A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Ódor Imre (levéltáros, Baranya Megyei Levéltár, Pécs): A magyar nemesi felkelés modernizálásának kérdése a napóleoni háborúk korában

Odor Imre A MAGYAR NEMESI FELKELÉS MODERNIZÁLÁSÁNAK KËRDÊSE A NAPÓLEONI HÁBORÚK KORÁBAN A magyar nemesség személyes katonáskodási kötelezettsége egészen az államszervezés koráig nyúlik vissza. A nemesi felkelés (generalis exercitus, insurrectio) első említése az 1222. évi Aranybullában és annak 1231. évi megújításában történik.

1 Noha e törvények már az országvédelemre hadba hívható inszurgensek kötelezettségeinek szabályozásán túl — a későbbiekben gyakorlattá váló — helyettesállításról és a szegény nemesek mentességéről is rendelkeztek, mégis a nemesség éppen hadkötelezettségére hivatkozva egészen 1848-ig megőrizte privilégiumait. Nemesi felkelés és adómentesség összefonódásának megannyi bizonyítéka éppúgy nyomon követhető törvényeinkben, mint a nemesi felkelők harcértékének devalválódása. A nemesség általános felkelése már a tatárjárás idején sem mutatkozott alkalmas harci eszköznek, az Anjouk még alkalmazták ugyan, de gyakorlatilag beépült a banderiális hadrendszerbe, illetve fokozatosan csak annak kiegészítésére szolgált.

2 Jelentősége a magyar hadszervezetben a nem nemesek térnyerésével mégjnkább csökkent. Elégtelensége a török támadásoktól kezdve egyre nyilvánvalóbbá vált. A telekkatonaság rendszerével (1435. évi I. dekrétum), s méginkább a zsoldos hadseregek színre lépésével teljesen háttérbe szorult.

3 A korabeli jellemzés szerint „ . . . a nemesség fölkelése oly hanyag, oly rendetlen lőn, hogy a szegényebbek közül sokan fegyvertelenül, egyedül botokkal kezökben szoktak a táborban megjelenni."

4 Középkori szerepét a három részre szakadt országban mégkevésbé nyerhette vissza, elavult fegyverzete, nehézkes szerveződése folytán az idegen katonaság lényegesen, de még a „vitézlő rend" is jóval felülmúlta. A 16. század közepén nagy jelentőségű hadkiegészítési, hadszervezési reformok kerültek bevezetésre, melyek az inszurrekciót is érintették. Az ország 4 főkapitányságra történő felosztása a területi (Dunán inneni, Dunántúli, Tisztán inneni, Tisztántúli kerület) szerveződés keretét képezve (1555: 1. te), jelentékenyen megnövelte a megyék szerepét a nemesi felkelés szervezésében.

5 Erre az időszakra tehető az ún. általános (generalis) és a szűkebb körű (particularis) felkelés fogalmi elkülönülése és gyakorlata. A hadi szükséglet, s a megyei érdek eredményeképpen került sor a felkelői nyilvántartás és a felszerelés évenkénti, általában Szent György napján lebonyolított felülvizsgálatára, mustrájára. E változtatások sem tették azonban az inszurrekciót a kor követelményeinek megfelelő, ütőképes hadsereggé, amely más ideiglenesen felállított alakulatokhoz hasonlóan már 79