Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Horváth Júlia: A „szőllő lév”-től az elfogyó borig. A szimbulummá válás folyamata Vörösmarty költészetében

Horváth Júlia A „SZŐLLŐ LEV'-TÖL AZ ELFOGYÓ BORIG ... A SZIMBÓLUMMÁ VÁLÁS FOLYAMATA VÖRÖSMARTY KÖLTÉSZETÉBEN

1 Eltűnt a nyárnak hévséges színe előlünk, Jól tévő jelei kár, hogy enyészni tudók. Őszre kerülünk már, mely csak változni szokott bár, Mégis hasznos üdő, mert hoza jókat elő. A szőllő tőkék meg lévén rakva fejekkel, A vagyonost hozzák nem kis örömbe kivált. Végre a szőllő lév hordókba töltetik és itt Tisztán megforrván, bor nevezetre kerül. Mindeneket most már télre készítve behordnak Egy bizonyos helyre, s eddig az őszi idő. Tizenöt esztendős múlt Vörösmarty Mihály, a székesfehérvári gimnázium retorikai osztályának tanulója, mikor ezeket a sorokat, a ránk maradt első versek egyikét írta. „írói kezdetemre nézve azt kell megjegyeznem, hogy még kisdiák koromban igen megkedveltem a római mértékű versek hangjait, s a puszta hang után már akkor kezdettem deák verseket irkálni. A negyedik grammatikában rímes kétsorú verseket írtam egy barátom ellen, rétor koromban pedig, minekutána Édes Gergely Keserveit olvasám, Udvardi nevű barátommal kezdettem római mértékre magyar verseket írni. Nem tudtam még ekkor, hogy egyebek is vannak, egyedül Édes Gergelyt forgattam, s igen megörültem, hogy a magyar nyelv oly könnyen perdült római rend szerint" — olvashatjuk 1824-ben írott önéletrajzában.

2 Ezek az első versek, bár nem iskolai feladatként — majd a hatodik év lesz a poeticái tanulmányok éve —, de iskolai élmények hatására íródtak. Édes Gergelytől csak a metrum magyar lehetőségét és a leoninusokat vette át, a természet megfigyelését és szépségének csodálatát a latin klasszikusoktól tanulta. Az Őszről című verse — az ezzel egyidőben A Tavaszról, A Nyárról és A Télről írottakkal együtt — a természet realisztikus bemutatása. Té49