A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Vigh Annamária (történész-muzeológus, Budapesti Történeti Múzeum, Kisecelli Múzeum, Budapest): Adalékok a hazai bonapartizmus történetéhez az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának és a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának forrásai alapján

mert nincsenek az ártatlanságban mellyért az teremtetett. A tehetetlenség, irigység, hamis becsület . . . korbácsolják őket keresztül az életen . . . ebben áll a mi időnk mivolta, hogy az emberek akkor látszatnak emberszeretőknek áhitatosoknak lenni, mikor nem láttatnak minden bűnnek minden ocsmány cselekedeteknek napszámoskodni" — mondja az ismeretlen magyar fordító szavaival élve Napóleon

2 „Elba szigetéről, a maga mentésére a világ előtt". A megkeseredett, magáramaradt, összetört ember gondolatait olvashatjuk e sorokból, de ugyanakkor érezzük azt a belső meggyőződést is, amelyből harag és düh árad a mélységesen lenézett világ felé, mely félreismerte és félreértette az uralkodó céljait. Nem meglepőek tehát a császár következő sorai sem, melyeket 1809-ben vetett papírra. „Ausztriával a lehető legelőnyösebb békét kötöttem meg. Olyan mértékletességet tanúsítottam, melyre az egyáltalán nem számított."

3 A bonapartizmus az 1810-es évektől a XIX. század végéig éreztette hatását Franciaország és egész Európa politikai gondolkodásában. A napóleoni legenda további terjesztéséhez maga Napóleon is hozzájárult azzal, hogy száműzetéséből számtalan levelet, emlékiratot fogalmazott és fordíttatott le. Fő célja az volt, hogy magát a francia forradalom eszmei örökösének tekintve, bizonyítsa azt a meggyőződését, hogy ő a felvilágosodás és a liberalizmus eszméinek harcos terjesztésével küzdött a politikai fanatizmus, a terror, a nemzetek elnyomása ellen. E küzdelmében, saját bevallása szerint, hiába hívta segítségül a filozófusokat, hiszen mint írja: ,,Már régen megmondta ezt nékik Rousseau, hanem mivel őtet meg nem értették, sokkal könnyebbnek találták, hogy őket vallástalannak kihirdessék, nevetségessé tegyék és közönséges olvasását megtilalmazzák. Az ember boldogsága csak a természeti együgyüségbe való visszatérésbe áll. El kell nékünk hagyni a mostani világ komédiáskodását, melynek majmoló tettetett érzékenykedéseire, a külső törvényekhez magát szabni akaró természetére minket a mesterségek és a tudományok tanítottak."

4 „Nem is vagyok mindazonáltal olyan szerencsétlen, mint azok gondolják, kik magokhoz mérnek engemet, mely nagy gyarlóság, mellyet én nékik sokszor megbocsájtottam, most is megbocsájtok. Ezért nem értettek engemet, akármilyen nyíltan beszéltem és cselekedtem, és szintolyan majomformán bámulnak, mikor a trónusra felléptem, mint mikor arról lelépek."

5 Szerencsétlennek nevezni Napóleont valóban oktalanság lenne, hiszen amint hatalomhoz jutott, azonnal a történelem középpontjába került. Ezt a szerencsét" viszont a forradalomnak köszönhette, mely elindította dicsőséges karrierjét. 1802-ben, az Amiens-i béke után Napóleon békét adott a francia népnek, stabilizálta a forradalom vívmányait, és ekkor úgy tűnt, hogy a nemzeti aspirációk egybe esnek a politikai célokkal. A forradalom és Napóleon gyorsították az Ancien Régime teljes bukását, bevezetve a modern polgári államok elveit nemcsak Franciaországban, hanem minden elfoglalt államban. Nem szabad lebecsülnünk, hogy 93