Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Z. Szabó László: A bordalok előképei a 19.század első évtizedeinek lírájában

Vitkovics Mihály bordalai elsősorban a formai lehetőségek változatait mutatják. Legtöbbjükről az is elmondható, hogy bár új népies dalköltészet megteremtésére törekszik, dalai túlzott személyes jellegük miatt inkább műköltői alkotásoknak tekinthetők. Kivétel talán csak a Vigalmi dal című. Szövege dallammal összekapcsolva a mulatónóták legismertebbike ma is. Ugy tetszik, hogy Máskor is voltunk itt; Ugy tetszik, hogy Vígan vigadtunk itt. Nosza, pajtás! Vígan mulassunk itt, Míg a végbúesút ki Nem adják nekünk itt. A 19. század első két évtizedének kísérletei, amelyeket szerzőik nem kísérletnek tekintettek, és amelyek aztán a reformkor céljaiban és törekvéseiben tisztán jelentek meg, teremtettek a népköltészet szellemiségét példának tekintő műköltészetet, végezetül is a parasztdalok fejlődési fázisain jutottak célba. Úgy célba, hogy a népköltészet gyűjtésének megindulása előtt sok értéket átmentettek és beépítettek a század első évtizedeinek lírájába. Igazolásul utolsóként Pázmándi Horvát Endre Bor-dalok című ciklusának első strófája szolgáljon: Cifra beszéd, hegedűszó Csak fülnek, nem szájnak való, De ha szőlő gerezd levét Iszom, vidám kedvre hevít. Héjhaj! igyunk rája, Ügy is elnyel a sír szája; Ott lesz zajos éltünk Csöndes hazája. Ami ezután teremtődött, az egy új kor más törekvésű és biztosabb ítéletű költői megszólalása. Az már Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc és Bajza József, később Vörösmarty és Petőfi lantján zeng. 24