Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

Selmeczi Kovács Attila: Sebestyén Gyula és a Dunántúl néprajzkutatásának kezdetei

A múlt század végére kiformálódó hazai néprajztudománynak számottevő lendületet adott a Magyar Néprajzi Társaság megszerveződése (1889), és különösen annak negyedévenkénti rendszerességgel megjelenő folyóirata, az Ethnographia, melynek szerkesztője több mint két évtizeden át (1898— 1919 között) Sebestyén Gyula volt. Fáradhatatlan munkabírásának és jó szervezőkészségének köszönhető, hogy nemcsak a szaktudományos kutatás és publikálás lendült fel, hanem európai méretekben is korán megszerveződött a társadalmi néprajzi gyűjtőhálózat a Folklore Fellows Magyar Osztályának keretében.

4 Az Ethnographiának már az első évfolyamaitól meglehetősen nagy számban láttak napvilágot a Dunántúl területéről folklór vonatkozású tanulmányok. Ezek közül Bellosics Bálint a vendvidéki és hetési népköltészet kutatásával,

5 Gönczi Ferenc a muraközi és göcseji népszokások,

6 Vikár Béla pedig a Somogy megyei népköltészet bemutatásával emelkedik ki.

7 Több leírás olvasható a dél-dunántúli lakodalmi szokásokról és a népi hitvilágról.

8 Sebestyén Gyula tollából is megjelent néhány dunántúli vonatkozású közlemény.

9 Az általa szerkesztett folyóirat adott helyet a Lendva vidéki magyarság etnikus jellemzőit számbavevő tanulmánynak,

10 ami azon korai népismereti feldolgozások sorába illeszkedik, melynek előzményeivel a múlt század elejétől éppen a Dunántúlról találkozhatunk nagyobb számban.

1 * A századelőn a Dunántúl néprajzi kutatása a regionális táj monográfiák egész sorát eredményezte, amelyek a korszak legnevesebb etnográfusainak nevéhez fűződnek. Az európai méretekben is figyelmet keltő és számottevő monográfia-sorozatot Gönczi Ferencnek a Muraköz népéletéről szóló munkája nyitotta meg 1895-ben,

12 amit hamarosan Bellosics Bálintnak a nyugat-dunántúli vendekről nyújtott leírása követett.

13 A századvég néprajztudományának meghatározó jelentőségű személyisége, Jankó János a Balaton-felvidékről készített — saját terepgyűjtésére támaszkodó — emberföldrajzi szemléletű impozáns monográfiát.

14 De ide sorolhatjuk a magyar népművészet feltárására irányuló, mind a mai napig egyedülálló vállalkozás két terjedelmes dunántúli kötetét, melyek fókuszában a pásztorművészet áll.

15 A szaktudományos igényű korai népleíró tájmonográfiák legteljesebb kötetét Gönczi Ferenc adta közre a dél-dunántúli Göcsej és Hetes népének sok archaikumot megőrzött kultúrájáról.

16 A múlt század végétől az anyagi kultúra vizsgálatának terén is mind több jelentős publikáció képviseli a Dunántúlt, melyek java részben a Néprajzi Értesítőben kaptak helyet. Bellosics Bálint a hetési faházról és a népviseletről,

17 Nagy József a Vas megyei Hegyhát tárgyi néprajzáról,

18 Bátky Zsigmond a sárközi kemencéről,

1 9 Gönczi Ferenc a göcseji népi építkezés különböző tárgyi emlékeiről,

20 Kovách Aladár a sárközi halászatról és népviseletről,

2 1 Pálos Ede pedig a rábaközi népművészetről

2 2 közölt terjedelmesebb tanulmányt. A század elején a néprajzi kutatómunka többnyire szo18