Reformkori magyar irodalmunk és a gondűző borocska (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 3. 1991)

Z. Szabó László: A bordalok előképei a 19.század első évtizedeinek lírájában

A 18. századvég táján keletkezett bort dicsőítő versek közül a „sentimental-lirisch" stílust tükröztető és az esztétikai értéket leginkább képviselő alkotás Kazinczy Ferenc Bor mellett című költeménye. Megírására a Zrínyiászban található török ifjú éneke inspirálta az akkor induló fiatal írót. Ez azonban csak a példa volt. Keletkezéséhez legalább annyira hozzájárult egy 1788-as szüreti élmény, s az élmény szerelmes pillanatai. Ám Kazincy még a legátéltebb élményt tükröztető munkát is el tudta különíteni személyétől, és azt esztétikai, formatörténeti, netán stílustörténeti szempontból igyekezett megítélni. A Bor mellett című versben ő a magyar költői hagyomány továbbfolytatásának lehetőségét érezte. A bordalban könynyeden dévajkodó hangot üt meg. A felvillantott öregedés és a nyomába lopakodó rettenet korántsem az elmúlás tragikumát kifejező érzés. A trocheikus lejtésű sorok, amelyek azonban ,,kádenciás" versként is ritmizálhatok, elsősorban azt mutatják, hogy Kazinczy egy másfajta hagyományhoz, a műköltőihez igazodott. A bordal népi-nemzeti hagyományának sajátosságait az első versszak mutatja legtisztábban. Az élet múlandóságát éneklő bordalok a fiatalság és öregség ellentétét, annak bujkáló fájdalmát a bor bódító erejével könnyen tovaűzik. A boromissza ember jellemzésére a vers első versszaka szolgál. Igazán személyessé csak a második és harmadik versszak válik, ahol is azt közli, hogy az élet múlandóságának elűzésére legalkalmasabb a szerelem. A versben megjelenő Lolli a kassai szépek egyike, Kácsándy Zsuzsanna. A második-harmadik versszakban valóságos elemek jelennek meg, a róla szállongó pletykák, az ellene folyó intrikák, a rá „titkon sziszegők" szavai. A népköltészet üdeségétől megérintett Kazinczy az utolsó strófában távolodik el legmesszebbre a megszokottól. A szerelem egyre szenvedélyesebb megjelenése a vers szentimentális vonását erősíti. Az enyelgéssel párosuló erotika rokokós színezetű. Ahogy erősödik a személyes vonása a versnek, úgy tűnik el a népdalszerű belőle, s lesz uralkodóvá a műköltői, hiszen a rózsa megszokott képe után a népdaltól idegen „mellpántlikád" finomkodó kifejezése az egyre növekvő erotikát jelzi, amelyik most még vágyként él benne, de egyre követelőbbé válik az óhajtott átélés elkövetkezte. Ebben a dalában Kazinczy valami állandót, a népköltészetben meglévő valóságos értékeket úgy emeli át a műköltői gyakorlatba, hogy azt teljesen elidegeníti eredeti közegétől. A Bor mellett című dalát lírája egyik jelentős darabjának tekintjük, benne műköltői finnyássága, a köznapitól húzódzkodó magatartása is költői kifejezést nyer. Ezt maga is észreveszi. A költeményhez csatolt jegyzetében megjegyzi, hogy „a török ifjú éneke tűzbe 21