Gizella és kora (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 4. 1993)

Solymosi László: Szent István király társadalma

szerinti csoportosítás megkezdődött, de korántsem tetőzött Szent István korában, nem minden később felbukkanó társadalmi kategória (pl. dusnoktorló, harangozó) léte vezethető vissza az ezredfordulóig. Az Intelmekben a Szent István-kori társadalom figyelemre méltó jellegzetessége, a társadalom nyitottsága tárul elénk. A sokat idézett 6. fejezet a vendégek (hospites) hasznáról, befogadásuk fontosságáról szólt. Papok és lovagok voltak ezek a jövevények, hiszen többek közt tanultságot és fegyvert (documenta et arma) hoztak magukkal. Befogadásuk előnyös és kívánatos volt, gazdagította az országot. „Mert amiként más-más tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy más-más nyelvet és szokást, másmás tanultságot és fegyvert hoznak magukkal. Mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, és a külföldiek gőgjét letöri. Mert az egynyelvű és egytörvényű ország gyenge és törékeny. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." A kérdésre, hogy az ezredfordulón mennyire volt keresztény a társadalom, az első törvénykönyv egyértelmű feleletet ad. A középrétegeiben erős társadalom túlnyomó zöme a 950 táján induló bizánci, illetve a 970 táján kezdődő nyugati térítés ellenére valójában ekkortájt ismerkedett meg a kereszténységgel. A vasárnap, a bojt, a keresztény vallás megtartásáról, a halál előtti gyónás fontosságáról és a templomi viselkedés szabályozásáról hozott szigorú intézkedések (1-13, 19.tc), továbbá a pogány szokások (levirátus, leányrablás) tiltása (26-27.tc), a boszorkányok, varázslók üldözése (33-34.tc.) mind-mind azt jelzi, hogy egy pogány nép elindult a kereszténység felé. Az ezredfordulót megelőzően a társadalmat törzsi-nemzetségi előkelők, fegyveres kíséretük, továbbá közrendűek és rabszolgák alkották. Ezzel a társadalomképpel összeegyeztethető a régészeti leletekre támaszkodó felfogás, amely a X. századi társadalmat előkelőkre, fegyveres középrétegre és köznépre tagolta. A Szent István-kori források latin terminológiával, nyugati ismeretanyaggal ezt a társadalmat fejlettségének megfelelően írták le. Egyetlen igazán új volt a Szent István-kori társadalomban a korábbihoz képest: a sajátos hivatású, küldetésű klerikus „rend". Ilyen a honfoglalók körében eddig nem létezett, nem létezhetett; a keresztény térítés, Szent István páratlan egyházszervező munkája hozta létre. Ez az alig néhány száz főre becsülhető és akkor még csaknem teljesen külföldiekből álló klerikus „rend' ' - élén a főpapokkal - a nyugati egyház tapasztalata és ismeretanyaga birtokában kezdett hozzá, hogy uralkodói segítséggel a keresztény értékek alapján átformálja az ezredforduló társadalmát. 15