A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Vizi László Tamás (középiskolai tanár, történész, Székesfehérvár): Az utolsó nemesi felkelés Székesfehérváron és Fejér vármegyében

2. A katonai kórház csak gyógyult katonákat bocsájthat ki. 3. Mindenkinek - orvosoknak, seborvosoknak, plébánosoknak, káplánoknak, fertálymestereknek, de a város minden lakójának - ügyelnie kell a járványra, és jelentenie a tanácsnak.

26 A járványveszély ellenére a helytartótanács 1809. március 7-i leiratában elrendelte, hogy a pálos kolostort, — melyben gyógyuló katonák voltak — ki kell üríteni. 1809. március 21-én pedig utasította a várost (ti. a helytartótanács), hogy a városi katonai kórházat meg kell szüntetni, s a betegeket máshol kell elhelyezni, hogy az így megüresedő épületeket más katonai célokra lehessen felhasználni.

27 A katonai kórházból és a pálos kolostorból elszállított betegeket a belvárosi plébánia épületében, külvárosi parókiákon stb. helyezték el. A direkt érintkezés útján terjedő járvány így aztán hamarosan a polgári lakosságot is megfertőzte. Az első megbetegedések olyan polgári személyeknél fordultak elő akik még a katonakórházban kőműves, ács, asztalos munkákat végeztek, vagy a betegek ápolásával stb. foglalkoztak. Khor Ferenc tiszti főorvos, egyben városi orvos név szerint is felsorolta ezeket az elsőként megbetegedett polgári személyeket. (Fritz bognár, fia és legénye, Teisenhoffer kovács, fia és inasa, Pichler üveges és inasa, Witthals ács és fia, Valch tábori pap, Severinus barát, és a katonakórház személyzetének egy része.)

28 A járvány további terjedésével tehát a felsőbb katonai vezetésnek is számolnia kellett. Be kellett látniuk, hogy a megbetegedett katonákat és a polgári lakosságot el kell különíteni egymástól. 1809 július végén János főherceg úgy rendelkezett, hogy a városban újra katonai kórházat kell felállítani. A katonai kórház céljára ismét hasznosították a székesfehérvári pálos kolostort, és annak szemináriumát is.

29 A járvány terjedését azonban már ezekkel — az egyébként is megkésett — intézkedésekkel nem lehetett megakadályozni. 1809 augusztus—december hónapokban sok száz ember vált a tífusz betegévé és áldozatává. A betegek magas halálozási számára utal Vass Pál tanácsos 1809. augusztus 18-i jelentése, miszerint a sóstói temető teljesen megtelt, s abban sem sírt ásni, sem koporsót elhelyezni nem lehet. A városi tanács határozata szerint a temetőhöz való csatolás céljából új telkeket kell kijelölni, mely feladattal Vass Pált bízta meg a tanács.

30 A kórházak zsúfoltsága miatt a betegek egy része továbbra is a polgárság házaiban került elhelyezésre, ami a fertőzés további forrását jelentette. A városi hatóságok természetesen mindent elkövettek, hogy a járványveszélyt korlátozzák. A várost kerületekre osztották, s Khor Ferenc városi orvos ellenőrzése és irányítása mellett Molnár János, Tuboly István, Psulus Mihály, Aschner József, Say Ferenc és Tulkay János orvosok végezték az egyre növekvő létszámú betegek gyógyítását. A helytartótanács 15492. számú 1809. augusztus 22-én keltezett leirata szerint az orvosok és seborvosok napidíja 40