Sebestyén Gyula emlékére (Veszprémi Múzeumi Konferenciák 1. 1989-1991)

S. Lakovits Emőke: Sebestyén Gyula és a vidéki gyűjtőszövetségek

a nemzetiségi kutatók képzésével és bevonásával mind a magyarság, mind a nemzeti kisebbségek hagyománykincsét teljes egészében felgyűjtse, az egész anyagot a magyar és a külföldi kutatók számára azonos módon hozzáférhetővé tegye. Ugyanígy képzelte el a hazai kutatók számára is a külhoni anyag hozzáférhetőségét. A kiterjedt, intenzív gyűjtőmunka megvalósításában a FF Magyar Osztályának vezetősége a legmesszebbmenőkig számított a néprajzkutatás önkéntes munkásaira. Hisz Sebestyén Gyula rendszeres terepmunkája során döbbent rá arra, hogy a magyar néphagyománykincs és a nemzeti kisebbségek hagyományainak összegyűjtésére egy ember kevés. Ez az óriási vállalkozás csak a szakemberek részvételével sem végezhető el, elengedhetetlen az önkéntes néprajzi gyűjtők bevonása e nagyszabású munkába. A Magyar Osztály országos gyűjtésének tervezett programjáról 1912-ben az Ethnographiában maga Sebestyén Gyula számolt be.

5 Még ugyanebben az esztendőben tette közzé Bán Aladárral közösen az ún. Tájékoztatót,

6 amelyet az északi országok példája alapján a gyűjtők segítségére szerkesztettek. E Tájékoztató három nagy egységre tagolódik: I. Tudnivalók című fejezetben célkitűzésüket megfogalmazva hangsúlyozzák, hogy a munkában kikre számítanak elsősorban: a hazai fő- és középiskolák igazgatóinak, tudós tanárainak, a népköltési gyűjtések végzésére alkalmas érettebb tanulóifjúságnak együttműködése mellett a néptanítói kar, a lelkészek, jegyzők, orvosok, bírók, gazdák, művelt falusi asszonyok közreműködésére is. Felvázolták a lehetséges pályadíjakat. Személyenként 50—100 Koronát tűztek ki, amelyet a Kisfaludy Társaság fizetett ki, s ehhez a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Néprajzi Társaság még könyvjutalommal járult hozzá. A tanárok honoráriumaként pedig a Kisfaludy Társaság gondozásában megjelenő kötetek szerkesztésének lehetőségét ajánlották fel. Megállapították mindezek mellett a pályázati eredmények közzétételének és a pályázati anyag elhelyezésének mikéntjét is. A II. egység a gyűjtés módját ismerteti, hangsúlyozva a gyűjtött anyag betűhív lejegyzésének és több adatközlő megkérdezésének szükségességét, felhíva a figyelmet a lejegyzést végző és az adatszolgáltató személyi adatainak pontos feltüntetésére. A III. egység: „A gyűjtők kérdőíve", amely további két fejezetre oszlik. A. Népköltés, népnyelv, népzene. B. Néphit és babonás szokások. Az „A" fejezet 14 alfejezetet tartalmaz: Misztériumok és alakoskodó játékok, balladák és rokonneműek, dalok, verses levelek, találós- mesék, ráolvasások, mesék, legendák, mondák, közmondások, szólásmódok, gyökeres mondások, tájnyelvi emlékek, népzene, kézirati és ponyvairodalmi emlékek. Mindezek még különböző alpontokat is magukba foglalnak, amelyek nem mások, mint gyűjtési szempontok, azaz, itt a gyűjtő számára mindazokat a jelenségeket felsorolták, amelyekre a helyszínen rá kellett kérdeznie, amelyeknek megléte kiderítendő volt. A „B" fejezet 15 alfejezetre oszlik: születés, gyermekkor, 25