Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Solymosi László: Szent István király társadalma

főembereid, úgy vigyázz rájuk, mint a szemed világára. Ha ők jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned. Hiszen ha ők megbecsülnek, bátran foghatsz mindenhez, imádságuk ajánl téged a mindenható Istennek. Őket állította ugyanis Isten őrül az Isten népe fölé, és őket tette meg a lelkek felvigyázóivá, valamint az egész egyházi méltóság és isteni szentség részeseivé és osztóivá. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Az б közbenjárásukra törlik el a vétkezők vétkeit. Ha irántuk az igaz szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod, országodat is tisztességgel kormányzód." (3. fejezet) A főpapok mellett és után az uralkodó a harcosok „rendjére" támaszkodott. A főemberek (principes), ispánok (comités) és katonák (milites) alkották ezt a társadalmi csoportot. „Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, katonák hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők az ország védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a királyságok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak neked." (4. fejezet) Az Intelmekben nem sajátos funkciójában - implicit formában - a harmadik „rend" is helyet kapót. Ezt a társadalmi csoportot alkották a gyengék (inbecilles), akik a harcosok oltalmára szorultak, és azok, akik nem katonáskodtak, hanem szolgáltak, akiknek nem volt hatalmuk (potestate carentes). Az uralkodónak ugyanúgy türelmesnek kellett lenni hozzájuk, mint a hatalmasokhoz: „Légy türelmes mindenkihez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz is, akiknek nincsenek hatalmuk." (10. fejezet) A harmadik „rend" érintőleges szereplése a második „rendről" szóló, illetve az erényeket tárgyaló fejezetben magyarázható az Intelmek szerzőjének arisztokratizmusával, a szociális érzékenység hiányával. Valójában nem erről volt szó. A királyi méltóság, hatalom szempontjából a harmadik „rend" nem volt fontos, miként a klerikusok „rendjének" teljessége sem, elég volt azt a főpapokra korlátozni. A harcosok esetében ilyen szűkítésre nem kerülhetett sor, mert hierarchiájuk, kapcsolatrendszerük eltért az egyházi társadalométól. A mű arról szólt, amiről kellett: az uralkodónak a klerikusok szűk elitjével és a harcosok tömegével kellett viszonyát tisztáznia, rendeznie, hiszen rájuk támaszkodott, velük együttműködve kormányzott, és ténylegesen velük állt kapcsolatban. A dolgozók „rendje" nem volt egységes: funkcionálisan tovább tagolódott, szolgálat-kötelezettség szerint különféle csoportokból állt. A Szent István által alapított veszprémvölgyi apácamonostor a királytól többféle szolgálónépet kapott. Az 1018 táján készült alapítólevél a szolgálónépek mintegy felét feladatuk alapján nevezte meg. Eszerint nyolcféle - lovasszolga, halász, révész, szőlőműves, ács, kovács, pohárnok, esztergályos szerepkört láttak el. Ez a szerény információ óvatosságra int: a szolgálat 14