Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Petánovics Katalin: A zalai summásgyerekek munkába nevelése

megjegyezték, hogy azért sokszor éreztették velük, hogy ők más kenyerét eszik, s jóformán csak a téli hónapokban járnak iskolába, ha van cipőjük, így hát a magas tudományokat el nem érhették, annál jobban megtanulták mindazt, ami kézzelfogható és hasznos volt számukra. Náluknál senki jobban nem ismerte a természet ajándékait, a növényeket, a gombákat, a madarakat s az erdei vadakat.

22 S nem sejtették, hogy gazdag dal, mese, monda és egyéb ismeretükkel a magyar népi kultúra legfontosabb letéteményesei és forrásai. Mert mindazt, amit esténként a szállásukon, az uradalmi táblákon, a napi fáradalmakból hazafelé jövet énekben, szóban hallottak egymástól, nemcsak megőrizték, de továbbadták, ahogy majorról majorra vándorolva morzsolgatták a keserű summáskenyeret. Sokan közülük egy-egy hangszeren játszani is megtanultak. Dehát mindez nem számított tudománynak, mert csak az időt lehetett agyonütni vele, de pénzt nem fialt. Maguk sem tartották sokra.

23 VI. A 13—15 éves kis summások ugyan teljes jogú bandatagok voltak, de azért mégis függtek a felnőttektől. Elsősorban a gazdától és a pallértól, akik közül némelyik botjával meg is ütötte őket, ha nem dolgoztak rendesen. Ezt a banda nem vette jó néven, szóltak miatta, azért elég ritkán fordult elő. De a többiek is hol ezt, hol azt parancsoltak nekik. Engedelmességgel egyedül annak tartoztak, akire szüleik rábízták, hogy segítse, irányítsa őket, s álljon mellettük mindenképpen, nehogy bajba, rossz társaságba keveredjenek. A gyerekek is igazodtak ahhoz a summások közt kialakult általános magatartáshoz, elváráshoz, hogy a lányok mindig legyenek fürgék, vidámak, daloljanak akkor is, ha fáradtak. Ebből ítélkeztek, hogy majd kiből lesz a jó eladó lány, a dolgos, takarékos asszony. Hányszor elmondták, hogy aratáskor rövid alvásuk alatt sem pihenhettek, mert álmukban is folyton kévéket hurcoltak, s a gabonaszártól, tarlótól fölszurkált karjuk, lábuk égett, sajgott, lüktetett. Ősszel meg átázott cipőben, lilára fagyott kézzel mentek hazafelé a hideg barakkba, mégis énekeltek, pedig inkább sírtak volna. A fiatalságuk győzött a kimerültségükön, s a nóta még segített is, hogy megőrizzék emberi tartásukat.

24 Hát így edződtek a rájuk váró küzdelmes életre. Belőlük lettek azok a keményarcú özvegyek, akik 6—8 gyereket neveltek fel egyedül, akik nem ismerték sem a pihenést, sem az örömöt, mert nem jutott nekik egyikből sem. Ezek a gyerekek korán értek. Sűrítve kapták mindazt a tapasztalatot, amelyet egy ismeretlen közösség együttélése csak nyújthatott. És mindazt, amit a farkastörvények diktáltak. Egyik volt summásasszony elmesélte, hogy az aratásban kapott tarlósebek csúnyán elgennyesedtek a lábán, s nem mehetett vissza a gazdaságba az őszi munkára. Csendoo