Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Édes Gergely: A borkancsóhoz

Édes Gergely A BORKANCSÓHOZ Félre bús gondok! bor akadt kezembe! Teljes e kancsó de nem üt fejembe Úgy hiszem, bátor bele jól sóhajtsak S meg neki hajtsak. Édes, olly valamint csak a méz Tiszta mint a színarany. Aki rád néz Óh boros kancsóm! nevet az szemével S él örömével. Most! kivált most bár kiki rád tekintsen Nincsen itt másod, de Tokajba sincsen; Mert te lennél, bár hegye volna felső, Ott is az első. Mit? hiszeny Mádról jőve nedved: e' már A legédesb név bora tiszta nektár. Hát mi kell még több az örömre nékem? Semmisem! óh nem. Mert no! hát nem mind valamit csudálnom Kelletik, benned lehet azt találnom? Milly öröm-gyújtó ajakat ragyogtatsz S rám mosolyogtatsz! Milly dicső, pompás derekad s nyakad van! Milly igen csínos füled! öblöd oily an Aminő csak kell. Ki ne is becsülne Úgy, hogy örülne? Hajh! dicső kancsóm! ha te illy borokkal Frigyedet kötnéd az iszos torokkal Bezzeg úgy lennél becses is kapós is Hajtogatós is! — 25