A Napóleoni háborúk és a magyar nemesség (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 2. 1992)

Praznovszky Mihály (irodalomtörténész, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém): Két szerető szív a háborúban (Kisfaludi Sándor és Szegedy Róza élete a napóleoni háborúban levélváltásuk alapján)

ban már több mint két hete nem érkezett levél feleségétől, kétségbeesetten írja neki: „ ... ez olyan félelemmel és aggodalommal tölt el, hogy néhány nap óta sem dolgozni, sem aludni, sem enni nem tudtam nyugtalanságom­ban." 51 Testi vágyainak kifejezésére is költői fordulatokat alkalmaz. Sejtet, el­hallgat, félbeszakít gondolatokat - szinte játszik azzal az érzéssel, milyen lesz az a pillanat, amikor feleségét megölelheti. „ . . . hogy is lesz majd, amikor visszatérek, Bodorfa-Rendek felé sietek, — a sümegi kastély romjait meglátom — egy utcában eltűnök — azután karjaidba vetem magam, az­tán —". 52 (Furcsa módon amikor erről ír, levelében a magyarról német nyelvre vált át!) Gyakorta felidéződnek előtte a meghitt pillanatok, ábrán­dozik szerelmünk olly titkos óráiról, mellyekben örömest lelkemet is beléd lehelltem volna, hogy csak egészen Eggy lehessek veled . . ." 5 3 És a példákat sorolhatjuk tovább vég nélkül: ,JVIikor fogom magamat oldalad mellett ki­alhatni! mikor szikrázásig gyűltt tüzemet elolthatni!" 54 Pajzán megjegyzéseit nemegyszer szinte a történelmi anekdota köntösébe bújtatja. ,Azóta szegény Lujza már nem szűz! nem tudom sikoltott-e ő is olyan nagyot, hogy j — egész Francziaország összefutott volna? . . . És ha Napóleonnak a nászéjszaka annyira tetszett, mint nekem a mienké, úgy bi­zonyára a fél Európát nekünk fogja ajándékozni." 5 5 Szerelmes gondolatainak újabb bokra: csak egyszer térjen haza, soha töb­bet nem válik el tőle: „ ... ha ismét ölelhetlek, hát fogadom, hogy sem a di­csőség, sem a hazafiság, semmi virtus — sőt még a menyország sem ragad ki többet karjaidból. Ki nem mondhatom, miként vágyok utánad." 5 Érzelmei soha nem látott erővel törnek fel belőle, szinte még ő is megret­ten ennek hevétől, főleg mikor úgy érzi, ezek ereje, tán legszentebb köteles­ségét, a haza szeretét és szolgálatát is legyőzi. „Hazafiuságom ideig óráig el tudta ugyan altatni szerelmemet, míg eggy valósággá forradván veled, egé­szen bírtalak, és öleltelek, de kilencz esztendei házi boldogságunk, szerel­münk emlékezete gyakran elfoglalván lelkemet, szerelmem most felly ül ha­ladgya hazafiságomat annyira, hogy szép és nagy lelkedet esmérvén, szinte szégyellem magamat előtted — szégyenlem magamat magam előtt is." 5 7 Ér­zelmei betöltik mindennapjait, s némi túlzással, úgy érzi elhanyagolja köte­lességét mert mindig csak feleségére gondol: „amig élek, mindég rólad gon­dolkodom, — téged szeretlek, — hozzád sóvárgok, — rajták búsulok, hogy szinte alig tudok néha dolgozni is, az bizonyos." 5 8 Az idő múlásával egyre inkább szeretne otthon lenni. Nem egyszer írja le ezeket a gondolatokat: „Mi leve belőlem falusi emberből! " majd: ,,Mi lett belőlem paraszt gazdából! " Ám ezek a sóhajok inkább dicsekvések, hiszen azt az örömöt, elégedettséget is jelzik, hogy előkelő körökbe került, „Min­dennap a legnagyobb kalánnal kell ebédelnem a Monarchiában, valamennyi Császári Herczegekkel, és néha a Császárnéval magával is." (A császárné egyébként, teszi hozzá a maga falusi gazda módján: „szeretetre-méltó, szép egy menyecske.") 59 118

Next

/
Thumbnails
Contents