Vajkai Aurél: Tihany. Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Veszprém megyében (Veszprém, 1970)

árulva így e halászati mód nagy múltját - úgyszólván napjainkig megmaradt, s a Balatonban kb. 1957-ig használták. A jégi halászatot 1940-ben a földvári téli napok alklmával idegenforgalmi látványosságként programba is illesztették. A halászok egykori építményeiről keveset tudunk. A tihanyi halásztelep képe ismeretes az 1900-as évek elejéről, náddal fedett, a csőszkunyhókra emlékeztető épületfélék voltak. A balatoni halászok kezdettől fogva csoportba, kompániába, bokorba állottak össze, Tihanyban például tízes csoportokba, s minden kompániának megvolt a neve, pl. Dis^nósiak, Ujjak, Sejmek, Honvédek stb. Az elnevezések magyarázatát is meg tudták adni, így a disznósi halászcéh felszerelését disznóért vásárolta, a Honvédek minden tagja pedig kiszolgált katona volt. Szükségesek voltak a társaságok, hisz az öregháló kezeléséhez bizonyos számú ember közös munkájára van szükség. A XVIII. századtól fogva már balatoni halásztársaságokat, céheket ismerünk, ezek általában megfeleltek az akkori egyéb mesterségbeli céheknek, a céhrendszabályok, artikulusok is hasonlóak voltak a céhekhez, szervezetük (céhmester, szolgáló, mester, nótárius), felszerelésük (céhláda, korsó, behívótábla stb.) szintén ugyanaz. Összejövetelük helye a céhház volt, ott tartották a ládát az artikulusokkal, pénzzel, pecsétnyomóval. A céhartikulus szabályokat írt elő, melyek a rendet és a fegyelmet biztosították, s amelyek egymás érdekeit kölcsönösen védték. Az artikulusok házi büntetéseket is tartalmaztak, s a múlt század végén még a tihanyiaknál előjegyzésként szerepelt a cibéknyéllel való büntetés, s ha a kormányos hibát követett el, nagyobb büntetést kapott a közhalásznál. A halás^céh-emlékek halászati vonatkozású díszítőelemeket is tartalmaztak. A keszthelyi céh behívótáblája szilvafából faragott ponty volt, ezt vitték igazoló jelvényként házról-házra az egyes céhtagoknak, amikor pl. gyűlésre hívták össze őket. Szép fazekasmunkák a halászcéh korsók, ezeken olykor a régi bödönhajó képe tűnik fel. A tihanyi selemhalászok társaságának zöldmázas korsóján az alábbi sorokat lehetett olvasni: „Balaton partján h alá sí> legény vagyok én, Balaton partján kis gunyhóban lakom én, Barna kislány jöjj be hoznám pihenni, Édes anyám majd gondodat viseli. Sem aranyom, sem ezüstöm nincs nekem, Egy s^élhordta picin gunyhó mindenem. De keblemben forrón szeret ér%ő s%ív, Amely viszont szeretetre holtig hív." A kancsó füle mellett pedig: - „Ezen Selem halászó urakat az Isten mencse meg minden veszedelemtül. Vivát. Éljen a haza. Aki iszik belőle, váljék egészségére. Vivát." A céhzászlót szintén a halászatból vett elemek díszítették, így a keszthelyiek 1871-es céhzászlaján balatoni bödönhajó és gyékényes eresztőháló képe látható. A halászcéh működésére, de ezen keresztül a halászok egykori életére elég jó képet adnak a céhnek az uradalmakkal kötött szerződései. Egy ilyen, 1826-ban kö-