűnek tartja, hogy a Várhegy, a megyeszervezet kialakulása előtt lakatlan volt. Ezt régészetileg nehéz lenne bebizonyítani, nem bonthatják le az egész várnegyedet. De joggal hívja föl a figyelmet arra, hogy az erdélyi püspökségnek 10