Vajkai Aurél: Veszprém. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

Még egy nagyobb tányért kell kiemelni a falra akasztott tárgyak sorából: egy stilizált kétfejű sassal díszített tálat, /727-es évszámmal. Gyűjteményünk legrégibb datált darabja. Kiállításra került még a konyhában többek közt egy kezdetleges kivitelű f

am ér leg, kősúlyokkal. Néhány szóval foglalkozni kell a régiek világításával is. A szabadon égő tűz, a fel-felcsapó lángnyelvek is fényt adtak, s olykor ez a kevéske fény is elég volt. Régen elég jelentős szerepet játszott az olajjal való világítás, régimódi olajmécsesekkel a] Bakonyi Ház konyhájában is találkozhatunk. A barna fogantyúval ellátott cserépmécses a római lucernára hasonlít, ennek tányérjába öntötték az olajat, a szájába pedig belet húztak. Az üvegből készült olajmécseseket fatalpra erősítették. Az olajat a repce és egyéb olajtartalmú magokból préselték, de olajütésre az erdőben is összeszedték a bükkmakkot. Olajmalom sok bakonyi faluban működött, s német falvakban még néhány évvel ezelőtt üzemben voltak e nagy múltra visszatekintő malmok. Különösen katolikus vidéken sok olajra volt szükség, mert böjt idején csak olajjal készítették ételeiket. Az olaj tehát elsősorban a táplálkozást szolgálta, másodsorban azonban fontos szerepe volt a világításban is. Az olajütés rendszerint a családban hagyományozott művelet volt, elannyira, hogy az ezzel foglalkozó megkapta az Olajos előnevet. A családi hagyományozás érthető, hisz az olajütés külön erre a célra épült helyiségben folyt nagy és a paraszti viszonyokhoz mérten költséges eszközökkel. Az olajmalomba hozták az TÁL 1727-BŐL